Vízilabda: szép visszavágás
Egy csipetnyi megingás ellenére is magabiztosan, 11-5-re győzte le a kínai csapatot a világbajnokságra készülő magyar női vízilabda válogatott.
Azok után, hogy az elmúlt héten egygólos vereséget szenvedett Uterchtben, ezúttal Debrecenben ugrott medencébe a kínai válogatott ellen Merész András szövetségi kapitány világbajnokságra készülő együttese.
A két dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával és Menczinger Katával felálló magyar csapat ezúttal Debrecenben mérte össze erejét ázsiai ellenfelével, méghozzá a tovább javuló teljesítmény és a győzelem reményében. Együttesünk ennek megfelelő elszántsággal vetette is magát a küzdelembe, s ugyan a meccs első találatát a vendégek jegyezték, a folytatásban kinyitották a gólzsák száját a magyar hölgyek, akik sorozatba öt alkalommal mattolták ellenfelüket (5-1).
A második negyedre azonban magára talált a kínai csapat is, mely három gólt szerezve csökkentette minimálisra hátrányát, de Menczinger Kata szép ejtése szerencsére megálljt parancsolt a vetélytárs felzárkózási próbálkozásainak (6-4). A térfélcserét követően tovább növelte előnyét válogatottunk, s bár egyszer még feljött kettőre az ellenfél, a mérkőzés hajrája a Merész-csapaté volt, mely végül nagyon sima, 11-5-ös sikerrel vágott vissza az ázsiai csapatnak a közelmúltban elszenvedett vereségért.
A találkozó után érthetően elégedett is volt a magyar szakvezetés, de mint azt Merész András elmondta, ebből a szép sikerből sem szabad egyelőre sok következtetést levonni.
Képek forrása: MTI
"A világbajnoki csapat első mérkőzése volt, pont három hét van az első kazanyi meccsig, úgyhogy messzemenő következtetéseket nem szabad levonni. Igen, a védekezés, amelyre igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni, jól működött, ám ezen a téren is van még fejlődni való, illetve el is lehet rontani – mondanom sem kell, ezt nagyon nem szeretnénk. Amit kitaláltunk ellenük, az most működött, illetve természetesen van még, amit nem szedtünk elő, szóval sokat kell még gyakorolnunk. Dicséret illeti a társaságot, nagyon úgy tűnt, jobban bírtuk a mérkőzést fizikálisan. Miután láttam a héten mind a két csapat edzéseit, talán mondhatom, mi nagyobb munkából jöttünk – ezért is nagy szó, hogy erőben is felülmúltuk őket. Most három nap pihenőt kapnak a lányok, aztán folytatjuk a felkészülést a világbajnokságra." – értékelt szövetségi kapitányunk a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának.
Magyarország – Kína 11-5 (5-1, 1-3, 3-1, 2-0)
Magyarország: Bolonyai – Antal D. 2, Kisteleki D. 1, Szücs G. 1, Keszthelyi R. 1, Tóth I., Garda K. 1. Csere: Czigány D. 1, Takács O., Illés A. 1, Bujka B. 2, Menczinger K. 1. Szövetségi kapitány: Merész András.
A rovat további hírei: Sport
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.
Végleges a magyar vb-keret
2025. okt. 06.
Mayer Gréta egyéni összetettben, míg Czifra Bettina Lili két számban áll rajthoz a tornászok jakartai világbajnokságon.
Ezúttal egy dobogó jutott a tollaslabdázóknak
2025. okt. 06.
Népes különítménnyel, harminchárom játékossal vettek részt albertirsai országos amatőr versenyükön a Danubius KSE tollaslabdázói a mögöttünk hagyott hétvégén.
Döntetlen a rangadón
2025. okt. 06.
Szepessy Róbert hosszabbításban szerzett találatával mentet meg egy bajnoki pontot a Kaposvár elleni mérkőzésen a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Bánhatja húszperces kihagyását a DAB
2025. okt. 05.
Hiába vezetett két góllal az első harmad után, végül sima vereséget szenvedett a DAB jégkorong scapata a DEAC ellen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.










