Közel száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én írta alá Magyarország az első világháborút lezáró békediktátumot a versailles-i kastély Nagy-Trianon palotájában. Ma, a Nemzeti Összetartozás Napján ezt a sorsfordító eseményt idézhettük fel az evangélikus templom kertjében tartott önkormányzati megemlékezésen.
A rendezvény a Himnusszal kezdődött, melyet a Dunaújvárosi Vegyeskar előadásában hallhattunk. Ezt követte, Szemenyei Istvánnak, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium igazgatójának ünnepi beszéde. Szemenyei István igazgató szép gondolatai után Fodor Noémi marosvásárhelyi, 18 éves, 11. osztályos Rudasos kézis diák beszélt arról, hogy mit jelent neki a magyarság.
Stermeczki András evangélikus lelkész is szól az egybegyűltekhez, aki egy régi történetet elevenített fel:
"Egy hajdani kisdiák a következőképpen emlékszik vissza arra a szomorú napra: „A délutáni növénytan-óra kezdődött és Kovách Demján tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindig. Néma méltósággal felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a felelést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig … és akkor megkondultak a harnagok. Fél öt volt. Kovách tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarokában akkor még ez a név állt: „A Magyar Szent Korona Országának Politikai Térképe” és felakasztotta a térképállványra, mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el előlünk és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy, sóvárgó kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szigorú arcán.
Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot is, amint feje egyre lejjebb esett a mellére, ahol összekulcsolt keze feszült és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott:” Consummatum est”. … Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizenéves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után – mely magyarul így hangzik: elvégeztetett - nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és keservesen sírni kezdtünk. Odakünn kongtak a harangok. Nagymagyarország keresztrefeszítésének napja volt, 1920. június 4."
A Dunaújvárosi Vegyeskar műsorcsokrát követően az emlékezés koszorúinak elhelyezése következett, majd záróakkordként a Székely Himnusz hangzott el.
