Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Megoldódhat a pálhalmai bicikliút kérdése?

Közélet
közgyűlés
pályázat
Pálhalma
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2015. jún. 19., 08:10

Megnyílt a pályázati lehetőség a Közlekedés Operatív Programban. Az önkormányzat a Dunaújvárost és Pálhamát összekötő kerékpárút megépítésére ebből a keretből kíván támogatást biztosítani.

A gyalog- és kerékpárút tanulmánytervei elkészültek, az építési engedély pedig már idén márciusban megérkezett. Jelenleg a kivitelezési tervek készülnek. A mostani közgyűlésen arról döntöttek a képviselők, hogy 150 millió forint támogatásért indulnak a pályázaton (amelyhez nem kell önerő).

Idén is lehetőség van a közösségi közlekedés támogatására pályáznia az önkormányzatnak. Ahogy minden évben, úgy most is kérvényt nyújtanak be. A tavalyi évben mintegy 220 millió forinttal támogatták a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. (az Alba Volán jogutódját), ennek megtérítésére fognak pályázni.

Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására Pályázni kíván az önkormányzat a „Belterületi utak, járdák, hidak felújítása” című kiírásra. Mintegy 30 millió forintból az Építők útja egy részét újítanák fel. A pályázattal a költségvetés felére, 15 millió forintra lehet pályázni.

A rovat további hírei: Közélet

Folytatódnak az adócsökkentések a vállalkozásoknál is

Folytatódnak az adócsökkentések a vállalkozásoknál is

2018. jan. 02.

Az újév újabb adócsökkentéseket hoz a hazai vállalkozásoknak. A kormány az újabb adócsökkentésekkel tovább szeretné növelni a magyar vállalkozások versenyképességét és segíteni őket abban, hogy a dolgozók bérét emelni tudják.

Kérésre érkezik a kéményseprő

Kérésre érkezik a kéményseprő

2018. jan. 02.

Az év első napjától megváltoztak a kéményseprés szabályai, s az egylakásos épületek tulajdonosai a nekik megfelelő időpontban maguk igényelhetik a kéményseprőipari ellenőrzést.

Földvári az első baba a kórházban

Földvári az első baba a kórházban

2018. jan. 02.

2018. január 1-jén 6 óra 40 perckor a Szent Pantaleon Kórházban megszületett az idei év első babája, Gazsi Rómeó.

D+ TV Híradó - Szilveszter, évértékelő

D+ TV Híradó - Szilveszter, évértékelő

2018. jan. 01.

Szilveszter, január 5-ig kell leadni a fel nem használt tűzijátékokat, rendkívül sikeres évet zártak a tornászok - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+ TV Híradójában.

Változnak a csekkbefizetés szabályai

Változnak a csekkbefizetés szabályai

2018. jan. 01.

Január 1-jétől az ügyfelek okmányok bemutatása nélkül fizethetik be csekkjeiket, ha bankkártyával fizetnek, de nem szükségesek az okmányok az adó, illeték és bírság befizetésénél, illetve 300 000 forintig az áru, szolgáltatás ellenértékének készpénzes megfizetésekor sem – közölte a Magyar Posta Zrt. az MTI-vel.

Több, a családokat érintő jogszabály is változik

Több, a családokat érintő jogszabály is változik

2018. jan. 01.

Több, a családokat érintő jogszabály változik január 1-jével, így egyebek mellett nő a gyermekgondozási díj (gyed), valamint a diplomás gyed maximális összege, a gyermek várásakor az édesanya diákhitelének törlesztését felfüggesztik, a második gyermek vállalása esetén a tartozás felét, a harmadik vagy további gyermek vállalásánál pedig a teljes tartozást elengedik.

Növelni a nyugdíjak értékét

Növelni a nyugdíjak értékét

2018. jan. 01.

A nyugdíjasok 2018-ban is számíthatnak a kormányra – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  2. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  3. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. DSTV: harmadjára is nagy siker

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő