Mindenki normális, ha a saját szemszögéből nézi magát – vallja Szabó Gábor, aki gyermekkora óta foglalkozik a modellezéssel és nem mellesleg a Kelemen Angelika és barátai zenekar billentyűseként húzódik meg a háttérben.
Sorozatunk szereplőihez híven az ő története is számos tanúsággal szolgál.
- A 316-os számú ipari iskolába jártam és erősáramú berendezés-szerelőként végeztem. Ezt követően dolgoztam a fonodában, a BVM-nél és a vasműben is, aztán leszázalékoltak, mert egyre inkább súlyosbodott a velem született tüdőbetegségem és nem végezhettem fizikai munkát – mondja egy szuszra Gábor. Betegsége nem gyógyítható, bár lehet vele élni, ám csupán tünetileg kezelhető. – A lényeg viszont az, hogy így biztossá vált egy jövedelemforrás, ha jóval szerényebb is. Ezt sokáig jól egészítette ki a zenélés - tette hozzá. Viszonylag későn, 14 évesen kezdett zenélni.
- Egyszer a Kék Duna kirakatában megláttam egy szintetizátort, és annyira megtetszett, hogy addig nyaggattam szüleimet, amíg elmentünk megvenni, de már nem lehetett kapni. A sors fintora, hogy ugyanezt a hangszert pár éve fillérekért vettem meg a bolhapiacon. Ám akkor a szüleim egy másik hangszert vásároltak nekem, ami már polifonikus hangszer volt, azon harmóniákat lehetett fogni, s így kezdtem megtanulni az alapokat, míg végül helyi garázszenekarokban kötöttem ki. A Free zenekarral győztünk is egy, az MMK-ban meghirdetett amatőr együtteseknek szánt versenyen. Ekkor már Angelika volt az énekesünk. Utána több átalakuláson estünk át, majd a vendéglátóiparban játszottunk igényesebb számokat, illetve jazz standerdeket. Sajnos, ma már egyre kevesebb buli van, mindenki a saját életét éli, Angelika is tanít az éneklés mellett. Ha azonban összeáll a régi banda, akkor jó kiszakadni egy kis időre a hétköznapokból.
A zenélés mellett a másik nagy szenvedélye a modellezés. Persze, ne csak egyszerű műanyag elemek összeragasztására gondoljunk. Amit Gábor művel, az már magasabb szintű alkotás. Van, hogy balza fából, rétegelt lemezből, hungarocellből, vagy üvegszálas műanyagból épít műremekeket, amikbe motorokat és elektronikát telepít, így azok igazi működőképes modellekké válnak. Autókká, melyek elérhetik a 80 kilométer per órás sebességet. Vagy repülőkké, amelyek akár a 180 kilométer per órás sebességgel képesek száguldani. Mindehhez nem árt tisztában lenni az alapvető autószerelési, fejlesztőmérnöki, irányítástechnikai, elektronikai és gépészeti ismeretekkel sem.
- A Petőfibe jártam, amikor szóltak, hogy indul modellező szakkör az akkori MHSZ keretein belül. Magyar Márton volt a vezetője. Ő nagyon szemléletesen és látványosan tanított és dolgozott, így szerettette meg velünk modellezést. Akkor még önjáró modellek voltak, nem volt motorikusság, nem voltak távirányítók. Emlékszem, letettük a hajót a vízre és a szélre, a hullámokra bíztuk magunkat. Ugyanígy a repülőmodelleknél. Fellőttük az Albatrosz gépeinket, s vártuk, mikor pottyannak le. Az nyert, akié tovább maradt fenn. Ezt 6-7 évig csináltam aztán ez elmaradt. Jóval később ráeszméltem, hogy az elektromos motorok forradalmasították a modellezést (is), megtörve a nitro motorok hegemóniáját. Ma már egy elektromos motor abszolút alternatíva, sokszor erősebb, mint egy nitromotor, és egy voltmérővel be lehet mérni a hibáit, amelyet gyorsan lehet javítani. Először autókkal versenyeztünk, még kupát is nyertünk, de anyagilag nem lehetett bírni. Egy-egy futam egy gumigarnitúrát emésztett fel, s volt hat futamos verseny is. Ilyenkor, mint az Forma 1-ben, nekünk is gumikat kellett cserélni. Így váltottunk a repülőkre, helikopterekre.
Mint mondta, náluk számítógépes szimulátorral lehet kezdeni a tanulást, 3 dimenzióban, ahol még széllökéseket is lehet állítani. A modelleket lehet egyben vagy alkatrészekben vásárolni. De lehet saját kézzel is készíteni az elemeket hozzá.
- Építeni is szeretek, sőt, majdnem élvezetesebb, mint a repülés. Kitalálni mi, hogyan működjön, illetve minél jobb legyen, igazi kihívás. Persze repülni is jó. Évente megrendezik a Balatonon a Siroman Mórocz Géza Emlékversenyt, ahol egy előre postázott, darabokból álló géppel lehet indulni. Ezt sokféleképpen rakják össze a modellezők, már ez is egy külön verseny. Aztán itt vannak ügyességi és gyorsasági versenyek is. Közel hatszázan vesznek részt az országból. Volt olyan is, hogy egyszerre ötven gép volt a légtérben. Az egyik leglátványosabb versenyszám, amikor a nyúlgép farkára erősített szalagot kell levágni az üldöző gépek propellerével…
A modellező repülésnek azért vannak árnyoldalai is. A szabály szerint ugyanis minden repülés előtt légtérhasználati engedélyt kell kérni a légügyi hatóságtól. A városon belüli repülést pedig még az önkormányzatoknak is engedélyezni kell. A szabályozást a nagygépek repülési törvényeiből vették át, amely túl szigorúra sikeredett. Másrészt nem is olcsó mulatság ez a hobbi. Gábor is inkább a gyermekeire költ, s az évek alatt bespájzolt modelljeit építgeti, tökéletesíti.
- Viki, a feleségem elnéző velem. Ma, ha elromlik valami, akkor inkább arra áldozok, de első a család. Liliana, az általános iskolában lesz harmadik osztályos, Gábor fiam pedig csak 3 éves. Mindketten érdeklődnek a modellezés iránt. Liliana szívesen segít hordani a felszerelést egy-egy repüléskor, és saját repülő szitakötőjével is eljátszik a Duna-parton. Gáborka pedig azonnal odajön az asztalhoz, ha szerelek, és neki is csavarhúzó és fúrógép kell, hogy segítsen.
Szóládi Zoltán
