Íjászat: eurázsiai vitézkedések
Kiválóan szerepelt a törökországi Bigában megrendezett Eurázsiai Bajnokságon a három dunaújvárosi versenyzővel felálló hagyományos íjász válogatott.
A törökországi Biga városában – a makedón Nagy Sándor perzsák felett aratott győzelmének csatatere körzetében – rendezték a Hagyományos Íjászok Eurázsiai Bajnokságát a közelmúltban. A Plutarkhosz által is leírt csata emlékének megfelelve lovas és talpasíjász versenyszámokat is tartottak a rendkívül rangos megméretésen, mely huszonegy ország csapatai mérték össze egymással erejüket.
Hazánkat a világverő Mónus József (Hajdúnánás), valamint a dunaújvárosi Rácz Kata, Skaliczky Andrea és Rácz Attila trió képviselte ezen a jelentős eseményen, méghozzá jelentős eredményeket elérve. Mónus József ugyanis idén már harmadszor aratott győzelmet és lett Eurázsia Bajnoka, ezúttal az 50 font erőre korlátozott távlövő íjak kategóriájában aratott átütő sikert, ahol 395 métert lőtt.
Rácz Kata a juniorok között nyert ezüstérmét a török PUTA 45 méteres céllövő versenyszámában, míg Skaliczky Andrea az úgynevezett álló pután ötödik, míg a ",távolodó" pután a 4-8. helyen fejezte be a viadalt. Rácz Attila szintén a távolodó pután próbált szerencsét, s végül többszörös holtversenyben, a szintén nagyon előkelő ötödik helyen végzett. Íjászaink közül Rácz Kata, az idén Gödöllőn megrendezésre kerülő 3D-s világbajnokságon indul longbowjával, s emellett a magyar csapatra is vár feladat, mivel szeptemberben Korea ad otthont a Világ Hagyományos Íjász Fesztilváljának, ahonnan hasonló sikerekről szóló beszámolót remélünk a válogatott tagjaitól.
A rovat további hírei: Sport
Máris javíthat a DAB
2025. okt. 05.
Az idén egyszer már legyőzött DEAC ellen öltenek szerelést a DAB jégkorongozói az Erste Liga alapszakaszának újabb fordulójában vasárnap délután fél háromtól.
Rangadó vár a DFC-re
2025. okt. 04.
A tabellán harmadik Kaposvár elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztály küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Nagy pofon az éllovastól
2025. okt. 04.
Kiütéses vereséget szenvedett a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a címvédő Gyergyói HK elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga pénteki játéknapján.
Nehéz ágra került a női válogatott
2025. okt. 03.
A január-februári Európa-bajnokság varázslatos helyszínén, Madeira szigetén, Funchalban tartották meg a női torna sorsolását. A magyar válogatott a spanyolokkal került egy csoportba, azaz vagy az olimpiai bajnokot, vagy a középdöntőben szembejövő, címvédő hollandokat kell legyőzni a négy közé jutásért.
DSTV: elégedett szakvezetés
2025. okt. 03.
Két győzelemmel, csoportelsőként jutott tovább a Bajnokok Ligája selejtezőjéből a DFVE női vízilabda csapata, így dr. Sike József vezetőedző is elégedetten értékelhette játékosai teljesítményét. Hangkép.
A címvédő ellen folytatja a DAB
2025. okt. 03.
Az idei szezonban még hibátlan Gyergyói HK lesz a Dunaújvárosi Acélbikák következő ellenfele az Erste Liga ma esti fordulójában.
DSTV: véget ért az idei ÚDL
2025. okt. 02.
A Munkásművelődési Központ aulája megint pontos találatoknak adott helyet múlt szombaton. A Dunaújvárosi Darts Club az ÚDL utolsó egyéni fordulóját rendezte meg, 32 versenyző állt a táblák elé. Hangkép.










