Mennyi rezsivel lógunk a szolgáltatóknak?
Ötödével csökkent egy év alatt a fogyasztók rezsitartozása - írta a Napi Gazdaság. A napilap a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal adataira hivatkozva arról számolt be, hogy tavaly március elején összesen 120 milliárd forint volt a lakosság gáz- és villany- és távhőelmaradása.
Idén csökkent
Idén a tavasszal a hátralék kevéssel haladta meg a 94 milliárdot. Az össztartozás egyharmada 32 milliárd forint új keletű, egy hónapnál nem rövidebb ideje áll fenn.
Az egyéves vagy annál is régebbi tartozások együttes értéke márciusban megközelítette a 37 milliárd forintot.A Napi Gazdaságnak Rétvári Bence, a KDNP alelnöke azt mondta: a bankok elszámoltatása a hitelviszonyok ügyében tisztázta a helyzetet, a rezsicsökkentés a közműdíjak féken tartásában és a rezsitartozások mérséklésében játszik jelentős szerepet, a családi csődvédelem pedig a kiutat mutathatja meg sok érintettnek.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: Rejtő János szép, íves pályája
2025. jún. 27.
Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.
Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban
2025. jún. 26.
Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!
DSTV: előadás a függőségekről
2025. jún. 26.
Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.