Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Forgalomlassító demonstrációt szervezett a PM városunkban

Közélet
Szabó Zsolt
PM
sajtótájékoztató

facebook megosztás

doszerk - 2015. okt. 05., 18:33

Két villogó rendőrautó állt a Dózsa György úton, a Bocskai kereszteződés után, ezzel lezárva az út külső sávját. Szerencsére nem balesethez riasztották őket, hanem a Párbeszéd Magyarországért helyi szervezete tartott félpályás, forgalomlassító demonstrációt.

Ezzel az egyórás demonstrációval kívántak tiltakozni az állami földek tervezett eladása ellen. Szabó Zsolt, a PM helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy nem egyedüli dunaújvárosi akcióról van szó, szerte az országban, közel negyven településen tartottak ma hasonló megmozdulást. Szabó Zsolt kifejezésre juttatta abbéli örömét is, hogy az akcióhoz helyi és országos szinten is csatlakozott több civil szervezet. A képviselő azt is elmondta, hogy a PM szerint szükség van a hazai mezőgazdaságra, annak erejére, de szerintük a földeket hozzáértő kezekbe kell adni, nem pedig szétosztani azt a „kormány barátai között”.

Az akció ideje alatt a rendőrség biztosította a helyszínt, az autósok viszonylag békésen vették tudomásul a nyolc demonstrálót számláló forgalomkorlátozást.

A rovat további hírei: Közélet

Átállás előtt a városi buszközlekedés

Átállás előtt a városi buszközlekedés

2020. nov. 05.

A Városházán tartotta legutóbbi tanácskozását a városi közösségi közlekedés megújítására szervezett munkacsoport: a Tóth Kálmán önkormányzati képviselő irányításával dolgozó csapat szerdai megbeszélésén részt vett Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester is.

Döntés helyett szimpátiaszavazás: a meghiúsult közgyűlés margójára

Döntés helyett szimpátiaszavazás: a meghiúsult közgyűlés margójára

2020. nov. 04.

A tervezet szerint négy pontban döntöttek volna a városatyák a ma délelőttre tervezett rendkívüli közgyűlésen. A körülmények azonban közbeszóltak: a kormány döntése alapján nem szervezhették meg az ülést, így úgynevezett szimpátiaszavazást tartottak a jelenlevő képviselők.

Duna-munka-TOP: járási foglalkoztatási fórum és paktum a kamarában

Duna-munka-TOP: járási foglalkoztatási fórum és paktum a kamarában

2020. nov. 03.

Foglakoztatási fórumot és paktum ülést szervez a "Duna-munka-TOP" program keretében a város önkormányzata, valamint konzorciumi partnere, a Fejér Megyei Kormányhivatal. A tanácskozásnak a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara konferenciaterme ad otthont szerdán délelőtt.

Pentele Baráti Kör: "... máig lesújtó megkövült hiányuk"

Pentele Baráti Kör: "... máig lesújtó megkövült hiányuk"

2020. nov. 03.

Halottak napján közösen tisztelegtek a XX. századi történelem áldozatai előtt a pentelei közösségek: a Pentele Baráti Kör kezdeményezéséhez több civil szervezet és természetesen a pentelei áldozatok rokonai, hozzátartozói együtt ünnepeltek a temetőben és a világháborús emlékműnél.

Parkolás: a lakókat bevonva keresnek megoldást

Parkolás: a lakókat bevonva keresnek megoldást

2020. nov. 03.

A Balogh Ádám utcai parkoló környékén a rendőrség és a közterület-felügyelet munkatársával közösen vizsgálta meg Szabó Zsolt önkormányzati képviselő az új várakozóhelyek létrehozásának lehetséges módjait, valamint a Balogh Ádám utca egyirányúvá alakításának kérdését. 

Rendkívül közgyűlés: négy napirendi pontban döntenek

Rendkívül közgyűlés: négy napirendi pontban döntenek

2020. nov. 03.

Rendkívüli közgyűlést tart Dunaújváros önkormányzata a Városháza "C" szárnyában szerdán reggel kilenc órától. A napirend szerint négy fajsúlyos és halaszthatatlan kérdésben dönthetnek a képviselők.

Faültetés miatt megállási tilalom a Vasmű úton

Faültetés miatt megállási tilalom a Vasmű úton

2020. nov. 03.

Jelzőtáblák is figyelmeztetnek, meg most gyorsan jó előre mi is: a Babits Mihály utca és az Ady Endre utca között szerdán reggel 7 és délután 15 óra között érvényes a korlátozás.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  2. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  3. DSTV: birkózó emlékverseny

  4. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  5. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő