Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 04. Ráhel, Csenge
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fáradt, de mosolygós arcok a kilencedik úszógálán

Sport
úszógála
Dunaújváros
jótékonyság
Szalontai Károly

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2015. okt. 18., 13:44

Közel harmincezer hosszt úsztak, így összesen 111936 forintot gyűjtöttek a ma délben véget ért 24 órás Úszógála résztvevői a Fabó Éva Sportuszodában.

Ma délben zárult a kilencedik alkalommal megrendezett 24 órás úszógála a Fabó Éva Sportuszodában, ahol a hagyományoknak megfelelően pontosan 12 órakor szinte az összes, közel 320 versenyző egyszerre ugrott a medencébe. Az induló 16 csapat az idén összesen 27984 hosszt úszott, akik fáradtan, de annál boldogabban örültek annak, hogy ezzel a teljesítménnyel és a Grabarics Kft-nek köszönhetően 111936forintot gyűjtöttek a Móra iskolának és a Jószolgálati otthonnak. A versenyzők között voltak jó értelemben vett amatőrök, de olyanok is, akiket sikereik miatt országosan, vagy világszerte ismerünk. Így az Acélszív csapatát évek óta erősítő Berekméri István világbajnok búvárúszó, aki az utolsó hosszát háton, de lábbal előre úszva teljesítette.

- Annak ellenére, hogy mindenünk fáj, minden testrészünkben izomláz van, legalább másfél kilót fogytunk, nagyon élvezte a teljes csapat az elmúlt 24 órát, melyben most először szerepelt unokaöcsém is, így összesen négy Berekméri erősítette az Acélszív gárdáját. Az elmúlt napon háromféle úszásnemben, pillangó, gyors és hát úsztam, melyek közül a hát azért volt kívülről nézve érdekes, mert azt lábbal előre felé tettem. Ilyenkor a kezem propellerként működik a fejem fölött, így tudtam előre haladni. Mindent megtettünk azért, hogy dobogóra kerüljünk, de erről sajnos az idén lecsúsztunk. Az biztos, hogy a jövő évi gálán is indulunk, amelyen ismét bebizonyíthatjuk, hogy nagyszerű sport az úszás, ez a rendezvény pedig nagyon jó buli, ezzel együtt nagyszerű erőfelmérő.
A zárás pillanatában fáradsággal ötvözött büszkeséget sugárzott a főszervező, Szalontai Károly tekintete, aki szerint az idei rendezvény attól is sikeres volt, hogy nagyon sok csinos hölgy vett részt az eseményen:

- Bár ebben a pillanatban a szervező gárdával együtt, akik nagyszerű munkát végeztek az idén is fáradtak vagyunk, már mindannyian, örömmel várjuk a tízedik rendezvényt. Most úgy érzem, hogy a IX. úszógála ismét sikerrel zárult. Ahhoz, hogy mindezt vidáman és erővel bírjuk, kelletek a szép úszó lányok, akik az idén is sokan voltak, valamint a nagyszerű, nívós műsorok, de mindez kitartás és erő nélkül nem sikerülhetett volna. Öröm, hogy az induló csapatok és a Grabarics Kft jóvoltából az idén is egy jelentős összeggel tudjuk támogatni a Móra iskolát és a Jószolgálati Otthont.
Szalontai Károly a jövő évi, jubileumi, X. gáláról annyit már elárult, hogy biztosan lesz meglepetés, de hogy pontosan mire gondolt, azt majd csak a jövő évben tudjuk meg.

A IX. Úszógála végeredménye:

1. Swimpact 2604 hossz
2. Klórdarálók 2420 hossz
3. Budai XI. 2168 hossz
4. Acélszív 2136 hossz
5. Igyunkrája 2062 hossz
6. Evopro SC 2026 hossz
7. Mint a hal 2014 hossz
8. Team Regatta Veszprém 1678 hossz
9. Fröccs 1558 hossz
10. Edzésonlinen 1554 hossz
11. TTF Csuromvíz 1546 hossz
12. Habroham 1512 hossz
13. Ex mix 1280 hossz
14. Gumikacsák 1274 hossz
15. Tavirózsák és Hínárok 1100 hossz
16. Jóbarátok evopro 1052 hossz

Mindösszesen: 27984 hossz

2. Galéria
úszógála
Dunaújváros
Szalontai Károly
jótékonyság

facebook megosztás

Közel harmincezer hosszt úsztak, így összesen 111936 forintot gyűjtöttek a ma délben véget ért 24 órás Úszógála résztvevői a Fabó Éva Sportuszodában.

Képek: Sándor Judit, Ónodi Zoltán

Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
Úszógála 2015 - fotó:
doszerk - 2015. okt. 18.

A rovat további hírei: Sport

Megtörte a rossz sorozatát a DAB

Megtörte a rossz sorozatát a DAB

2025. nov. 12.

Stabil védekezéssel, Szücs remek védéseivel, igazi csapatjátékkal sikerült legyőznie a DAB jégkorongozóinak az UTE gárdáját az Erste Liga hétközi fordulójában.

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

Ismét remekeltek a DKSE birkózói

2025. nov. 11.

Több érmes helyezéssel zárták a mögöttük hagyott két viadalt a DKSE korosztályos birkózói.

Visszatértek a győzelem útjára

Visszatértek a győzelem útjára

2025. nov. 11.

Mindkét félidőben egy-egy gólt szerezve aratott 2-0-s sikert a VSC 2015 Veszprém elleni rangadón a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.

Újpesten folytatják a Bikák

Újpesten folytatják a Bikák

2025. nov. 11.

A tabellán negyedik UTE otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga újabb fordulójában ma este hat órától.

A mozgás élménye a Rudasban

A mozgás élménye a Rudasban

2025. nov. 10.

Hat csapattal, ismét nagy sikerrel rendezte meg Regionális Mozgásélmény Sportnapját a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Rudas iskolában.

Vereség a hibák ára

Vereség a hibák ára

2025. nov. 10.

Hiába fordított, majd került emberelőnybe, a második félidőben három gólt kapva szenvedett 4-2-es vereséget a Ferencváros II. elleni rangadón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

Fájdalmas vereség a Szolnok ellen

2025. nov. 10.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég szolnokiak dolgát DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának vasárnap esti mérkőzésén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. A víztoronyról is szó esett a tárgyaláson

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  5. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő