Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Wandallz Mini Feszt - Hip-hop buli a Szabadstrandon

doszerk - 2015. augusztus 21. 14:32

Helyi zenekarok lépnek fel azon a mini fesztiválon, amelyet a Szalki-szigeti Szabadstrandon rendeznek majd augusztus 21-én. A rendezvényre a belépés díjtalan.

A rendezvényt Wandallz Mini Feszt-re keresztelték a szervezők, azon egyszerű oknál fogva, hogy a fellépők alkotják a Wandallz Label (We and Allz, magyarul mi és mindenki) nevű zenei csoportosulást. Az ötletgazda Hári Attila volt, aki elmondta, hogy évek óta zenélnek már együtt és most közösen is szeretnék megmutatni magukat a városnak és a város környéki zenekedvelőknek. A zenekarok már el is kezdték a felkészülést, s javában próbálnak.

-Régebben én is a tagja voltam a formációnak, de az élet más területre sodort, család, munka, gyerekek. Ellenben adódott az ötlet, hogy mutassuk meg magunkat, mert szeretnénk bekerülni jobban a köztudatba. Az ötletemmel megkerestem Mádai Balázst, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatóját és azonnal a rendezvény mellé állt. Ennek köszönhetően augusztus 21-én 15 órától éjfélig mini fesztivált rendezünk, amelyen a fellépő zenekarok többsége ízig-vérig dunaújvárosi, de akad egy élvonalbeli fővárosi együttes is- avat be a rendezvény létrehozásának rejtelmeibe Attila.

A mini fesztiválon fellép a BeatKOHO, az Ayahuaska, a Pop-Mockup, a Mocskos Márka, a Knozah’ B és a pesti DSP együttes. A fellépők zenei stílusa olykor behatárolhatatlanul egyedi, de a rap-cortól a hip-hopp-on át a rap-coverig minden hallható lesz a BeatKOHO élőzenés populárisabb rap vonaláig.

Pacskó Ádám, az Ayahuaska frontembere elárulta a titkos céljaikat is:

- Az a célunk, hogy Dunaújváros is felkerüljön a hazai underground rap zenei térképre és megmutassuk, hogy itt is változatos zenei élet működik, és nem is akármilyen.

Lábadi Ádám a Mocskos Márka együttes frontembere is hasonlóan vélekedett:

- Szeretnénk, ha nem csak egyszeri alkalom lenne ez a program, hanem hagyománnyá válna.

Joó László, a BeatKOHO vezetője az egyik alapító atyja és oszlopos tagja a Wandallz mozgalomnak.

-Évente több alkalommal rendeztünk rap-bulikat a városban, hogy ezzel is erősítsük az itteni hip-hop kultúrát, s most ez egy jó lehetőség arra, hogy együtt egy örömzenével a városi közönséget is kicsaljuk, hogy együtt bulizzunk. Sajnos, manapság többnyire a nagy videómegosztókon keresztül hallgatnak a fiatalok zenét, de most szeretnénk, ha élőben is hallanák, látnák, milyen széles és nívós a helyi paletta.

A szabadstrandra kilátogatókat büfével, sörsátorral, strandsportokkal, és egész napos zenei programokkal várják a szervezők. Az élő koncertek között pedig Krossy (BeatKOHO) gondoskodik a remek hangulatról a lemezjátszók mögül. A rendezvény természetesen ingyenes lesz, a részvétel a fiatalok számára pedig szinte kötelező!

Szóládi Zoltán

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban

DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban

2025. júl. 02.

Különleges csapattal kezdte meg a nyári táborok sorát a Munkásművelődési Központ, derült ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény árnyas ligete a könyvmolyokat várta, akik nemcsak az olvasás, de az olvasónaplók készítése terén is jeleskedtek. Hangkép.

Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)

Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)

2025. júl. 01.

Csodás zenés időutazás, pazar műsor, kirobbanó siker: újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett még múlt pénteken – megérdemelt vastapsokkal.

Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák

Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák

2025. júl. 01.

Idén már három csoporttal vettek részt a baracsi SZÉZSI Színjátszó Fesztiválon a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatának növendékei – a sikeres szereplések után a közelmúltban egymást érték a vizsgaelőadások a Bartókban.

Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!

Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!

2025. jún. 28.

A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a  Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust  is tettek – hadd szóljon!

Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

2025. jún. 26.

Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.

Újra zene szól a cukrászdában

Újra zene szól a cukrászdában

2025. jún. 25.

Gazdag programmal, de rendhagyó időpontban, ezúttal csütörtökön várják a Zenélő Cukrászda sorozatának következő előadására az érdeklődőket a Vasmű úti bázison.

DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben

DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben

2025. jún. 24.

Folytatódott a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola bemutatóinak sora. A képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáit a Cornerben állították ki – a megnyitót pedig szép műsorral tette emlékezetessé az intézmény közössége. Hangkép.