Játszóházból indult a játékkészítő

Katalin a közelmúltban ment nyugdíjba a Dunaferrtől, de előtte dolgozott az óragyárban, Dunaferr Tervező Irodáján, 1. számú Postahivatalnál és a Vasmű úti Játékboltban is. Egykori munkahelyein széleskörű rendezvényszervezéssel foglalkozott. Büszkén emlegeti azt az időt, amikor még párjával a régi vidám parkban és a városi rendezvényeken szerveztek játszóházakat, vagy színházi látogatást, koncerteket és sok sok emlékezetes kirándulást. Katalin mindig is közösségi ember volt, szerette, ha egy csapat, egy társaság része. Manapság a vasműs nyugdíjasokkal igyekszik minél többet kirándulni, ha éppen nem játékokat készít.

- Valamikor az 1980-as években kezdtem el ezt a kreatív tevékenységet. Először gyermekekre gondolva találtam ki saját tervezésű játékokat és figurákat, majd ezek gyártásába fogtam. Tíz évig voltam vállalkozó, de 1992-ben visszaadtam a vállalkozást, mert akkor jött a kínai áruk dömpingje, és a tucatárukkal nem lehetett versenyezni, így semmi értelme nem volt a kézművességnek.

Most azonban, hogy nyugállományba vonult, hamar visszatért a lelkesedés és a kedv, hogy hobbiszinten újra szabjon, varrjon, dekoráljon.

- Három gyermekem van. Mellettük automatikusan jött, hogy mindig valamit csináltam. Ha kellett falvédőt, vagy ágytakarót, különböző kis figurákat, hogy a gyermek ismerje meg a színeket, mintákat. Aztán ez fejlődött tovább, a végén már piacokra, vásárokba jártunk. Most hobbiként csinálom. Arra viszont nagyon figyelek, hogy minden bababarát legyen. Az alapanyag is olyan, hogy megfeleljen a picik igényének. Mindent biztonsági varrással készítek. A gombok és a kiálló részek (kezek, lábak, ormányok) duplán, triplán varrva, a szemek gyakran festve készülnek, hogy strapabíróak legyenek, ne szakadjanak le, ne lehessen lenyelni azokat. Még csak néhány hónapja kezdtem újra, de már most rengeteg ötletem van, egészen biztos, hogy bővülni fognak a termékeim. Például karácsonyra új darabokkal rukkolok elő, megpróbálok kifejezetten ünnepi, karácsonyra ajánékba adható meglepetéseket készíteni.

Katalin szerencsésnek vallja magát, mert ismerősei, rokonai is figyelik, mivel foglalatoskodik, és ha meglátnak valami érdekességet, egy-egy formát, alakzatot, vagy csak egy jó alapanyag-lelőhelyet, azonnal szólnak neki. Ő pedig nem rest utánajárni mindennek.

- Az alapanyagot több helyről szerzem be. Kimondottan utánajárok mindennek, de például nagykerekbe nem megyek, mert találtam olyan üzleteket, ami olcsóbb, mint egy nagyker, ráadásul még a magyar kereskedőket is támogatom ezzel. Szívesen fedezek fel boltokat, kisebb kereskedőket.

Ez talán annak is köszönhető, hogy Katalin nem szeret otthon ülni, mindig csinál valamit. S, hogy ez a kézműves adottság honnan jön?

- Belső késztetés, a szívből ered. Mielőtt rájöttem, hogy képes vagyok ilyeneket csinálni, sokat kísérleteztem. Lepedőkre rajzoltam és megvarrtam a figurát. Ha úgy ítéltem meg, hogy még nem megfelelő a forma, akkor szétszedtem a munkám és újrakezdtem. Gondolkodtam is, talán szakmát tévesztetem, mert lehet, hogy inkább óvónőnek, kellett volna mennem. A vasműben viszont a rajzolás során garantáltan fejlődött a térlátásom. Ezt most remekül kamatoztatom, amikor a síkban rajzolt és elképzelt tárgyak a térben elevenednek meg a későbbiekben. Azt hiszem, végre megtaláltam az utam.

Katalin szeptemberben csatlakozott a Míves emberekhez, akik, mint mondja, igazi közösséget alkotnak.

- Régebben nagyon kelendő volt figura volt a hamburger. Most a bagoly a divat, de megkértek, hogy készítsek kutyát, sünit, illetve egy „lila színt kedvelő” hölgy rendelt több terméket lila színben. Aztán volt, hogy egy nagymama megkeresett azzal az ötlettel, hogy pandamacit szeretne az unokájának. Hosszú órákba telt, míg a neten megtaláltam a megfelelő szabásmintát, majd sokat futkostam polár jellegű anyagért, hogy igazán csinos és pandás legyen a panda. Igény volt rá, elkészítettem. Persze megrendelésre másoknak is szívesen elkészítek bármit.

Katalin termékei között tallózva találok különféle alakú állatokat, több méretben készült cicát, elefántot, baglyot, macit, csigát, nyuszit,elefántpárnákat, kézre gumival felhúzható tűpárnát, szívet, sok sok kabalákat, többféle színben.

Az ötletgyár azonban csak most indul be igazán, hiszen Katalinnak három nagy gyermeke van de még nincs unokája. Az viszont biztos, mire az első megérkezik, rengeteg játék, figura és párna fogadja majd. De addig is Katalin a hobbijának él, ha valaki szeretné termékeit megismerni Brekusz Műhely néven megtalálja majd az interneten.

Szóládi Zoltán