Pici helységben bújik meg egy bőrjavító üzlet a belváros szívében. A szlogenje szerint minőségi munkát végeznek itt reális áron. A boltba belépve nem is marad hely egyetlen embernél többnek, a sarokban, a vállfákon bőrkabátok, nadrágok, mellények és egyéb ruházati termékek lógnak.
A tulajdonos és üzemeltető pedig még a régi kétkezi munkavégzéssel, igazi manufakturális keretek között dolgozik.
A tevékenysége nem más, mint bőrruházat varrása, javítása, festése, vegytisztítás, de egyéb ruházati termékek javítását is vállalja. Mindezt Balla Éva a lányával közösen végzi.
- Karácsonykor leszek 50 éves. Pincehelyen születtem, de simontornyai vagyok, hiszen életem nagy részét ott töltöttem, ott nőttem fel, oda jártam iskolába, s mindössze tizenhárom éve vagyok dunaújvárosi. Igaz, ez idő alatt nagyon megszerettem a várost, mert igazi életterünkké vált, befogadott bennünket. Szerencsére itt sok a zöld felület, így ha visszavágyódom gyermekkori színtereimre, akkor csak kisétálok a kiserdőbe, vagy valamelyik ligetes részre, amelyből bőven akad a városban – meséli Éva.
- Az első szakmám bőrruha készítő lett, majd elmentem Pestre, a Kulich Gyula Ruhaipari Szakközépiskolába, ahol elvégeztem a technikusi képzést is. Az első munkahelyem a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat volt, ahol többek közt focilabdákat és bőrkonfekciót gyártottunk. Ott aztán megtanultam a szakma minden apró fogását. Voltam hivatásos KISZ vezető, majd a Geofizikai Kutató Vállalatnál diszpécser, aztán megszültem gyermekeimet. Ezután több területen is dolgoztam, voltam társadalombiztosítási ügyintéző és mozipénztáros is. Bár hivatásszerűen sokáig nem dolgoztam a ruhaiparban, soha sem hagytam abba ezt a tevékenységet, mert mindig képeztem magam, s önszorgalomból tanultam, illetve hobbi szinten is beleártottam magam társszakmákba.
Aztán két esztendővel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy az előző tulajdonos – akinek addig besegített – felajánlotta, hogy vegye át tőle az üzletet. Éva nem sokáig habozott.
- Most a lányommal közösen csináljuk a bőrjavítást, családi vállalkozásban. Ő inkább azokat a feladatokat végzi, amihez nem kell tényleges szaktudás. Felveszi és elviszi a ruhákat tisztíttatni és festetni Budapestre, egy régi vegytisztító mesterhez. Mondhatnám, hogy a lányom a felel a logisztikáért – mosolyog Éva.
A kétkezi munka nem könnyű dolog, minden forintért meg kell dolgozni, ő mégsem panaszkodik. Szereti, amit csinál. Ennek hangot is ad.
- Igazán szeretem, élvezem a munkám. Az a jó benne, hogy minden egyes művelet más. Nem tipikus szériamunka. A monoton rutinmunka ugyanis nem az én világom. Hogy megéri-e ezt csinálni? Erősen szezonális a kereslet, de annyit meg lehet keresni, mint egy gyárban. Igaz, ha kiesek a munkából, akkor nincs bevétel, ám itt mégis önmaga ura lehet az ember. A tapasztalatom az, hogy ma már inkább költenek az emberek a minőségi javításra, mint hogy új terméket vegyenek. S nem csak az ár miatt, hanem érzelmi okokból is.
Éva és lánya az alapanyagokat a fővárosból hozza. Ott pedig Olaszországból importálják a bőrt, jó áron és jó minőségben. Sokszor azonban nem kell drágán vásárolni, hanem az évek alatt összegyűlt és félretett több zsáknyi leeső darabokból is tud dolgozni. Ez mindenkinek olcsóbb. A munka mellett Éva igazi társadalmi életet is él. A szomszédokkal, ismerősökkel jókat beszélgetnek. Éva hobbija mi más is lehetne, mint a kézműves tevékenységek. Emellett azért nagyon szeret olvasni és írogatni.
- Azt írom meg, amit megélek a napjaimban. Nem naplóként, hanem inkább novellaszerűen. Emellett vonz a gyógynövényismeret is. Imádom a természetet. Ez nem csoda, hiszem a Tolnai dombság tövében éltem, nőttem fel, és a gyógynövények ismeretét nagyon szeretném elsajátítani a közeljövőben.
Éva büszkeségei a gyermekei: Kilyén Vivien és Kilyén Tamás.
- A lányom sokáig tornázott. Gumiasztal versenyző volt, sok szép eredményt ért el, csak a térde nem bírta, abba kellett hagynia. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskolán tanul, nemzetközi gazdálkodás szakon. Nagyon szereti, bár nem könnyű. Most lesz másodikos, de már kiforrott tervei vannak. A fiam is rengeteg örömöt okoz nekem. Tamás 23 éves, és a Fókusz riportere. Munkája kapcsán már a városban is jó néhány riportot forgatott. Sajnos, tanulmányaik és munkájuk miatt egyre ritkábban tudnak hazajönni, de mindegyik alkalom igazi ünnep a számomra – osztja meg legnagyobb örömét a bőrjavítás utolsó mohikánja, hiszen városunkban nincs más, aki e tevékenységet végezné, ráadásul ilyen szépen és alázattal művelné.
Szóládi Zoltán
