Az érem két oldala
A már hagyományos, éves börzére hívja az érmék szerelmeseit és minden érdeklődőt a Dunaújvárosi Berán Lajos Éremgyűjtő Egyesület.
A XVIII. Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő találkozót ezúttal a Vasvári iskolában rendezik meg október 4-én 8-13 óra között. Paddi Attila egyesületi titkár azonban egy sajnálatos bejelentéssel kezdte:
-Nagy veszteség ért bennünket, és mély fájdalommal vettük a tényt, hogy Asztalos Andrásné, az egyesületünk vezetője betegségét követően eltávozott közülünk. Így a csapat jelentős személyiséggel, vezetővel lett kevesebb, tehát tisztújító közgyűlést is összehívunk. Eddig a Bánki épületében volt a székhelyünk, jelenleg az MMK 104-es termében kaptunk helyet, ahol nagy szimpátiával és szeretettel fogadták az egyesületet. Ide várunk minden civil érdeklődőt. Egyesületünk immár a tizennyolcadik érembörzéjét rendezi meg, ami mindig nagy érdeklődésnek örvend a gyűjtők körében. Még határon túlról is jönnek, hiszen Dunaújváros jól megközelíthető hely. Arra is jók ezek az alkalmak, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a gyűjtés iránt, a történelem, az élet ilyen tárgyi értékeinek megőrzése és megbecsülése iránt. Sajnos, kevesen vannak, ami országos jelenség már tíz éve. Nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy minden pénz kérdése, hiszen ha érdeklődünk valami iránt, akkor az internet már szinte korlátlan információval szolgál. Számomra nagy élmény volt ebben a hónapban, hogy egy Berán Lajos emlékérmet sikerült szereznem, amit még nem láttam. Ezzel bővítettem a gyűjteményemet, díszdobozzal, ezüstből, jelvénnyel.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán
2024. nov. 24.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Florian Zeller A fiú című drámáját mutatta be a Bartók Kamaraszínház. A DSTV összeállításában szó esik a produkció kihívásairól, a drámai karakterekről, valamint az előadás üzenetéről is. Hangkép.
Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról
2024. nov. 23.
A városunkban született és felnőtt író, etnográfus mesekutató és -terapeuta lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János iskola közös programjának következő vendége: a Városháza házasságkötő termében kalandozhatunk a mesék birodalmában kedden délután.
DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban
2024. nov. 23.
Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült
2024. nov. 22.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában
2024. nov. 21.
Izgalmas programmal folytatódott az Intercisa Múzeum gasztronómiai sorozata a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A Késdobálótól az Arany Csillagig – vendéglátás az '50-es években című előadással várták a látogatókat. Hangkép.
Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója
2024. nov. 20.
Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Viccelődni a templomban? Lehet!
2024. nov. 20.
Istennek van humora? És ha igen, fekete is? (Mármint a humor.) Erre és ezekhez hasonló mulatságos kérdésekre válaszol a Luther Pub következő eseménye az evangélikus templom gyülekezeti termében pénteken este.