Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista
A Dunaújvárosi Építők Természetjáró Sportegyesület tagjai az időjárástól és minden más körülménytől függetlenül, legalább havonta kétszer felveszik a túrabakancsot. Együtt hódolnak a természetjárás szépségeinek és élvezik a remek csapattá kovácsolódott társaság minden rezdülését, a természet páratlan szépségeit.
Az Építők TSE elődje még az átkosban alakult meg, anno a 26-os ÁÉV elődjének berkein belül, valamikor 1951-ben. A nagy cég nagy egyesülete aztán a rendszerváltáskor megfogyatkozott, s a természetjáró szakosztály sem kerülhette el a sorsát. A ’90-es években önálló egyesületté váltak, és a tekésekkel egyetemben megmaradtak hírmondónak, hiszen a többi szakosztály megszűnt.
Wirth Mária még 1987-ben vette át a szakosztály vezetését Juhász Lóránttól. Ám az egyesület céljait még közösen fogalmazták meg. Ez kissé korszerűsítve így hangzik: a tagok célja és feladata a mozgás, a sportolási lehetőség biztosítása, a természet, a környezet védelme, a szabadidő hasznos eltöltése, túrák, táborozások szervezése, és a természetjárás népszerűsítése. Tag lehet bárki, aki az alapító okiratban foglaltakat és e célokat elismeri és betartja.
- Nem könnyű manapság a természetjárók helyzete. Elutazni valahová sok pénzbe kerül, és ennek költségeit magunknak kell állni. Emellett olykor jó egy-egy túravezetőt is megbízni, hogy ne tévedjék el az ember fia, avagy lánya. De azért nem panaszkodom. Igyekszünk nyaranta egyhetes külföldi túrákat szervezni. Idén sikerült Herkulesfürdőre látogatunk, Erdélybe, a Vaskaputól 20 kilométerre. Ez a csodás hely a monarchia leghíresebb fürdővárosa volt. Fürdőjének vize páratlan összetételű, a levegője csodálatos. A monarchia előkelőségei, köztük Ferenc József császár és Sisi gyakran és szívesen tartózkodtak Herkulesfürdőn. Innen fogunk túrázni folyamatosan, több alkalommal és hajózunk, hegyet mászunk majd - meséli Wirth Mária.
Mint mondta, minden hely emlékezetes marad számukra. Eljutottak már Szászsvájcba: Drezda környékére, Kárpátaljára: Raho, Hoverla, Brassó és Triglav mellé és a szlovák és lengyel Tátrába is. Felfedezték Tirolt és vidékét, Innsbruck környékét is. Pünkösdkor Cesky Krumlowban jártak, útba ejtve az osztrák Duna-kanyart: Krems, Dürnstein, Aggstein, Melk, Schönbühel városait, várait, míg visszafelé Bécset és Hofburgot járták be.
A túrázás viszonylag olcsó sport. Egy jó bakancs és bármilyen szabadidő öltözék megteszi.
- Ahogyan lehet, mi is spórolunk. Az egyesületben mindenki önkéntes a könyvelőtől kezdve az elnökig. Emellett folyamatosan pályázunk. Az adó egy százalékából is keletkezik bevételünk, de civil szervezetekhez, az önkormányzathoz, sőt sportpályázatokra is adunk be anyagokat, hiszen száz-százötvenezer forint nekünk sokat jelent. Ezen összegekből pótoljuk ki a túráink költségeit, így a tagdíjunk sem magas. Egy felnőttnek évi ezer, egy diáknak és nyugdíjasnak évi ötszáz forintot kell befizetnie. E jelképes összegek mellett persze az adott utakra különböző összeget szedünk. A túráinkat pedig igyekszünk úgy megszervezni, hogy az edzettebbeknek és az inkább nézelődőknek is megfeleljünk. Ezért mindig létezik egy rövidebb 7-10 kilométeres szakasz és egy hosszabb, 15-18 kilométeres. A séta, túra közben sokszor csodaszép dolgok, látnivalók tárulnak az ember szeme elé. Az igazi természetjárót pedig az időjárás sem rettenti el, mert mind mondjuk: „Nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista…” – összegez Mária.
