Dr. Bakos Károly - a büszke városépítő

Karcsi bácsi a vasműben lévő irodájában fogadott bennünket, ahol csak mesélt és mesélt. Pillanat türelmet kér, akkurátusan olvassa, szignózza az asztalán lévő dokumentumokat. Tőle jobbra a falon világtérkép, s miután kezet fog velünk, hellyel kínál. Tárgyilagosan vezetett beszéde, higgadt érdeklődése világos viszonyt teremt kérdező és közte. A kérdező pedig még a dédunoka említésekor sem hiszi el a születési évszámból az arcon tükröződő húsz évvel fiatalabb frissességet. Dr. Bakos Károly 1923. november 1-jén látta meg a napvilágot Dunapentelén. A városalapító ma is praktizál hivatásában:

- Az indulás voltaképpen nem akkor kezdődött, mint másnál, aki ideköltözött. Én már részt vettem a város területének kijelölésénél. Amikor 1949 végén kormányhatározatot hoztak, akkor már ügyvédjelölti időmet töltöttem Budapesten. Éppen állás nélkül, mert a főnökömet, dr. Vámbéri ügyvéd vállalatait akkor államosították. Ő azt mondta, nem tud tovább foglalkoztatni, s hazajöttem. Jött a tél, havat hánytam, aztán megint kicsit dolgoztam, közben telefonkönyv ügynök is voltam. 1949/50 fordulóján Gazda Jenő budapesti mérnök ide jött Dunapentelére 8-10 geodétával, s kezdték mérni a fennsíkot ahol ma élünk, dolgozunk, s ahol a vasmű is van. Velük együtt jártam ki területre, fogtam a piros-fehér botot, figuráns voltam. Aztán rájöttek, hogy jobban is felhasználhatnak, mert emlékeztem még a 6-7.-es gimnazista koromból a trigonometriai képletekre, megoldásokra. Odaállítottak egyik mérnök mellé, aki belenézett a távcsőbe, diktálta a számokat. Én meg már a szintek mérésekor elvégeztem a számítást, majd beírtam a jegyzőkönyvbe.
Estére már készek voltak a jegyzőkönyvek Karcsi bácsi segítségével, ami mentesítette a geodétákat az otthoni „házi feladattól”. Erre ma is úgy emlékszik, mint amit elsőként a vasmű érdekében, legalábbis 1953. november 3-i felvételét megelőlegezve elvégzett:

- Az Igazságügy levelét 1950. március 5-én kaptam meg, amelyben kihelyeztek Szekszárdra. Ott töltöttem két és fél évet a bíróságon. A kulákság elleni harc akkor folyt. Ez nekem egyszerűen nem tetszett. Nagyon sokszor a tanácsvezető bíró, aki annak idején sírással küszködött, odaszólt nekem, a jegyzőkönyvvezetőnek, hogy „Karcsi, vedd át a tárgyalást, mert én már nem bírom.” A szerencsétlen magyar paraszt meg a beszolgáltatás miatt volt megvádolva. Hiszen annak idején a 8800/1946 miniszterelnöki rendelet, amely a beszolgáltatási kötelezettségről szólt, olyan dolgokat involvált magával, hogy szerencsétlen küszködőket (kulák, kis paraszt, középparaszt) szinte a tönkremenésig szegényítette el. Háromszor felmondtam mire két és fél év után megjelent a személyzetis, hogy maradjak. Még elvittek a csepeli Tapló utcába, ahová összecsődítettek 40-45 hasonló bírósági dolgozót, jegyzőt. Büntetőjogásszá akartak átképezni bennünket, ami egy hónapig tartott, majd ki akartak nevezni bennünket ügyésznek. Nekem már a bíróság sem tetszett, nemhogy az ügyészség. Úgyhogy édesapám hívó szavára hazajöttem. A Dunaújvárosi Kiskereskedelmi Vállalat jogtanácsosaként, majd a Duna Vidéki Vendéglátóipari Vállaltnál dolgoztam, aztán 1953-ban a vasműben kötöttem ki.

- Mondhatni, hogy egyfajta nosztalgia volt a múzeumban legutóbb nyílt kiállítás?
- Édesapám cipészmester, ezüstérmes kiállításokon résztvevő iparosmester volt. Emlékezni jó, mindenképpen nosztalgiával tekintek vissza. Természetesen máskor is járok múzeumba, de most különösen jó élményt adott. Nekem ez a szülőfalum, ami várossá épült, s ebben magam is részt vehettem benne. Gratulálok a kiállításhoz, számomra különösen becses az, hogy a múzeum igazgatója, személyzete nagyszerűen berendezett tárlatot készítettek. Akik ma itt élnek, bizony keveset tudnak arról, hogyan épült, milyen fokozatok alapján épült meg ez a város.

- Az elmúlt időszakban néhány utcát, teret átkereszteltek, így például Zecher Jánosról is utcát neveztek el, aki az 1956-os forradalom helyi történéseinek kiemelkedő alakja volt.
- Nagyon helyesnek tartom, ha kiemelkedő emberekről utcát neveznek el. Az sem rossz, ha virágokról. Az odaillő nevek szükségesek, akiknek emlékére érdemes odafigyelni. Akárki akármit mond, haladunk a polgári társadalom felé. Az ellenzék kritizál, az a dolga. A kormánynak meg hogy lépésről lépésre építsen. Örül az ember, hogy bekövetkeztek ezek a változások. Kitartás kell ahhoz, hogy a magunk módján megmaradjunk önmagunknak, magyarnak. Helyeslem azt a politikát, amely ezzel egyezően megkísérli ennek a kis országnak a tekintélyét tartani. Ezt fejleszteni gazdaságilag, politikailag egyaránt. Én büszke városalapítónak érzem magam. Ahogy a fiaimra, unokámra és dédunokámra is büszke vagyok.

-Pálinkás István-