Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vízilabda: elúszott az elődöntő

Sport
vízilabda
DFVE
Universiade
válogatott
Dunaújváros
vereség

facebook megosztás

spigott - 2015. júl. 09., 10:26

Kétgólos, 7-5-ös vereséget szenvedett Kanadától, így az 5-8. helyért játszhat női vízilabda válogatottunk az Universiade vízilabda tornájának helyosztóin.

A 2015-ös Universiade negyeddöntőjében ugrott medencébe ma a magyar főiskolás és egyetemi női vízilabda válogatott. A mieink ellenfele az a kanadai csapat volt, mely az A-jelű csoport élén végzett, ráadásul úgy, hogy eddigi négy meccsének mindegyikét megnyerte, vagyis nem várt könnyű meccs a három dunaújvárosi játékossal (Vályi F., Polák, Ziegler) felálló magyar együttesre.

A találkozó első félideje sajnos igazolta is az előzetes félelmeinket, mivel a kanadai csapat kiválóan megszervezte védekezését, mely ellen tehetetlen volt együttesünk. Ugyan az ellenfél sem brillírozott a magyar kapu előtt, az első negyedben szerzett egy, majd a másodikban lőtt két találata így is elégnek bizonyult ahhoz, hogy 3-0-s előnnyel vonulhasson a nagyszünetre.

Nyilvánvalóan ki kellet találnia valamit a magyar szakvezetésnek ahhoz, hogy ne ússzon el az elődöntő, ám hiába törte meg a hosszú gólcsendet Ziegler Diána a térfélcserét követően, 5-1-nél úgy tűnt, hogy már a harmadik negyedre eldőlt a meccs. A magyar csapat azonban keményen küzdött, Kövesdi és Takács is betalált, így az utolsó etap előtt még élt a remény (5-3).

Sajnos a negyedik negyedet két gyors góllal kezdte az ellenfél, melyre hasonlóan gyorsan válaszolt egy duplával a magyar csapat is, ám a mérkőzésből hátralévő bő öt perc már nem volt elég arra, hogy még feljebb zárkózzon válogatottunk, mely végül 7-5-ös vereséget szenvedett, így a két évvel ezelőtti ezüstérem után ezúttal csak az 5-8. helyért játszhat a torna véghajrájában.

Kanada – Magyarország
7-5
(1-0, 2-0, 2-3, 2-2)
Magyarország: Horváth A. – Takács 1, Pengő, Gémes 1, Polák, Farkas, Kövesdi 1. Csere: Pócsi, Kele, Vályi F., Zajácz, Ziegler 2. Szövetségi kapitány: Tóth László.

Főoldali kép: Magyar Vízilabda Szövetség

A rovat további hírei: Sport

Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)

2026. jan. 22.

Parádés hangulatban rendezték meg a dunaújvárosi óvodásoknak meghirdetett Kenguru Kupát a Vasvári iskola tornatermében szerdán délelőtt.

Álomkezdés, majd gólfesztivál a vb-győztes ellen

2026. jan. 22.

A négy gólig jutó Garda Krisztina vezérletével, remek játékkal győzte le a világbajnok görög csapatot a magyar női vízilabda válogatott az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésén.

DSTV: ritmusos kezdés

2026. jan. 22.

Tavaly szeptemberben hirdette meg a "FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié" elnevezésű programsorozatát városunk önkormányzata. Az idei évet zumbával kezdték, a helyszín pedig a Szent Pantaleimon Iskola volt. Hangkép.

Jégpályák Éjszakája Dunaújvárosban is (videóval, galériával)

2026. jan. 21.

Nagy sikerrel rendezték meg az Allianz Jégpályák Éjszakáját a Dunaújvárosi Jégcsarnokban szombaton.

Kettős PASE-siker a városi rangadón

2026. jan. 21.

A DASE elleni városi derbin aratott magabiztos győzelmekkel folytatták a bajnoki küzdelmeket a Pentele ASE asztaliteniszezői a mögöttünk hagyott hétvégén.

Ötméteres dráma után elődöntős a magyar válogatott

2026. jan. 20.

A magyar válogatott ötméteresekkel 15-14-re legyőzte a címvédő és világbajnok spanyol csapatot a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság középdöntőjének zárófordulójában kedden, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Két győzelemmel folytatták az U20-asok

2026. jan. 20.

A Bonyhád és a házigazda Szeged ellen is magabiztos sikert aratott a DSE Röplabda Akadémia U20-as együttese a korosztályos bajnokság szombati fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eredményes volt a kétfordulós közös játék

  2. DSTV: két győzelem, egy vereség

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  5. A Vasas ellen folytatja a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő