"1526. augusztus 2-át árjuk. A falutól délre táborozó sereg hajnalban sátrat bont, készülnek az útra. Vezérük közben fogadja az erdélyi vajda, Szapolyai János követét. Tárgyalásuk témája mi más lehetett volna: hadaik egyesítése..."
1526. augusztus 2-át írjuk. A falutól délre táborozó sereg hajnalban sátrat bont, készülnek az útra. Vezérük közben fogadja az erdélyi vajda, Szapolyai János követét. Tárgyalásuk témája mi más lehetett volna: hadaik egyesítése, mert a török hódítás megakadályozására készültek. A vezér maga a király, a Penteléről végzetes útjára induló II. Lajos volt.
Brodarics István kancellár, szerémi püspök leírásából (is) tudjuk: Lajos király hadseregével az előző nap érkezett Ercsi felől. A pentelei fennsíkon töltötte az éjszakát. A követtel való tárgyalás után aztán kiadta a parancsot az indulásra. A tapasztalatlan uralkodó, a mindössze húsz esztendős ifjú feladata volt a török veszedelem megelőzése.
Az előzmények balsejtelmet jeleztek: a király ellenfelei a háttérben Szapolyai trónra emelésére szövetkeztek (aki aztán az „egy ország – két király” időszakában valóban uralkodott, bár koronázás és igazi hatalom nélkül). II. Lajosnak a nemzetközi pénzhatalommal is meg kellett küzdenie: a bajor Fugger-ház – válaszul arra, hogy az 1514-es országgyűlés korlátozta magyarországi működésüket, elveszítették a rézbányák bérleti jogát is – pénzügyi blokád alá vette országunkat. Épp akkor vonta meg a segítséget, amikor a bankház pénze kellett volna egy új hadsereg felépítéséhez.
Tomori Pál már az előző év őszén hírét vette, hogy a törökök hadjáratra készülnek ellenünk. Vészjelzése hatástalan maradt, amikor aztán tavasszal megindult az invázió, egy gyenge, szedett-vetett királyi hadseregnek kellett volna azt megállítania. A Dráva mocsarainál még tán esély is lett volna erre, de ezzel elkéstek. Lajos király aztán Mohácsnál akarta megállítani a rettenetes túlerőben lévő ellenséget. Ez nagy a bátorságára utal, amint az is, ahogy Brodarich (a későbbi váci püspök, a mohácsi csata krónikása) emlékezik: „Akadnak, akik azt mondják, hogy saját oszlopának első soraiig előretörve egészen a legelsőkig nyomult, és ott hősiesen küzdött az ellenséggel.”
Az augusztus 29-én zajlott csata tragikus végkimenetele ismert. A Szegednél veszteglő Szapolyai felmentő seregét hiába várták – így esély sem volt a győzelemre. Az emlékezet szerint a menekülésre kényszerült uralkodó a lováról a megáradt Csele-patakba zuhanva lelte halálát. (Egy királyi káplán leírása szerint a menekülés közben Dunaszekcsőn megpihenő Lajost a Szapolyai-nemzetség egyik tagja, György gróf gyilkolta meg, de ezt a történetírás nem igazolta.)
1926-ban, a mohácsi csata négyszázadik évfordulóján Pentele népe két római mérföldkövet állított föl Lajos király emlékére. A „Lajos-kövek” ma a múzeumkertben állnak.
