Dunaújváros Hetilap

Számlázás, osztalékfizetés - Változik a számviteli törvény

doszerk - 2015. október 14. 11:30

A számviteli törvény 2016. január 1-től életbe lépő új szabályait már most érdemes alaposan átnézni, hiszen a negatív eredménytartalékkal rendelkező cégek nem tudnak majd osztalékot fizetni 2016 adózott eredményéből – mondta Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, könyvvizsgáló.

A jövő év elején életbe lépő változások a kis- és középvállalkozásokat, a Magyarországon tevékenykedő cégek 90%-át mindenképpen pozitívan érintik, hiszen az értékhatár módosítások következtében csökkennek majd az adminisztrációs terheik. A nagyvállalatok számára ugyan plusz adminisztrációs kötelezettségek jelennek meg, de ezzel párhuzamosan javulni fog az átláthatóságuk is, ezáltal biztonságosabbá válhatnak a befektetők és más piaci szereplők számára.

A legfontosabb, minden céget érintő változás, hogy megszűnik a mérleg szerinti eredmény kategóriája az év végi beszámolóban. Az osztalék forrása továbbra is az adott üzleti év adózott eredményével kiegészített szabad eredménytartalék lesz. Ugyanakkor 2016-tól az osztalékról meghozott döntést nem lehet, illetve nem kell majd visszakönyvelni a 2016-os beszámolóba, tehát a 2017 májusában elfogadott osztalék a döntés időpontjában, azaz 2017-ben kerül majd be a cégek könyvelésébe.

A vállalkozásoknak ezután negatív eredménytartalék esetén nem lesz lehetőségük osztalékfizetésre, csak akkor, ha a pozitív adózott eredmény összege meghaladja a negatív eredménytartalék értékét. Ezért már az előző év végén meg kell nézniük a vállalkozásoknak, hogy a belső tőkeszerkezet lehetővé teszi-e az osztalék kifizetését, az eredménytartalék sort pedig érdemes az osztalékfizetési döntést megelőzően rendezni, amennyiben arra szükség van.

Ha a cégeknek van miből ezt megtenni, pl. van tőketartalék, akkor azt még az üzleti év zárása előtt át kell vezetnie a vállalkozásoknak a negatív eredménytartalék ellentételezésére. Ehhez azonban az szükséges, hogy a tulajdonosok az eredménytartalék rendezéséről még a fordulónap előtt határozatot hozzanak. Ha ezt nem teszik meg, akkor nem áll fent az osztalékfizetés feltétele, és nem lesz lehetőség osztalékfizetésre.

Az új szabályozás másik fontos eleme a beszámolótípusokra vonatkozó értékhatárok jelentős mértékű emelése. A módosításoknak köszönhetően számos cég és vállalat kedvezőbb feltételekkel és kevesebb adminisztrációval készítheti el az éves beszámolóját. Egyszerűsített éves beszámoló készítésének feltételeinél például a mérlegfőösszeg értékhatára 500 millióról 1200 millióra, az árbevétel értékhatára 1000 millióról 2400 millióra nőtt. A konszolidált beszámolóra is magasabb értékhatárok vonatkoznak majd, így lesznek olyan cégcsoportok, amelyeknek a jövőben nem kell elkészíteniük a cégcsoport egészét bemutató konszolidált beszámolót.

A 2015-öt még a régi szabályok szerint kell zárni, azonban az adatokat a 2016-os üzleti évről szóló beszámolóban nyitóadatként fel kell majd tüntetni. Ahhoz, hogy a 2015. évi adatok már az új törvénynek megfelelő struktúrában is rendelkezésre álljanak, és a két időszak összehasonlíthatóságát lehetővé tegyék, legkésőbb a 2016-os beszámoló összeállításáig el kell végezni ezeknek az adatoknak az új szabályok szerinti „átforgatását”.

OPH

A rovat további hírei: Közélet

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

2024. nov. 20.

Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!

DSTV: új játszótér épül

DSTV: új játszótér épül

2024. nov. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

2024. nov. 18.

Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

2024. nov. 18.

Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

2024. nov. 17.

Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.

Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán

Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán

2024. nov. 15.

A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.

Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz

Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz

2024. nov. 15.

Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.