Dunaújváros Hetilap

Napelemek a főiskola épületein

Molnár Emese - 2015. október 22. 14:50

Hatvan darab háztartás éves energiafogyasztását fedezné a Dunaújvárosi Főiskolán most felszerelt napelemek. Összesen százkilencvenkét millió forintból valósult meg a beruházás. Ebből százhetvenkét millió forint uniós forrás volt, és további húszmillió forint önrészt biztosított a főiskola.

Budai János , az intézmény Műszaki Szolgáltató Központjának vezetője sajtótájékoztató keretében elmondta, a kilencszázöt napelemek elosztva, a főiskola „A” és „M” épületének tetejére kerültek. A teljesítményük 219.400 kWh energiát tud termelni, ami hatvan háztartásnak biztosítana energiát.  A napelemek mintegy hét és fél millió forint megtakarítást eredményeznek a főiskola költségvetésben, mindamellett, hogy 205 tonnával csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása éves szinten.

A projekt megvalósítása idén februárban, a tényleges kivitelezésre augusztusban kezdődött. A műszaki átadás-átvétel október 9-én volt, és 15-től már termelnek is a napelemek. Újságírói kérdésre Budai János elmondta, szeretnének még hasonló beruházásra pályázni, elsősorban olyanra,  ami az intézmény távhő költségének csökkenését eredményezi a megújuló energia felhasználásával.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

2025. szep. 29.

Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.

DSTV: a tisztább környezetért

DSTV: a tisztább környezetért

2025. szep. 27.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén

2025. szep. 25.

Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja

2025. szep. 25.

Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.