Úszás: fontos felmérő, eredményes tárgyalás

spigott - 2015. szeptember 5. 13:31

A Magyar Úszó Szövetség vezérkara is részt vett a Jövő Bajnokai program mai régiós felmérőjén a Fabó Éva Sportuszodában. A sportági vezetés azonban nem csak az utánpótlás korú úszók szezonkezdő megméretését tekintette meg, Gyárfás Tamás elnök és dr. Dorkota Lajos zárt ajtók mögött tárgyaltak egymással.

Ahogy minden hónap első szombatján, úgy ezúttal is a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda adott otthont a "Jövő Bajnokai" programban résztvevő utánpótlás korú úszók régiós felmérőjének. A Magyar Úszó Szövetség szakmai vezetése rendkívül komolyan veszi a programban résztvevő tehetségek útjának egyengetését, s ennek kiemelten fontos állomása volt a mai felmérő, melyről dr. Hargitay András, úszóink utánpótlás szövetségi kapitánya elmondta, hogy egy új versenyszezon kezdetén természetesen kíváncsiak arra, hogy a programban résztvevő fiatalok mennyit dolgoztak, s változtak a nyáron. Ez nagyon fontos mérőpontot jelent a szakemberek, az úszók, de még a szülők számára is, hiszen ez egy olyan alapot ad, amiről el lehet indulni, s reményei szerint ennek a munkának, a programnak köszönhetően már tavasszal látványos eredményei lesznek.

 

Nem csak ezért volt különleges a mai rendezvény, hanem azért is, mert a Magyar Úszó Szövetség vezérkara is a legmagasabb szinten képviselte magát. Jelen volt Gyárfás Tamás elnök, dr. Hargitay András utánpótlás szövetségi kapitány, Darnyi Tamás, régiós mentor, dr. Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke is.
Ahogy azt a régió kiválasztott tehetségei már megszokhatták, a négy úszásnemben elért eredményeik mellett, fizikai paramétereiket is felmérték a mindenre kíváncsi szakemberek, s mint azt érdeklődésünkre Gyárfás Tamás elárulta, rendkívül fontos számukra, hogy a közeljövő világversenyeire készülő fiatalok a mindenre kiterjedő odafigyelés mellett  a lehető legjobb körülmények között fejlődhessenek.

"A jövőben nagyon fontos versenyeket rendez Magyarország, 2016-ban Hódmezővásárhely ad otthont az ifjúsági Európa-bajnokságnak, 2017-ben felnőtt világbajnokságot rendezünk, míg 2019-ben a junior világbajnokság küzdelmeinek adunk majd otthont. 2013-ban, amikor elnyertük a világbajnoki rendezés jogát, akkor eldöntöttük, hogy nekivágunk a "Jövő Bajnokai" programnak, ahol most már nyolc régióban térképezzük fel a legtehetségesebb gyerekeket, hitünk szerint a legjobb edzők keze alatt, s így készítjük fel őket a majdani világversenyekre. Ez úgymond egy centralizált irányítás, ami persze nem jelenti azt, hogy kivettük őket a klubjaikból, de minden hónap első szombatján felmérjük, hogy hol tartanak. Ez egyfajta ösztönzés is, hogy érezzék a gyerekek, figyelünk rájuk. Mindemellett arra kértük a régiók vezetőit, hogy a hozzájuk tartozó négy-öt-hat városban rendszeresen ellenőrizzék a heti munkát, az ottani edzőkkel működjenek együtt, mi pedig ehhez minden támogatást megadunk.

Magyarországon az úszásnak az az egyik legnagyobb értéke és mozgatórugója, hogy a tradíciók alapján az elsőségre tör, s a gyerekek előtt is ez a cél. Világelsőséget pedig – papíron – csak optimális körülmények között lehet elérni. Az élet persze erre rácáfolt, hiszen hiába állunk úgy, hogy soha ilyen jó dolgunk nem volt, még mindig nem vetekedhetünk azzal, hogy hányan úsznak Londonban, Eindhovenben, vagy Rómában, s hányan úsznak mondjuk Budapesten. Ugyanakkor nagyon fontos világeseményeket sikerült idehozni, mert a magyar úszósport ilyen tekintélyre tett szert, ami egy óriási előny. Amennyiben az egyébként remek feltételek is utolérik a lehetőségeket, akkor azt hiszem, hogy eljön a Kánaán a magyar úszósport számára." – árulta el a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Gyárfás Tamás azonban nem csak az utánpótlás korú úszók felmérőjét tekintette meg, hanem találkozott, s tárgyalt dr. Dorkota Lajossal, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökével, Fejér megye díszpolgárával is. A megbeszélés témájával kapcsolatban sajnos sem tőle, sem dr. Dorkota Lajostól nem kaptunk egyelőre információkat, amint azonban megfelelő szintre jutnak a tárgyaláson megbeszélt elképzelések, úgy természetesen tájékoztatják majd a közvéleményt. Úszószövetségünk első embere azonban annyit elárult, hogy dr. Dorkota Lajos hozzáállása maximálisan pozitív volt, tudja, hogy milyen komoly rendezvények előtt áll a sportág, s látja, hogy milyen erőfeszítéseket végeznek a fejlődés érdekében, ezért nagyon nyitott arra, hogy segíti nem csak a magyar úszósportot, a sportot, hanem Magyarországot is.

A rovat további hírei: Sport

Szoros vereség Csíkszeredán

Szoros vereség Csíkszeredán

2025. okt. 27.

Nagyon korán tetemes hátrányba került, s bár innen még kiegyenlített, végül egy üres kapus góllal szenvedett 6-4-es vereséget Csíkszeredán a DAB jégkorong csapata.

Oda a DFC veretlensége

Oda a DFC veretlensége

2025. okt. 27.

Az első félidőben kétgólos előnyt szerző PMFC 3-1-es sikerrel vitte el a három pontot a Dunaújváros FC labdarúgóitól a két gárda vasárnap esti bajnoki mérkőzésén.

Hiába a nagy hajrá

Hiába a nagy hajrá

2025. okt. 26.

Hatgólos hátrányból kapaszkodott vissza, de végül 32-31-es vereséget szenvedett Szombathelyen a DKKA női kézilabda csapata.

Vasárnapi meccsözön

Vasárnapi meccsözön

2025. okt. 26.

Labdarúgóink itthon, jégkorongozóink és röplabdázóink idegenben lépnek pályára bajnokságuk újabb fordulójában a hét utolsó napján.

Vereséggel kezdett a DFVE

Vereséggel kezdett a DFVE

2025. okt. 25.

Nem tudta megnehezíteni az UVSE dolgát a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének első mérkőzésén a fővárosban ma este.

DSTV: veteránok az élvonalban

DSTV: veteránok az élvonalban

2025. okt. 25.

Dunaújváros veterán birkózói a legutóbbi nagy megméretésen is remekül szerepeltek. Volt mit, és volt kiket ünnepelni, nem is maradt el a kiváló eredményeket elért sportolók köszöntése. Hangkép.

Hétgólos vereség Brassóban

Hétgólos vereség Brassóban

2025. okt. 25.

Két harmadig jól tartotta magát a tartalékos DAB a Brassó otthonában, de a harmadik felvonásban átgázoltak Acélbikáinkon a házigazdák.