Közös csobbanás. Kisapostag is csatlakozott Az élő folyók védelméért meghirdetett európai kezdeményezéshez. Akciójukkal a Duna vizének védelmére és így a folyó fontosságára irányították a figyelmet.
Dunaújváros Televízió
Közös csobbanás. Kisapostag is csatlakozott Az élő folyók védelméért meghirdetett európai kezdeményezéshez. Akciójukkal a Duna vizének védelmére és így a folyó fontosságára irányították a figyelmet.
Dunaújváros Televízió
Az összes kép elkelt, az adománygyűjtő ládába is érkezett segítség, az eseményt Karácsony János remek műsora keretezte: minden szempontból átütő sikert hozott a transzplantáltak javára szervezett jótét célú árverés az MMK-ban múlt pénteken.
Díjátadóval kezdődik, közel negyven tétel tárgyalásával folytatódik a közgyűlés nyílt üléseinek sorozata a Városházán – figyelem, már kedden összeül az önkormányzat.
Ismert tény, Táborállás beépítésekor kevéssé vették figyelembe a terület geotechnikai adottságait, így történhetett meg az, hogy amint másutt is, számos ingatlannál okoz gondot, hogy a város a löszfennsíkra épült.
Az egyik legfontosabb feladatának tekinti az önkormányzat, hogy minden téren javuljon a város köztisztasága. A szemetelőkkel azonban sokszor szélmalomharcot vív a városvezetés.
Szimbolikus csengetést követően debütáltak az ÉPDUFERR részvényei a Budapesti Értéktőzsde középvállalati igényekre szabott Xtend piacán. (X)
Nem fukarkodott a jelzőkkel a kampány hivatalos rajtja előtt egy nappal tartott tömeggyűlésen Márki-Zay Péter, az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje a piacon ma délelőtt. Sok fiatal volt és csak kevés bekiabálás – a jelölt legkivált az összefogás erejében hisz. Helyesen.
Hivatalosan a város költségvetése volt a vezérmotívum, de végül több kérdés is szóba került a Városháza házasságkötő termében tartott közmeghallgatáson tegnap délután. Összegzés, fontos számokkal.