Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Labdarúgás: a frissítés időszakában

Sport
labdarúgás
DPASE
Artner Tamás
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

doszerk - 2015. júl. 28., 14:21

Utolsó hetét tölti nyári felkészülésének a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely szombaton már Siófokon játszik másodosztályú bajnoki mérkőzést. Artner Tamás vezetőedző bizakodó, de ő is komoly feladat előtt áll, hiszen több játékos is be kell építeni a csapatba.

A Dunaújváros PASE felkészülésének utolsó hete következik, hiszen szombaton már a bajnoki pontokért lépünk pályára a Siófok otthonában. Az elmúlt időszakról és a bajnoki nyitányról Artner Tamás vezetőedző számolt be honlapunknak.

Fontos feladatok

- Amit előzetesen megterveztünk, azt maradéktalanul elvégeztük. A fiúk jó munkát végeztek. A fáradságot a legutóbbi előkészületi mérkőzésen, az FTC ellen látni lehetett. Ennek azonban így kellett lennie. Ebben közrejátszott az a hőség is, melyben az elmúlt egy hetet dolgoztuk végig. Le a kalappal a fiúk előtt, hogy ebben a rekkenő hőségben is mindenki a maximumot nyújtotta. Egyikőjük sem kért könnyítést, de mi figyeltünk arra, hogy az előírt feladatokat mindannyian el tudják végezni. A heti munka már kizárólag a frissítésről fog szólni.

- Hogyan áll össze a rajtra a keretünk?
- Csapatunk vezetőségének köszönhetően szépen alakulunk. A legfontosabb feladat, hogy a három fiatalt beépítsük a keretbe.
- Mit vársz a szombati, Siófok elleni bajnoki nyitánytól?
- Idegenbe, egy számunkra ismeretlen csapathoz utazunk, akiknek nagyon sok az új játékosuk. Idegenben sohasem egyszerű nyerni, de nekünk nagyon fontos a jó bajnoki rajt. Egyértelműen a három pont megszerzése a cél. Ez azért is kiemelten fontos, hiszen a hazai pálya még nincs kész, így az első négy fordulót idegenben játsszuk, melyekből nekünk a lehető legtöbb pontot kell tudnunk megszereznünk.

Ádám álma megvalósulhat

A Magyar Labdarúgó Szövetség az idei szezonban már nagyon komoly premizálási rendszerrel igyekszik ösztökélni a másodosztályú csapatokat arra, hogy minél több fiatal játékost építsenek be együttesükbe, lehetőleg úgy, hogy az utánpótlás korú játékosok minél több időt töltsenek a pályán.
Ezt a célt igen komolyan veszi együttesünk is, mely több fiatal labdarúgóval kötött szerződést az elmúlt időszakban. Egyikük, Tamaskó Ádám még csupán 17 éves, de máris lehetőséget kapott arra csapatunk vezetőségétől, hogy akár az NB II-ben is bemutatkozhasson. A fiatal futballista 4 évesen, Kecelen ismerkedett meg a játékkal, ahonnan Kiskunmajsára került. Az ottani gyermek együttes az ország egyik legjobb csapata volt, mellyel nemcsak országos tornákat, hanem több és nagyobb nemzetközi sikereket is elért.

Ekkor több fiatalra, így Ádámra is felfigyelt a Budapest Honvéd, ahol 4 és fél évet játszott. Az utolsó fél év azonban nem úgy alakult számára, mint azt szerette volna, így egyesületet váltott. Dunaújvárosba került, ahol Jakab Elek irányítása alatt az U-21-es együttesben kapott szerepet, mellyel élni is tudott. Ádám neki és a rengeteg kemény edzésnek is köszönheti azt, hogy most a felnőtt csapattal készült a bajnoki szezonra.
- Nagyon örülök, hogy Dobos Barna ügyvezető igazgató előtt megköttetett a szerződésem, hiszen ezzel egyik jelenlegi életcélom vált valóra. 17 évesen felnőtt NB II-ben szereplő csapatban játszhatok, ahol úgy érzem, az idősebbek is befogadtak. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a csapat érdekében, és bízom abban, hogy helyt fogok állni. Játékommal szeretném bebiztosítani magam a csapatban, bekerülni a kezdő tizenegybe, és az együttest hozzásegíteni ahhoz, hogy jövőre újra az első osztályban szerepelhessen.

-Szárszó Lajos-

A rovat további hírei: Sport

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

BL-feladatok előtt a vízilabdázók

2025. nov. 07.

A Fabó Éva Sportuszodában látja vendégül a görög Alimos NAC Betsson gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében ma este hét órától.

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

A hokikapitány szerint más univerzum az elitvilágbajnokság

2025. nov. 06.

Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint más-más univerzum a divízió I/A világbajnokság és az elitmezőny, amelyben a magyar férfi jégkorong-válogatott is szerepel.

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 06.

A DAB-ASP gárdája szoros csatában, a DUE-Worm Angels sima meccsen szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

Közel volt a bravúrhoz a DFVE

2025. nov. 05.

Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.

Debreceni előny a kupában

Debreceni előny a kupában

2025. nov. 05.

Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.

Nehéz helyzetben a DKKA

Nehéz helyzetben a DKKA

2025. nov. 04.

A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink

2025. nov. 04.

Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő