Dunaújváros Hetilap

Akik újraélesztették osztálytársukat

Brousil Csaba - 2015. október 1. 15:56

Szerdán mentőhelikoptert kellett hívni egy diákhoz, aki futás közben lett rosszul. Osztálytársai lélekjelenlétén múlott, hogy nem történt tragédia a helyszínen. Négy srác, akiket nagy kihívás elé állított az élet: Paulusz Ádám, Steigervald Dávid, Almási Pál, Simon Levente.

Hármójukkal beszélgettünk, akik a sajtó jelenlététől egy kicsit megilletődve ültek az iskolapadban, a Bánkiban, tanítási óra után. Tegnap megmentették egy társuk életét, ott a helyszínen, farkasszemet nézve a halállal és mindezt alig tizennyolc évesen.

Tegnap mentőhelikopter landolt a Dózsa György úton a Kiserdőnél. Ezen a héten már másodszor kellett riasztani őket, sajnos mind a kétszer súlyos eset miatt. Az Országos Mentőszolgálat hivatalos tájékoztatója szerint tegnap egy 18 éves fiú lett rosszul futás közben, leállt a keringése és a légzése, életmentő beavatkozásra volt szükség, mégpedig azonnal. A fiú osztálytársai szeme láttára esett össze és elsőre még válaszolt társai kérdésére, aztán elveszítette az eszméletét. A közvetlenül mögötte futó Dávid értesítette az osztállyal lévő tanárt, hogy nagy a baj, mentőt kell hívni, ezt a nevelő meg is tette. Közben viszont peregtek a másodpercek, valamit tenni kellett. Ilyen extrém esettel nagyon ritkán találkozik az ember, nagy lélekjelenlét kell ahhoz, hogy ne veszítsük el józan ítélőképességünket, ne essünk pánikba és azonnal és pontosan tudjunk cselekedni. A négy fiú habozás nélkül, ösztönből cselekedett és jól: rögtön nekiálltak a szakszerű újraélesztésnek. Szívmasszázs és mesterséges lélegeztetés. Ahogy a srácok elmesélték, nem gondolkodtak azon, hogy mit is kellene tenni, csak tették. Ádám elmondta, hogy a jogosítványhoz szüksége elsősegély tanfolyamon tanult az újraélesztésről, persze nem gondolta, hogy egyszer erre a tudásra élesben is szüksége lesz majd. Kiemelte, hogy más ilyen előképzettsége nem volt, csak a tanfolyamon tanultak és ezeket az ismereteket hasznosította, tudta, hogy pontosan mit is kell tennie. Ő végezte a mesterséges lélegeztetést, Pali pedig a szívmasszázst egészen a mentők kiérkezéséig. Telefonon kaptak ugyan segítséget a mentősöktől, de akkor már javában zajlott az újraélesztés.

A fiúk azt is elmondták, hogy rajtuk kívül több osztálytársuk is tevékenyen segített az esetnél, például ők állították le a forgalmat a négy sávos Dózsa György úton, hogy a mentőhelikopter le tudjon szállni, navigálták a mentősöket, hogy hova is kell pontosan menniük, hol zajlik az újraélesztés. Segédkeztek a mentősök megérkezése után is, amiben persze tudtak, de a mentősök nem is zavarták el őket a helyszínről, hanem bevonták őket továbbra is az életmentő akcióba. Egyszóval igazi csapatként tudtak működni. Arra a kérdésre, hogy egy nap elteltével hogy élik meg a történteket, azt válaszolták, hogy nem tekintenek rá úgy, mint egy hőstettre, inkább az foglalkoztatja őket, hogy mi lett volna, ha nincsenek ott vagy nem tudnak segíteni. Ádám kiemelte, hogy neki annyiban pozitív töltetű ez a dolog, hogy kiderült számára saját magáról, hogy ilyen éles szituációban is megfelelő lélekjelenléttel, megfelelő döntést tudott hozni, nem pánikolt és képes volt hasznosítani a korábban megszerzett tudását.

Három srác, a sajtó jelenlététől egy kicsit megilletődve ült az iskolapadban, a Bánkiban, tanítási óra után. Tegnap megmentették egy társuk életét, ott a helyszínen, farkasszemet nézve a halállal és mindezt alig tizennyolc évesen. Pöffeszkedésnek, kivagyiságnak, nagyképűségnek jelét sem adták, pedig óriási dolgot vittek véghez, mely büszkeségre adhatna okot. Ehelyett ők elmondták, hogy ez az eset semmiben nem változtatja meg az életüket, ők továbbra is azok maradnak, akik eddig voltak.

A rosszul lett fiú egészségi állapotáról bővebbet nem tudunk és a családjára való tekintettel nem is szeretnénk közölni. A mentőhelikopter elszállította, jelenleg mélyaltatásban tartják az orvosok. Fiatal szervezete van, és egy város szorít érte. Fel kell épülnie!

A rovat további hírei: Közélet

Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!

Idén se petárdázz, vegyél inkább kutyatápot!

2024. dec. 27.

A petárdázós szilveszteri program megosztja a társadalmat, ha viszont a kutyáknak is lehetne beleszólásuk, biztosan nem lenne durrogtatás december utolsó pillanataiban. Dunaújvárosban hivatalosan nem is lesz.

"Ég már a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja is"

"Ég már a hit, a remény, az öröm és a szeretet lángja is"

2024. dec. 24.

Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntőjét olvashatják és hallhatják az alábbiakban – boldog, szép, áldott karácsonyt, Dunaújváros!

Idén is mindenkié a karácsony

Idén is mindenkié a karácsony

2024. dec. 24.

Több mint négymillió forintos mérleggel zárta le A Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékony közösségi kezdeményezését a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórházban hétfőn délelőtt.

A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)

A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)

2024. dec. 23.

Kedves mosolyok, örömteli hangulat és szeretetteljes közeg – advent negyedik hétvégéje is meghitten telt a Városháza téren. Az Adventi Forgatag szombaton és vasárnap is tárt karokkal várta a lakosságot, mind a négy gyertya ragyog már. A szeretet gyertyáját vasárnap Pintér Tamás polgármester Baltási Nándor római katolikus plébánossal gyújtotta meg, ezzel végérvényesen is elérkezve a karácsony ünnepéhez.

A vasmű jövője: sirámok helyett távlatos gondolatokra van, lenne szükség

A vasmű jövője: sirámok helyett távlatos gondolatokra van, lenne szükség

2024. dec. 23.

Régóta érett, most – végre, végre – megvalósult: a vasmű sorsáról rendeztek szakmai alapú műhelybeszélgetést a közelmúltban. Ha megoldás nem is kontúrosodott, de legalább a helyzetkép tisztább lett, és a lehetséges irányok is körvonalazódtak.

DSTV: a szülésélmény mindennapi csodája

DSTV: a szülésélmény mindennapi csodája

2024. dec. 23.

Fontos a megértő, biztonságos közeg az édesanyák számára életük meghatározó eseményének feldolgozásához. A Tündérváros baba-mama klub és a Fészek Mentálhigiénés Központ szervezésében tartottak közösségi alkalmat a szülésélmény csodájáról. Hangkép.
 

Karácsonyra készülnek a főtemplomban is

Karácsonyra készülnek a főtemplomban is

2024. dec. 22.

Jézus Krisztus születését és első bemutatkozásait ünnepli a karácsonyi időszakban a dunaújvárosi római katolikus közösség – itt a tételes menetrend, egészen vízkeresztig.