Séta a kórház gyermekosztályának támogatásáért
A Szent Pantaleon Kórház gyermekosztálya egy sikeres akció utolsó mozzanataként komoly adománnyal gazdagodott.
A 10 ezer lépés program keretében átadták a gyermekosztálynak azt az adományt, ami egy nemzetközi kozmetikai cég szervezésében gyűlt össze. Október 5-én városunkban is sokan húztak kényelmes cipőt és sétáltak egy közel öt kilométeres „városnéző” kört. Az adomány a jelképes 500 forintos nevezési jegyekből jött össze. A befolyt összeget a szervező cég megduplázta és a ma Keserű Mónika és Szombat Zsuzsanna - a helyi szervezők - dr. Sipos Editnek a gyermekosztály vezetőjének és dr. Mészáros Lajos a kórház főigazgató főorvosának átadták az összegyűlt támogatást, az összesen nem kevesebb, mint 323000 forintot.
Országos szinten több mint kétmillió forintnyi támogatás gyűlt össze az érintett városok kórházai részére. Ez volt az első ilyen országos kezdeményezés, a részvételi arány meggyőzte a vállalat hazai képviselőit arról, hogy érdemes folytatni ezt a kezdeményezést és már tervezik a jövő évi programot.
A rovat további hírei: Közélet
Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján
2025. ápr. 28.
A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.
DSTV: húsvéti haltelepítés
2025. ápr. 26.
Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Gazdasági kérdésekben közérthetően
2025. ápr. 25.
Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.
A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás
2025. ápr. 24.
Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata. A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!
A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!
2025. ápr. 24.
Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.
DSTV: szomorú hírek a vasműből
2025. ápr. 24.
A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.
Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése
2025. ápr. 23.
Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.