Megint odakozmált a vacsora - füst egy Vasmű úti lakásban
Tűzoltók vonultak ki két kocsival is a Vasmű útra, hol egy lakásban lobbantak fel a lángok, megérkezett a rendőrség és a mentők is. A tűzhelyen felejtett étel kezdett el füstölni, a lakás tulajdonosa elaludt, a füst észlelése után jöttek ki a lánglovagok.
Jelenleg már a lakás szellőztetése folyik, az operatív munka véget ért. A lakásban lakó idős hölgyet a mentők vizsgálják, de elsődleges információnk szerint őt sérülés nem érte. Nem hivatalos forrásból azt is megtudtuk, hogy hús sütés közben elaludhatott, az étel pedig túlhevült és égni füstölni kezdett. A lakásban illetve az épületben számottevő anyagi kár nem keletkezett.
A Katasztrófavédelem ügyeletes szóvivője telefonos megkeresésünkre elmondta, hogy személyi sérülés valóban nem történt, a tűzoltók a lakásban nem találtak senkit, a tulajdonos nem volt otthon. Oltani nem kellett, az esetnek szerencsére, ahogy mondani szokták szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Borítókép: Papp Orsolya
Belső képek: Ónodi Zoltán
A rovat további hírei: Sziréna
Bemutató a lakástüzek visszaszorításáért
2025. okt. 30.
A Fejér Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság októberben megtörtént tűzeseteket bemutató képekkel is illusztrált, ám a megelőzéshez elengedhetetlen, hasznos információkkal kiegészített tárlatot indított útjára. A kémény-és lakástüzes kiállításnak az MMK aulája ad otthont, amelyet minden korosztálynak érdemes megtekinteni.
Életfogytig lakat alatt maradhat a borzalmas sorozat elkövetője
2025. okt. 28.
Korábban meglopott dunaújvárosi rokonai ellen tervelt ki bestiális bűncseleményt a férfi, aki saját feleségét is bántalmazta, prostitúcióra kényszerítette. Ügyében a Győri Ítélőtábla dönt – a főügyészség súlyosbításra tett indítványt, akár élete végéig börtönbe kerülhet a tettes, értesült a DO. Borzasztó történet, csak erős idegzetűek olvashatják!
Kémény- és lakástüzes kiállítás nyílik az MMK-ban
2025. okt. 28.
Különleges bemutatóval készül a vármegyei katasztrófavédelem: a Munkásművelődési Központ vendégei kémény- és lakástüzes bemutatót láthatnak szerdától. Hírünk mellé bónusz is jár: online leporellók a kiállítás anyagából!
Hamis papírokkal, hamis rendszámokkal próbált bejutni a gyár területére – lebukott!
2025. okt. 27.
Gyanús teherautót és annak vezetőjét vonták intézkedés alá a rendőrök a Hankook üzeménél – a román férfi hamis okmányokkal próbált árut elszállítani. Semmi sem stimmelt, ráadásul drogot is találtak nála, értesült a DO.
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.










