Kispályás foci: csoportelsőként tovább
Mindhárom mérkőzését megnyerte a csoportban, így első helyen jutott tovább a legjobb tizenhat közé a horvátországi Európa-bajnokságon a magyar kispályás labdarúgó válogatott. A Dunaferr Vasas két játékosával felálló együttes a szlovének elleni sikert követően Moldovát, majd az olaszokat is legyőzte.
A szlovének elleni szép sikert követően újabb nagyon fontos mérkőzés várt a magyar kispályás labdarúgó válogatottra a horvátországi Európa-bajnokságon. A két Dunaferr Vasas játékossal felálló magyar csapat ugyanis Moldova ellen lépett pályára, méghozzá annak tudatában, hogy egy esetleges újabb sikerrel hatalmas lépést tehetne a továbbjutás felé. Ellenfelünk számára viszont az utolsó esélyt jelentette a találkozó arra, hogy életben tartsa nyolcaddöntős reményeit, hiszen első meccsükön 3-1-re kikaptak az olaszoktól, s a második vereségük azt jelentette volna, hogy a csoportkör jelenti számukra az idei Európa-bajnokság végállomását.
Ahogy az előzmények alapján az várható is volt, hatalmas taktikai csatát vívott egymással a két együttes, melyben igen komoly szerep hárult a kapusokra. A küzdelmes, rendkívül kemény mérkőzés első félidejében egyik gárda sem tudott kapuba találni, s a második felvonás hajrájáig úgy tűnt, hogy megosztoznak a pontokon a felek. A 37. percben szerencsére megszerezte a vezetést együttesünk, méghozzá Kovács Norbert révén, s mivel a hátralévő pár percet, az egész meccsen remekül teljesítő Sikur Lajos védéseinek is köszönhetően már lehozta kapott gól nélkül csapatunk, így végül 1-0-s győzelmet aratva lépett óriásit a továbbjutás felé.
Az Európa-bajnokság mai játéknapján az előzetesen talán legnehezebbnek tartott ellenfél, az olasz csapat várt a mieinkre, ám a válogatottunk valósággal átgázolt ellenfelén a rendkívül vizes, csúszós talajon megrendezett találkozón. A gólgyártást Juhász Dániel kezdte meg az ötödik percben, majd a félidő derekán Héger Attila már kettőre növelte a mieink előnyét. A játékrész hajrájában a Dunaferr Vasas játékosa használt ki egy nagy olasz védelmi hibát, így a szünetre már 3-0-s vezetéssel vonulhatott válogatottunk. A térfélcsere után ugyan szépítettek az olaszok, ám erre újabb három góllal válaszolt a magyar csapat, mely végül 6-2-es sikert aratva szerezte meg csoportja első helyét, s biztosította ezzel helyét a legjobb tizenhat csapat között.
A ma délelőtti találkozó után sikerült elérnünk Tibor Dávidot, a közelmúltban alakult Magyar Kispályás Labdarúgó Szövetség elnökét, aki természetesen nagy örömmel értékelte válogatottunk első három összecsapását, s eddigi teljesítményét.
Képek forrása: facebook
"Hittünk abban, hogy ezt a kispályás amatőr labdarúgás hazánkban jó csapatok, jó játékosok játsszák magas szinten. Most így a három mérkőzés után azt gondolom, hogy ez tényleg kijelenthető, mert rövid idő alatt próbáltunk egy olyan csapatot összerakni, melyet jó játékosok alkotnak, s képesek is igazi csapatként játszani. Ez a három meccs íy nem is csak a győzelmekről szólt, hanem lélektanilag is nagyon fontos volt számunkra, mert ezzel együtt kovácsolódott igazi csapattá ez a társaság. Nagyon sok felkészült, jó csapat van itt az Európa-bajnokságon, Románia címvédőként nagyon erős, ezt a Nagyváradon lejátszott edzőmeccsünkön is tapasztalhattuk, melyen döntetlent sikerült elérnünk, s rajtuk kívül a németek, a csehek és a horvátok is komoly játékerőt képviselnek. Most számunkra az egyenes kieséses szakasz következik, vagyis minden eddigi eredmény már történelem, s arra kell koncentrálnunk, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból. A holnapi nap sorsdöntő lesz számunkra, mert, ha mindkét meccsünket megnyerjük, akkor szombaton már a négy között játszhatnánk, ami egyelőre persze az álom kategória, de azért vagyunk itt, hogy az álmainkat teljesítsük" – árulta el a szövetség első embere.
A kispályás labdarúgó válogatott Európa-bajnoki eredményei
2015. 09. 22. 21:00 Szlovénia – Magyarország 0-3 (0-1) Gólszerzők: Varga 2, Béres 1.
2015. 09. 23. 16:00 Moldova – Magyarország 0-1 (0-0) Gólszerző: Kovács Norbert.
2015. 09. 24. 10:00 Olaszország – Magyarország 2-6 (0-3) Gólszerzők: Béres 2, Juhász, Héger, Gál, Bozsoki.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: támogatás Livinek
2025. ápr. 23.
Remekül sikerült a Dóczi Zsuzsához köthető jótékonysági sportesemény. Az edző múlthéten adta át az 5. Kihívás napon összegyűlt támogatást Balog Livinek és családjának. Hangkép.
Nem hibázott a DFC
2025. ápr. 23.
A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Így lett szebb az ünnep
2025. ápr. 22.
Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.
Mr. Tus Dunaújvárosban járt
2025. ápr. 22.
Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.
Ezüstérmes a magyar válogatott
2025. ápr. 21.
A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.
Két Mayer-érem Dohában
2025. ápr. 20.
Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.
Így meleg lehet a bajnokság vége
2025. ápr. 20.
Kétgólos vereséget szenvedett Békéscsabán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, amely így mindössze egyetlen pontra került a kieső helytől.