Szeptemberig elnémulnak a csengők - itt a vakáció
Az idei tanév június 15-én hivatalosan is véget ért, következhet a gondtalan pihenés és a kikapcsolódás.
Több mint egy millió kétszázezer diák számára kezdődött el a két és fél hónapos nyári szünet.
Az általános iskolákban 760 ezer, a szakiskolákban és speciális szakiskolában 114 ezer, a gimnáziumokban és szakközépiskolákban 393 ezer tanuló számára ért véget a 2014/2015-ös tanév.
Az utolsó napokban sok intézményben tanítás nélküli munkanapot tartottak, de a bizonyítványosztásokra és ballagásokra még több helyütt is a hétvégén kerül sor.
Ami a diákoknak öröm, az a szülőknek leginkább nagy fejtörést okoz, hogyan is oldja meg a gyermeke felügyeletét. Az iskolák nem kötelesek nyári ügyeletet tartani (az óvodáknak viszont igen). A diákok napközbeni felügyeletét a szünidőben az önkormányzatoknak kell megszerveznie, így lesz a napközis tábor helyszíne a Vasvári iskola.
A nebulók az idei nyáron is számos program, táborlehetőség közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez. A legvonzóbbak a vízpartok melletti táborok, de a lovas és vándortáborok, erdei iskolák programjai egyaránt kedveltek. Ajánlottak és felkapottak a nyelvi táborok, ahol az idegen nyelvet is gyakorolhatják általában idegen anyanyelvű tanárok vezetése mellett. A táboroknak azonban más előnye is van. A gyerekek megtanulnak magukról gondoskodni, az alapvető dolgaikat ellátni. Ilyenkor általában kapnak zsebpénzt, amit be kell osztaniuk, ezáltal is fejlődik szemléletük, világlátásuk. Persze a táborozás nem olcsó mulatság: egy egyhetes napközis tábor ára 18-20 ezer forintnál kezdődik, és a határ (például egy lovastáborban) akár a csillagos ég is lehet. Emellett szinte minden általános iskola szervez saját nyári tábort.
A vakáció idején sem árt óvatosnak és figyelmesnek lennünk. A rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerekeket érintő balesetek harmada a nyári vakáció alatt történik, így érdemes különösen odafigyelni a fiatalokra.
Szóládi Zoltán
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tanévnyitó az egyetemen
2022. szep. 10.
Fennállásának 59. tanévét kezdte meg a Dunaújvárosi Egyetem, derül ki a DSTV ünnepi összeállításából. Az intézményben összesen 35 ország diákjai folytatják tanulmányaikat a hőn áhított diploma reményében. Hangkép.
DSTV: tanévnyitó a Vasváriban (galériával)
2022. szep. 05.
Színes műsorral és az első évfolyamosok köszöntésével kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos intézmény új vezetéssel és komoly tervekkel készül a következő időszakra. Hangkép és galéria itt!
Tanévnyitó ünnepségen köszöntötték a Móricz diákjait
2022. szep. 04.
Augusztus utolsó napján rendezte meg hagyományos évnyitó rendezvényét a Móricz Zsigmond Általános Iskola közössége. Az ünnepségen Pintér Tamás polgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Horváthné Ottinger Hajnalka intézményvezető köszöntötte a gyerekeket.
DSTV: tanévkezdés előtt "Csibe napok"
2022. szep. 04.
Több éves hagyomány folytatásáról tudósít a DSTV összeállítása a BIROK Szabó Magda tagintézményéből. A tanévkezdés előtt két napos programra várták a leendő elsősöket, hogy az iskola új nebulói megismerkedhessenek az intézmény hangulatával, közösségével. Hangkép.
DSTV: kezdődik a tanév
2022. szep. 01.
Az ősz első napja nem szólhat másról – szép számú gyereksereg kezdi meg az általános iskolai tanulmányait. Készen áll a tanévkezdésre a BIROK Szabó Magda Tagintézményének közössége is, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
DSTV: vezetőváltás a Vasváriban
2022. aug. 28.
Új igazgatóval vág az új tanévnek a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Gálosfai Tímea terveiről és elképzeléseiről, de az ikonikus intézmény vezetésének felelősségéről is mesélt. Hangkép.
DSTV: megérkeztek a tankönyvek
2022. aug. 22.
Fontos esemény a tanévkezdés előtt a tankönyvek megérkezése az iskolákba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móriczban tanárok és diákok együtt pakolták és szortírozták a tanulnivalót a napokban. Hangkép.