Dunaújváros Hetilap

Isten éltesse, Kati néni és Antal bácsi!

Molnár Emese - 2015. szeptember 9. 13:32

Egy napon két születésnapost is felköszöntöttek, akik immár a szépkorúak táborát erősítik. Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester szerdán elsőként Marton Istvánnét köszöntötte fel az önkormányzat nevében.

Kati néni 1925. augusztus 21-én született Hercegfalván (Mezőfalván), ott is nevelkedett. Később Budapestre került szolgálni, ahol megismerkedett férjével, akivel 1954-ben Dunaújvárosba költöztek. Férje a vasműben, a hideghengerműben volt művezető. Kati néni a vendéglátóiparban helyezkedett el, dolgozott például az Arany Csillag bisztróban is. Egy gyermekük született. Két unoka és két dédunoka örvendezteti meg a hétköznapokban.

A második születésnapos dr. Kunszenti Antal. Antal bácsi Tiszaföldváron született 1925. szeptember 5-én. Tíz éves koráig ott is élt. Szülei cukrászok voltak. Antal bácsi aztán Pestre ment, ahol egyetemre járt és sokáig ott is dolgozott. 1954-ben érkezett Dunaújvárosba. Először a rendelőintézetben, majd a gyermekkörzetben helyezték el (gyermekorvos). Nyugdíjazása után is aktív volt, hiszen rengeteg ügyeletet és helyettesítést elvállalt. Feleségével szeptember 8-án ünnepelhették 65. házassági évfordulójukat. Két gyermekük született. Négy unokával és egy dédunokával büszkélkedhetnek.

A rovat további hírei: Közélet

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

Csúcsrajáratás után is sűrű a véradási terv

2024. szep. 03.

Nem hetvenkedés, de muszáj ezzel kezdeni: kánikula ide vagy oda, éppen 70 önkéntes vett részt az MMK-ban szervezett retró véradáson a közelmúltban. Első véradóval is találkoztunk, a sorok írója is áldozott a segítségnyújtás oltárán, és a kirobbanó eredmény bizakodásra ad okot: egyre többen ismerik föl, hogy vért adni mennyire menő!

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

DSTV: könnyes tanévnyitó a Vasváriban

2024. szep. 03.

Szomorú esemény feldolgozásával kezdődött a tanév a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A tanévnyitón is megemlékeztek az intézmény pedagógusa Borvendég Attila tragikus hirtelenségű haláláról. Hangkép.

Újabb parkolók létesültek a Kallós Dezső utcában

Újabb parkolók létesültek a Kallós Dezső utcában

2024. szep. 02.

Városunkban örökzöld téma a parkolók kérdése, és bár városvezetőink sokszor elmondják, hogy bizony harcot kell folytatni minden új helyért, szerencsére városszerte mindig újabbak létesülnek. Most a Kallós Dezső utcában élők örülhetnek – közel harminc hellyel megint beljebb vannak.

Hétfőn becsengetnek, sokkal nagyobb forgalom várható az iskolák körül

Hétfőn becsengetnek, sokkal nagyobb forgalom várható az iskolák körül

2024. szep. 01.

Egy csapásra megváltozik az életünk szeptember 2-án. És ez mindenkire igaz, azokra is, akinek gyermekei nem mennek hétfőn óvodába vagy iskolába, hiszen nagyságrendekkel és látványosan megváltozik városunk közlekedése és forgalma hétfőtől.

Gyászol a Vasvári iskola, elhunyt Borvendég Attila

Gyászol a Vasvári iskola, elhunyt Borvendég Attila

2024. aug. 30.

"Nincsenek szavak, csak az űr és a mérhetetlen fájdalom..." – a Vasvári iskola földrajz-történelem szakos tanára tragikus hirtelenséggel vesztette életét. 61 éves volt, nyugodjék békében! Nekrológ.

Vasárnap még nyitva, de hétfőn zár az élményfürdő

Vasárnap még nyitva, de hétfőn zár az élményfürdő

2024. aug. 30.

Az ok prózai: a jelentősen lecsökkenő látogatói szám miatt vállalhatatlan költségekkel jár az őszi üzemeltetés. Most vasárnap még lehet fürdőzni, de hétfőtől bezár a létesítmény.

Halaszthatatlan témák a rendkívüli közgyűlésen

Halaszthatatlan témák a rendkívüli közgyűlésen

2024. aug. 29.

Dunaújváros rendes közgyűlése csak szeptemberben lesz majd, de rendkívüli ügyek és rendkívüli témák bármikor rendkívüli ülés összehívását tehetik szükségessé. Így is történt.