Idén is elindult a nyári gyermekétkeztetés Dunaújvárosban, amelyet az önkormányzat 6,5 millió forintos pályázati forrásból biztosít. Így ismét több száz rászoruló óvodás és iskolás juthat minden nap meleg ételhez.
Menza a gyerekeknek - nyáron is meleg étellel
A rovat további hírei: Közélet
Nyilvános ülést tart a Helyi Választási Bizottság
Három téma lesz napirenden a Városházán rendezendő tanácskozáson. Új elnököt is választ a testület.
Nagy nap a mai a szelektív hulladékgyűjtés városi történetében (galériával)
Merthogy az Innoparkban éppen ma vehették át az első lakossági edényzeteket, oppardon, kukákat a családi házas övezet lakói. Folytatása következik még hat héten át – a neheze a társasházak átállítása lesz, de már javában tartanak az előkészületek.
Közlekedésfejlesztés – pályázati úton
A nyugati gazdasági terület közlekedésfejlesztése Dunaújvárosban projekt fő célja a Budai Nagy Antal út Kandó Kálmán tértől a Volán telepig tartó szakaszának felújítása volt. Közlemény.
Kormányzati segítség helyett bizonytalanság és elvonás
Az önkormányzatok jelenlegi helyzetével foglalkozott a Parlament Költségvetési Bizottságának hétfőn tartott rendkívüli ülése, amelyre az ellenzéki települések vezetői, köztük Pintér Tamás is hivatalos volt.
Élményfürdő: nagy lépés a fenntartható üzemeltetésért
Termálkút fúrása kezdődhet az élményfürdő külső területén másfél héten belül – erről sajtótájékoztatón számolt be Pintér Tamás polgármester közösen az üzemeltető cég, a DVG Zrt. vezérigazgatójával, Szabó Györggyel.
Bemutatták az új menetrendet
Megújul a közösségi közlekedés rendszere városunkban, az új hálózatot és menetrendet a Városházán mutatták be ma délután.
"...megengedhetetlen lépést tett a DVCSH"
Kemény szavakkal illette a szolgáltató eljárását, emellett több tervezett lépést is bejelentett Pintér Tamás polgármester a távhőszolgáltatás hét végi szüneteltetése kapcsán tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

