A színházban találta meg hivatását - Isten éltesse, Erzsike néni!
A kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte fel Horváth Istvánnét az önkormányzat nevében Friedrichné Pethő Ilona, a polgármesteri kabinet vezetője.
Erzsike néni 1925. október 6-án született Seregélyesen. Édesapja földműveléssel foglalkozott, édesanyja sokat betegeskedett és sajnos korán elveszítette őt. Férje rendőr volt, hiánya 25 éve szívében él. Erzsike néni 1951-ben érkezett Dunaújvárosba, és mivel elvégezte az önkéntes ápolónői tanfolyamot, ezért először az egészségügyben helyezkedett el. Később a Vasműben dolgozott közel tíz évig, mint a bércsoport vezetője. Ezt követően a Bartók színházban találta meg a hivatást, jegyszedőként dolgozott, majd ő lett a csoportvezető. Negyvenhárom évig tevékenykedett az intézményben és innen is ment nyugdíjba.
A színház az élete részévé vált, imádta a színdarabokat. Egy- egy előadást szeretett több társulattól is megnézni, majd elkönyvelni magának, hogy melyik játszotta legjobban. A helyi színházi szféra estéről-estére találkozhatott vele. Lelkén viselte munkáját, ami hivatásává vált. Ha valaki egy darab közben érkezett, igyekezett úgy beültetni a helyére, hogy az ne zavarja meg az előadót és a közönséget. Érezte a darab ritmusát, amikor eljött az a pár másodperc amikor „kiállás” van kapott az alkalmon. Tíz éve hagyta ott 80 évesen, de mai napig a gondolataiban jár. Részese volt az intézmény nagyobb felújításainak és annak is amikor ideiglenesen a C-szárny adott helyet néhány előadásnak. Egy lánygyermeke született, két unoka és két dédunoka örvendezteti meg a hétköznapokban. 90. születésnapjára a családja egy könyvvel ajándékozta meg Erzsike nénit, amelyben sok szkennelt régi kép mellett a munkatársak és az unokák is sok helyet kaptak. A köszöntés alatt együtt lapozgatva a kötetet, amely egy életpályát foglal magában, sorra jöttek a történetek megállás nélkül. Szereti az embereket és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy mai napig tesz-vesz segít, ahol tud.
A rovat további hírei: Közélet
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.
Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre
2025. jún. 05.
105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.