Még több eső jön lehűléssel - ez vár ránk a héten
Országos esővel kezdődik a hét, de később egyre kevesebb helyen várható csapadék. Fokozatosan több napsütésre, de ugyanakkor lehűlésre is készülni kell. A hét második felében mind több helyen lesz talaj menti fagy, s néhol nappal is 10 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok.
Hétfőn borult időre, országszerte esőre lehet számítani. Többfelé jelentős mennyiségű csapadék hullhat, az Észak-Dunántúlon 20 milliméternél is több eső eshet a nap folyamán. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-11, a legmagasabb hőmérséklet 8-13 fok között valószínű. Sopron környékén hűvösebb, az északkeleti határvidéken kissé melegebb is lehet.
Kedden délelőtt a déli országrész kivételével szórványosan előfordulhat eső, délután viszont már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A Dunántúlon olykor megerősödhet a szél. A leghidegebb órákban 5-11 fok lehet, napközben 10-15 fokig melegszik a levegő.
Szerdán a napsütés mellett, különösen a Dunától keletre sok lesz a gomolyfelhő, de legfeljebb az ország északi és keleti határai közelében alakulhat ki futó zápor. A minimumhőmérséklet 2-8 fok között valószínű, a nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak. Csütörtök reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben a néhány órás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, de csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 10-15 fok között alakul.
Október 23-án, pénteken napos idő várható gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet. Napközben 13-17 fokig melegszik a levegő.
Szombat reggelre átmenetileg köd képződhet. Napközben viszont több órás napsütés várható kevés gomolyfelhővel az égen, csapadék nélkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 2-7, a legmagasabb hőmérséklet 12-16 fok között alakul.
Vasárnap változóan felhős lesz az ég, de csapadék nem várható. A leghidegebb órákban 1-7 fok lehet, napközben 12-17 fokig melegszik a levegő - olvasható az előrejelzésben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Hova szállj meg a Zadar-Riviérán? Utazási kalauzunk segít!
2025. dec. 03.
A Zadar-Riviéra évek óta Horvátország egyik legkedveltebb úti célja, ami nem is csoda. Könnyen elérhető, jó áron van, egyelőre még nem annyira felkapott, így remek választás azok számára, akik szeretik ezt az országot. (X)
Borongós, de viszonylag enyhe idő várható
2025. dec. 01.
A hét második felére 8 fok körüli értékeket ígér a DO időjárási szakértője. Nem ez lesz a legvidámabb hét meteorológiai szempontból – például napsütéssel nem nagyon számolhatunk.
DSTV: Rosti Pál nyomában
2025. nov. 30.
Rosti Pál életéről és tevékenységéről szóló vetélkedőt szerveztek a Mondbach-kúriában, eleveníti fel a DSTV összegzése. Általános iskolások vágtak a feladatoknak azzal a céllal, hogy megismerhessék az összetett személyiséget, akiről városunk egyik iskoláját is elnevezték. Hangkép.
Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
2025. nov. 29.
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Nyílt nappal startol a várospont
2025. nov. 29.
Sok szeretettel várják a várostörténet iránt érdeklődőket a Lajos király körút 8. szám alatt nyíló Dunaújváros Pont bázisán – most vasárnap startol a múltidéző bázis!
Karácsonyi börze a Generációk Házában
2025. nov. 27.
Az Esze Tamás utcában található Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Karácsonyi Börzéjét december 13-án délelőtt tíz és délután kettő óra között.
Fiatalos bőr sebészeti beavatkozás nélkül: ránctalanítás modern kezelésekkel
2025. nov. 27.
Az idő múlásával arcunk felszíne változásokon megy keresztül: veszít rugalmasságából, hidratáltságából, és a ráncok megjelenése is elkerülhetetlenné válik. A mai világban azonban sokféle módszer létezik, ami hozzájárul a bőr fiatalságának megőrzéséhez, elkerülhetsz bármilyen műtéti beavatkozást. (X)








