Oláh Kálmán - a jazz egy kreatív beszélgetés a közönséggel

-Aztán az ember kiadja magát, majd újra fel kell töltődnie- folytatja Kálmán. Kell a szünet a jazz zenésznek. A turnék során előfordult - bár Magyarországon nem jellemző - hogy két hét alatt minden este ugyanazt a programot, ugyanazzal a zenekarral játszottam el, nos, akkor kell a pihenés, a feltöltődés.

Szeret Oláh Kálmán kitörni ezekből a keretekből? A zeneszerzés segíti?

Nálam a feltöltődésnek egyik módja, hogy zenét is szerzek. Mára már legalább annyira vagyok aktív zeneszerző, mint előadó. Ezek párhuzamosan mennek és akkor itt van még a tanítás is. A Trio Midnight idén lett 25 éves és azért maradt még mindig meg (Európában egyedüliként), mert adtunk egymásnak szabadságot az életben is és a zenében is. Nem bánjuk, ha a zenekari tagok sokfelé, sokféle stílusban játszanak. Akkor tudunk egymásnak még újat mondani ennyi idő után is. Aztán ezekből az új kapcsolatokból kapunk újabb inspirációkat, ötleteket és ezeket beépítjük a Trio Midhight-ba is.

Sokfelé hívják muzsikálni?

Nem vagyok egy jó önmenedzser, bár vannak ötleteim, hogy mit szeretnék csinálni. Ezért van ma már egy segítségem, akire rábízhatom a szervezést, segít, hogy ne aludjon ki a tűz, ami bennem van. Jövőre lesz szerzői estem a Művészetek Palotájába, ahol régi és új darabok kerülnek a repertoárba. Erről még nem nem nagyon beszélhetek, de lesznek benne szimfonikusok, jazz formációk is. Ez egy kihívás: kivételesen nem valaki felkérésére, hanem saját magamnak kívánok megfelelni. Megkeresések mindig vannak, egyre többet külföldről. Ezek persze nem engednek ki abból a gyakorlatból, ami a jazz zenészt, igazán jazz zenésszé teszi. Hogy stílusokban mindig tudjunk váltani, oda tudjunk ülni bármelyik zenészhez játszani úgy, hogy még hozzá is adjunk valamit. Van egy közös nyelv, amihez hozzáteszünk, segítjük annak az embernek a világát, aki meghívott bennünket. Na, ez nem mindegy.

Kikkel érezte ezt eddig?

Talán Lee Konitzzal. Tőle tanultam a legtöbbet, Ő egy zseniális ember, talán el is múlt nyolcvan éves. Fiatalként feltűnve Amerikában óriási tehetség volt, ma pedig már olyan, aki előtt mindenki tiszteleg. Amikor megcsináltuk a húszéves Trio Midnicht lemezt, az On Trak-et, meghívtuk vendégként, majd játszottunk vele külföldi fesztiválon is, itthon is. Ő nagyon inspirált engem. Sokat játszottam Tim Reeves-sel, aki a Rolling Stones szaxofonosaként ismert leginkább, New Yorkban viszont a legjobb szaxofonosként. Most játszottam Andy Middletonnal, aki jelenleg Bécsben él, az ottani akadémia szaxofon tanszakának a professzora. De mondhatnám Jack Dejohnette-et, aki dobosként éppoly inspirációt adott, amitől több lettem. Legfrissebb meghívásom Bob Mintzertől érkezett, az ő zenekarával csinálunk majd egy turnét Európában.

Jól érezte magát a Művész Jazz Klubban?

Nagyon jól, mert mindig az számít, hogy a közönség mennyire van velünk és ezt mi zenészek az első pár ütem után érezzük és nem abból, hogy bekiabálnak. Ez egy rezgés, hogy velünk vannak. Akkor már mindegy a környezet, s az is, hogy hányan vannak. Ha figyelnek… Azt éreztem, a közönség része ennek a kreatív beszélgetésnek. Ezek azok a helyek, melyekre azt mondom, hogy jó visszatérni. Ezen felül a Művész és a terasz nagyon hangulatos és nagyon szép helyen is van.