Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Tízéves az Új Part Egyesület – Remek tárlat a KMI-ben

Pálinkás István - 2015. szeptember 20. 18:07

Örömteli jubileumot ünnepeltek a Kortárs Művészeti Intézetben pénteken este, ahol a régi és új vendégek, a törzslátogatók is nagy örömmel gyönyörködtek a látottakban.

Az Új Part Egyesület tízéves születésnapján, Helyben vagyunk címmel egy nagyszerű és nívós anyagot sikerült megmutatni, sokak örömére.       

Medvegy Zsuzsa, mint alapító tag pedig pontosan emlékszik a kezdetekre:

-Akkor úgy döntöttek, nem szeretnének maguk közül választani vezetőt, elnököt, s mint kívülálló, én jöttem számításba, hiszen bartókos koromban, mint az Uitz-terem programosa, a ’70-es évektől én tartottam a kapcsolatot az összes szervezővel. 2010-ben aztán saját vezetést választottak, nekem múzeumpedagógusként amúgy is sok más elfoglaltságom akadt, de mint tag maradtam. Egyébként azonos gondokkal megáldott társaság ez, amelyben mindenki a maga egyéniségét fejezi ki, de mégis társasági, közös szellemiségben. És ez méltányolandó és erős.

Dr. Petrányi Zsolt a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjtemény osztályvezetője, az Új Part Egyesület tárlat megnyitóján méltatta a fáradhatatlan munkát:

-Ahogy elteltek az évek, másként értékelem a dunaújvárosi művészeknek, értelmiségnek a közösségét. Az az összetartás, amit az itt élők megtapasztalnak, az különösen nagy érték. Főleg egy olyan változó világban, amiben az összetartás és az egymásra figyelés egyre ritkább lesz. A felkéréskor azon gondolkodtam, mi lehetne majd a nyitó téma. Mert amikor itt dolgoztam, a kérdés, hogy a dunaújvárosi művészek hogyan viszonyuljanak egymáshoz, annyira valóságos volt, hogy interjúsorozatban dolgoztuk fel. Úgy éreztem, felismertem, hogy egy ilyen jubileum hosszú távú tanulsága mégis az, hogy az egyesület tagjai együtt maradtak, bár voltak, akik felfüggesztették tagságukat, de itt nem jelenti azt, hogy eltávolodtak a közösségtől: vannak tehát valós tagok és már másutt levők, de ettől még a közösség megmaradt.

Csikós Árpád fotóművész az Új Part életének félidejében csatlakozott az egyesülethez, jelenleg annak vezetőségi tagja:

-Nekem volt a legnagyobb meglepetés, mert soha életemben nem akartam semmilyen közösséghez tartozni, ahogyan most sem. Ennek ellenére, amikor hívtak jöttem és néztem a névsort, majd meglepődtem, hoppá, hová kerültem. Nagyon jó érzés volt olyan neveket olvasni a sajátommal egy lapon, ami emocionálisan és racionálisan is fejbevágott. Persze, saját identitásom miatt ma sem kívánok sehová tartozni, ugyanakkor azt látom, hogy vannak olyan szervezetek, ahová tartozni rangot jelent. Az Új Part ilyen, országos viszonylatban is.

Helyben vagyunk! - kiállítás a KMI-ben

Helyben vagyunk! - kiállítás a KMI-ben - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

2025. aug. 27.

Miközben javában készülnek a KönyvTér forgatagára, a nyár sem telt programok nélkül a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyári nyitvatartással, de folyamatosan tárt kapukkal várta a betű barátait – az időszak újdonságairól is szó esik a riportban. Hangkép.

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

2025. aug. 21.

Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

DSTV: már a KönyvTérre készülnek

2025. aug. 19.

Egy előhang már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összeállítása és az esemény plakátja arról, hogy már javában tartanak az idei KönyvTér előkészületei: a József Attila Könyvtár immár hetedik kavalkádjának a Városháza tér biztosít helyszínt szeptember 6-án. Hangkép.

DSTV: Hirosima túlélő fái

DSTV: Hirosima túlélő fái

2025. aug. 16.

A koncert híréről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése a különleges bemutatóról. A városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hirosima fái című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatták be az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen. Hangkép.

A művészet összekovácsolja az embereket

A művészet összekovácsolja az embereket

2025. aug. 14.

A SKICC Művészeti Egyesületnek rendkívül szép múltja van – hosszú évek óta egyengeti a csoporthoz kapcsolódó alkotók útját. A közösség idén immár 18. alkalommal rendezte meg alkotótáborát – az összetartás most sem ismert országhatárt: Erdélyből is érkeztek művészek.

Újra lesz KönyvTér – idén már hetedszerre

2025. aug. 09.

Bár még van idő az eseményig, érdemes előre beírni a naptárba a kultúra összes barátjának: újra a Városháza tér ad otthont a József Attila Könyvtár nyárbúcsúztató seregszemléjének. A KönyvTér című forgatagba szeptember 6-án várják az érdeklődőket!

DSTV: hajkarika a hónap műtárgya

DSTV: hajkarika a hónap műtárgya

2025. aug. 09.

Apró, de annál becsesebb kincsek bemutatásával folytatódott az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal az úgynevezett S-végű hajkarika lett – a leletanyag jellemzőiről Hodik Mónika történész-muzeológus beszélt. Hangkép.