Rade Drobac, a Szerb Köztársaság Budapesti nagykövetét Farkas Lajos múzeumigazgató kísérte körbe a városban a tegnapi, Királyi ajándékok című kiállítás megnyitója előtt.
A szűkös idő ellenére a nagykövet úr érdeklődve látogatta meg a DKKA csapatát a sportcsarnokban, majd a Görög Keleti Szerb templomot is, amely parókiát 1696-ban a szerbek alapítottak.
A kiállítás megnyitó éppúgy volt nívós, ahogyan valóban jeles kultúrtörténeti tárgyak láthatók a vitrinekben. Ahogyan a nagykövet is fogalmazott, a kapcsolatépítés mindenképpen biztató:
-Visszamentem a fiatalságomba, ami jó érzés volt, s azt éreztem, hogy a volt Jugoszláviának van egy folytonossága. Talán azért, mert mindig találkozunk olyan emberekkel, akik azt mondják, az egy jó időszak volt. Persze nem biztos, hogy tematikailag éppen ez a kiállítás az, ami mutatja, hogy az EU-ba igyekszünk, de még talán ez is elképzelhető. Inkább a két lokális együttműködést emelném ki ennek a kiállításnak az ürügyén, a két nép közti kapcsolatot. Általánosságban, hiszen Szerbia Magyarországgal elsősorban a gazdaság területén szeretne egy komolyabb együttműködést, ami elindult és működik. Az ilyen kiállítások pedig csak erősítik ezeket a kapcsolatokat. Először járva a városukban nincs tapasztalatom arról, hogy a nemzeti kisebbségek, önkormányzatok milyen kapcsolatban állnak a fővárosukkal, de mindenképpen fontos, hogy helyi viszonylatban jól működnek. És fontos az is, hogy a többi kisebbséggel és önkormányzattal jó kapcsolatot alakítsanak ki. Így közösen tudják az érdekeiket érvényesíteni.
A tavaly Pro Pentele-díjas Grábics Gábor vállalkozó is megtekintette a kiállítást, aki 1953-tól él Dunaújvárosban (akkor még Sztálinváros!), ám soha nem okozott neki identitásproblémát a nemzetisége:
-Meghökkentő volt, hogy ilyen kiállításötlettel állt elő az Intercisa Múzeum, amit nagyon jónak tartok. Dicséretes Farkas Lajos igazgató úr ötlete. Én azok közül a kegyelt kisgyerekek közül vagyok, aki az útlevelébe kapott családi betétlappal sokat járhatott Jugoszláviába. Ismertük az akkori hangulatot, életszínvonalat, ami abban az időben jóval messzebb volt a miénktől. És tényleg úgy volt, ahogy a kiállítás megnyitón elhangzott, Tito teljesen más megítélésben volt akkor, s teljesen más a mai koré, amit majd a történészek a helyére tesznek. Kedves, hogy egy olyan Duna menti országba hozták a kollekciót, ahol sok a szerb, a horvát, délszláv felmenő. Azért azt tudni kell, hogy amint a török, oszmán seregek vonultak indultak a történelem során a Nyugat felé, mindig mi voltunk a védőbástya. Ezekben az időkben rengeteg délszláv települt át hozzánk, elég ha csak Lórévet vagy Szentendrét említem. Rengeteg horvát is jött ezekben az időkben, akik földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, s nagyon szépen betagozódtak a magyar helyi adottságokba is. És öröm, hogy kisebbségként elismerik őket. Ez a kultúrtörténeti kiállítás egy ajándék ilyenkor számunkra. Amennyiben egy olyan folyamat elindul, mint amit hallottunk is, akkor ehhez csak gratulálni tudok. Köszönöm, hogy meghívtak, és hogy itt lehettem.
