Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A mai menü a Rockmaraton "étlapjáról" - SZERDA

doszerk - 2015. július 15. 15:28

Ma a Niburta indítja a zenei programok sorát a Rockmaratonon. A már begyakorolt ütem szerint kapcsolódik be a többi színpad is, nézzük, ma miből élünk.

Vegyes felhozatal lesz ma is, de ma egálban: két hazai és két külföldi nagy hírű banda tolja majd a metált a nagyszínpadon. Kóstoljunk bele az orosz fagyos tundra zenéjébe, melyben ma az Arkona együttes lesz a segítségünkre. Akik magukat folk-metál bandának nevezik, ennél egy kicsit erősebb zenével jelentkeznek albumaikon. A finn Korpiklaani lesz az est legnagyobb durranása, az ő stílusuk a hegedű és gitár segítségével előadott folk/trash metál.

Ismét kedves nap virradt a punkokra. Az este a Monster Arénában a Hatóságilag Tilos együttessel kezdődik. Jól meg fogják alapozni a bulit, hisz utánuk az est sztár együttese, a The Exploited lép a színre. A már-már történelmi magasságokba emelt együttes világhírnevét a hardcore punk stílus adta. A Hétköznapi Csalódások zárja az Aréna kapuit, akik a megszokott csapatós hazai punk zenét tolják majd az arcunkba.

A Petofi zenekar hamar a köztudatba robbant, zenéjük rögtön megfogtaa keményebb stílus kedvelőit. A fiatal zenészek időt, energiát nem sajnálva pörgetik a témákat. Ők pontban 20 órakor csapnak a húrok közé. A Téveszme nevű banda gyenesen az egri borvidékről hozza magával a hardcore-metal-punk hangzást, őket 22óra 10 perctől láthatjuk, hallhatjuk.

A budapesti grindcore banda nem egy hétköznapi tinci-tánci pop zenét toló alakulat. Már az együttes neve sem az a megszokott, ne gondoljunk valami hangzatos angol névre, csak egyszerűen magyarul: Fostartály. Ők 23 óra 10kor lépnek a tettek mezejére és öntik el a színteret.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

2025. szep. 21.

Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 20.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.

DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben

DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben

2025. szep. 20.

Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.

 

Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban

Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban

2025. szep. 18.

A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.

Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)

Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)

2025. szep. 17.

Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház

2025. szep. 14.

Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Kék Pelikán"

2025. szep. 14.

1988-ban a végéhez közeledő szocialista állam Magyarországon engedélyezte, hogy bárki igényelhet világútlevelet. Ezzel kinyíltak a határok, és végre szabadon lehetett utazni. A Kék Pelikán című animációs dokumentumfilmmel startol a KineDok dunaújvárosi sorozatának új évada!