Szent Pantaleon Kórház - Főigazgatói évértékelő a Semmelweis-napon
A Semmelweis-nap a magyar egészségügy napja, amelyet 1992 óta, minden év július 1-én ünnepelnek Magyarországon. Ezen a napon a munkaszüneti napnak megfelelően dolgoztak a Szent Pantaleon kórházban. Az ünnepségen dr. Mészáros Lajos főigazgató-főorvos értékelte a kórház elmúlt évét.
A főigazgató beszédében beszámolt arról, hogy 2010 óta minden év hozott valami meghatározó változást a kórház életében, amelyhez alkalmazkodniuk kellett. Az idei év a pénzügyi konszolidáció és a megyei egészségügyi rendszer racionalizálásának jegyében telt. Az országos szinten 60 milliárdos konszolidációból kórházunk jelentős összegben, 462 millió forintban részesült.
-Meg kellett vizsgálni, hogy a háttérszolgáltatásokat milyen módon lehetne racionalizálni, valamint a megye betegútjait, betegirányítását is felülvizsgáltuk. Megállapodtunk az onkológiai és invazív kardiológiai ellátások megyén belül tarásáról, egyes ortopédiai ellátások megyei kórházban való végzéséről, megvitattuk a stroke ellátás kérdéskörét. A szemészet és az infektológia kórházunkban megyei szintű ellátást végez, tehát e szakmák súlypontja itt lesz. A szemészet éppen ezért egy felújított műtőbe költözhetett, amelyben két asztalon operálhatnak, hogy elláthassák megyei feladataikat és a várólista csökkentést támogató program keretében még több műtétet végezhessenek. Egyes urológiai beavatkozások humán- és tárgyi feltételei is jobbak Dunaújvárosban. A megye két kórházának viszonylag nagy távolsága, Dunaújváros jelentős megyén kívüli ellátási területei, közlekedési csomópont jellege, ipari fejlettsége és az ebből adódó baleseti- és katasztrófaveszély nem tesz lehetővé kapacitásszűkítést számunkra, mert az a betegellátási érdek sérelmével járna. A sürgősségi ellátási igény jelentős, és ez ütőképes háttérszakmákat igényel. Nem szabad átgondolatlanul sorvasztani ezt az ellátó rendszert, mert Dunaújváros egy meglehetősen nagy, a többi kórháztól távol eső, az előbb említettek miatt speciális földrajzi területet lát el. Ha sikerül elérni, hogy a megyén kívüli ellátási területek finanszírozása megyén belülre kerüljön, úgy a pénzügyi egyensúly felé is teszünk egy nagy lépést.
Dr Mészáros Lajos hozzátette, jelentős pénzügyi tartalék a kulcsi és várpalotai, jelenleg külső szolgáltatóval működtetett rehabilitációs ágyak központi telephelyre költöztetése a műtőblokk beruházás következtében kiürülő területekre. Pénzügyi racionalizálást és egyben szakmai továbblépést jelent majd a saját CT diagnosztika működtetése
-EU-s pályázatok keretében újabb diagnosztikai, ápolási és gyógyítást szolgáló eszközök kerülnek beszerzésre a közeljövőben, több, mint egymilliárd forint értékben. Augusztus végére elkészül a napcella rendszerünk, mely jelentős áramdíj csökkenést jelent majd, nem beszélve a környezetterhelés csökkenéséről. Az elmúlt évhez köthető a 4 milliárdos beruházásból megvalósuló központi technológiai tömb átadása, beüzemelése és ma már ott tartunk, hogy a napi munkánk részévé vált, belaktuk és élvezzük, hogy új műszerekkel, komfortos környezetben dolgozhatunk.
Arról is beszélt, hogy a humánerőforrás helyzetük az ország más hasonló kórházához képest elfogadhatónak mondható, ezzel együtt nem ideális. Nincs kezelhetetlen orvos- és szakdolgozói hiány, de a feladatellátás a jelenlegi létszám mellett csak nagy terheléssel végezhető.
-Idén is, de évtizedek óta visszatérő elem annak megvizsgálása, hogy megyei szinten teljes körűen szükség van-e kórházunk ellátó kapacitásaira, vagy lehetséges-e szűkítés. A pro és kontra érvek áttekintése után eddig minden döntéshozó a megtartás mellett voksolt, nem történt ez most sem másképp. Ebben nagy szerepe van a vitathatatlan lakossági szükségletek mellett annak az összetartó, magas szakmai kompetenciával rendelkező gárdának, amely kórházunk „lelkét” képezi, valamint polgármesterünk, országgyűlési képviselőnk erőteljes lobbi tevékenységének is. Válságos időben nagy szükség van az összetartásra, az együttgondolkodásra, a közös célok kitűzésére és azok felé való együttes igyekvésre.
A rovat további hírei: Közélet
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.