S valóban, az Építők TSE tagjai között a három évestől a nyolcvan esztendősig minden korosztály megtalálható, s egy-egy alkalommal közel ötvenen barangolnak együtt Magyarország tájain. Ám a fiatalokra, új tagokra mindig szükség van, ezért akinek kedve tartja, bátran e vidám csapattal tarthat bármelyik túrájukra.
Mária egyébként építészként dolgozik. A pécsi Pollack Mihály Főiskolán szerzett építészmérnöki oklevelet, majd munkába állt. Döntését azóta sem bánta meg.
- Annak idején a gyermekeim is túráztak velünk, örültek minden alkalomnak. Ennek eredményeként nem is a földrajzkönyvből tanulták a földrajzot, és nem könyvekből ismerték meg az országot, hanem a saját lábukon járták végig. Ma, természetesen, mindketten szeretnek túrázni. Igaz, többnyire már teljesítménytúrákra járnak. Zoltán a Tátrából jött meg nemrég. A kisebbik fiam György, gyakrabban túrázik magában, rövidebbeket csatangol. Az ő baráti köre egyébként még mindig jár velünk, bármerre megyünk.
Persze, a gyönyörű helyeket járva az épületek is szemügyre vétetnek. Ilyenkor sokszor szakmai szemmel veszi górcső alá Mária a látottakat.
- Mindig, szinte minden helyen van építészetileg jelentős alkotás. Amikor ilyen jellegű épületeket látunk, azt megmutatjuk a csapatnak, elmeséljük, mit érdemes tudni róla, mi az esetleges különlegessége, miért érdemes megnézni. A célunk az, hogy lehetőleg minél többet túrázzunk, minél több gyönyörű helyre jussunk el.
Szóládi Zoltán
A rovat további hírei: Mozaik
Néhány szó a telefontokok fontosságáról
2024. nov. 17.
Mivel közeleg a karácsony, sokan döntenek úgy, hogy valamilyen mobiltelefonnal lepik meg a szerettüket. Ez jó döntés, ám egyről nem szabad elfeledkezni: akármilyen magas kategóriájú is a készülék, mindenképp kell mellé tok és védőfólia is.
Így érdemes védekezni az egyre jobban elszaporodó darazsak ellen
2024. nov. 16.
Az elmúlt két év tapasztalatai alapján darázsinvázióról beszélnek a hírekben. A meleg nyarak és enyhe telek kedveztek a rovarok gyors szaporodásának. Bosszantó, sőt riasztó tud lenni, ha darazsak fészkelik be magukat a közvetlen környezetünkbe. Védekezni pedig nem is olyan egyszerű feladat ellenük. (X)
Borzongató buli az Aranyban
2024. nov. 15.
Előszeretettel ünneplik egyre többen városunkban is a Halloweent, sokakat elvarázsol ez az időszak. Készülődés töklámpásokkal, jelmezekkel, de vajon honnan is ered ez az ünnep? Az Arany János Általános Iskola nebulói tanulva készültek a bulira.
Az ünnepekre hangol az idei utolsó Csomagtartóvásár
2024. nov. 15.
Az adventi, sőt, karácsonyi ünnepek kínálatát is színesíthetik az évzáró bolhacpiacon fellelhető kincsek – a már bevált/szokott helyen, vagyis a piacon várják a vevőket vasárnap délelőtt.
A rozsdamentes acél és a rozsdásodás: tények és tévhitek
2024. nov. 15.
A rozsdamentes acél egyet jelent a tartóssággal és ellenállósággal, azonban a "rozsdamentes" kifejezés ellenére ez az anyag is hajlamos lehet a korrózióra, ha nem tartják be a tárolásra és használatra vonatkozó szakmai előírásokat. (X)
DSTV: magyarnóta és operett az MMK-ban
2024. nov. 15.
Népszerű műfajok szerepelnek a DSTV összeállításában. Az MMK színháztermében rendezett magyarnóta- és operett-est pillanatait elevenítik föl – ahol a közönség nemcsak hallgathatta, hanem az előadókkal együtt is énekelhette a régi szép dallamokat. Hangkép.
DSTV: rémisztő mulatság a moziban
2024. nov. 14.
A beszámolót és a galériát már mutattuk, most következzen a DSTV összegzése. Folytatta a borzongató tradíciót, újra megrendezte Halloween-re hangolt mulatságát a Kultik Mozicentrum. Rémisztően vidám kavalkád kerekedett! Hangkép.