Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kézilabda: szombaton is a győzelem a cél

Sport
kézilabda
Mátéfi Eszter
DKKA
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2015. szep. 10., 16:16

Az MTK elleni mérkőzéssel folytatja bajnoki szereplését szombaton este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, mely a siker reményében várja újabb hazai találkozóját.

Sikerrel vette a bajnokság első két fordulóját a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese, mely előbb a Budaörs, majd a Mosonmagyaróvár ellen aratott a papírformának megfelelő győzelmet. Kézilabdázóinkra a hétvégén újabb hozható mérkőzés vár, hiszen szombaton este hat órától az MTK gárdája látogat Dunaújvárosba, mely ellen egyértelműen a mieink számítanak az esélyesnek.
A fővárosiak nagyon rosszul kezdték a szezont, hiszen a Debrecen és a Ferencváros elleni mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedtek, ám Mátéfi Eszter vezetőedző szerint nekünk nem ezzel, hanem csakis saját magunkkal kell foglalkozni ahhoz, hogy megszerezzük a remélt bajnoki pontokat.

"Az első két fordulón szerencsére túl vagyunk, mindkét mérkőzésünkön sikerült begyűjtenünk a rendkívül fontos bajnoki pontokat. Mosonmagyaróváron a második félidei játékunk már teljesen rendben volt, úgyhogy építkezünk tovább, megyünk előre, s bízunk abban, hogy még tovább javul a teljesítményünk. Az MTK elleni mérkőzés előtt nekünk nem abból kell kiindulni, hogy ellenfelünk eddig nem szerzett pontokat, hanem csak és kizárólag a saját játékunkkal kell foglalkozni. Itthon játszunk, a célunk nem lehet más, mint a győzelem megszerzése, s nagyon remélem, hogy ebben sok szurkolónk támogatni is fog minket. Természetesen vannak elemek, amiben javulnunk kell, szeretném, ha még tovább tudnánk csökkenteni a kapott gólok számát.

Győzelemben bízva (képek: DO-archív)

Szerencsére a támadójátékunkkal eddig túl nagy probléma nem volt, remélem ezt sikerült is megtartani, s egy nagyon jó mérkőzést tudunk játszani a fővárosiakkal. Ismerjük ellenfelünket, kétszer is megmérkőztünk velük a nyáron, s bár egy felkészülés meccs és egy bajnoki azért teljesen más, a játékosaik ugyanazok, s biztos vagyok benne, hogy két vereség után bizonyítani akarnak. Még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy nekünk csak magunkkal, a saját teljesítményünkkel szabad foglalkoznunk, keményen, határozottan kell védekeznünk, s meg kell szerezni a győzelmet." – osztotta meg várakozásait a szombati mérkőzéssel kapcsolatban Mátéfi Eszter vezetőedző.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres edzőtábor Tatán

Sikeres edzőtábor Tatán

2025. júl. 15.

A napi három gyakorlás mellett a kikapcsolódásra is volt ideje a Danubius KSE tollaslabdázóinak az egyesület szokásos nyári táborában, melyet ezúttal Tatán rendeztek meg.

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

Győzelemmel kezdték a középdöntőt

2025. júl. 15.

A házigazda Montenegró elleni kétgólos sikerrel tartotta életben negyeddöntős reményeit a DKKA-s Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott az Európa-bajnokságon.

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

2025. júl. 14.

Huszonegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hatodik helyén zárták a Fadd-Domboriban megrendezett Vidékbajnokság küzdelmeit a DKSE tehetséges kajak-kenusai.

Középdöntős juniorok

Középdöntős juniorok

2025. júl. 13.

Nagy küzdelemben verte meg a lengyeleket, s ezzel bejutott az Európa-bajnokság legjobb tizenkét csapata közé a magyar junior női kézilabda válogatott.

Lőgyakorlat Japán ellen

Lőgyakorlat Japán ellen

2025. júl. 13.

Harminchárom gólt szerezve aratott kiütéses győzelmet a japánok ellen a magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság második csoportmérkőzésén.

Harmadosztályú ellenfél a kupában

Harmadosztályú ellenfél a kupában

2025. júl. 12.

Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Borongós karácsony, vegyes halmazállapotú csapadékkal

  2. Hogyan védd meg otthonodat a betörésektől, miközben a nyári pihenésed élvezed?

  3. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő