Tollaslabda: két ezüst a fővárosból
Ludman Mira és Nagy Bence is a második helyen zárt korosztálya egyéni versengésében a hétvégén megrendezett Országos Tollaslabda Ranglista Versenyen.
Budapesten, a Hódos Tamás Sportcsarnokban rendeztek Országos Ranglista Versenyt az utánpótláskorú tollaslabdások számára. A viadalon részt vett a Danubius KSE különítménye is, mely a Meskál Ábel, Borbély Hanna, Ludman Mira, Csomor-Németh Lili, Dobrovitz Barabás Zoltán, Vagyóczki Dávid, Nagy Bence összetételű csapattal vágott neki a tizenhárom egyesület több mint hetven versenyzőjét felvonultató megméretésnek.
A dunaújvárosi fiatalok közül U11 fiú egyéniben Nagy Bence a második, Vagyóczki Dávid a hatodik helyen fejezte be a viadalt, míg U11 leány egyéniben Ludman Mira szintén a dobogó második fokára állhatott. Jakab János edző elmondta, hogy a budapesti versenyen mindkét döntős tanítványa három szettben kapott ki ellenfelétől: Nagy Bence a hajdúszoboszlói Kígyós Keán Gáborral játszott 22-20, 14-21 és 15-21-es szetteket, míg Ludman Mira a pécsi Hart Petrával szemben állt a háló mögé, s bár az első játékot ő is megnyerte, 21-18-ra, a folytatásban összeszedte magát ellenfele, mely végül 21-10-re és 21-8-ra nyerve húzta be a finálét is.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.
Ismét a világ elitjét látják vendégül
2025. szep. 03.
Idén is Szombathely ad otthont a hazai torna challenge világkupának, amely szeptember 26–28. között zajlik a Schaeffler Aréna Savariában. A rangos esemény közvetlen főpróba a tornászok számára, hiszen alig három héttel a jakartai világbajnokság előtt mérhetik össze tudásukat a világ legjobbjai.
Új név a Szuperkupa serlegén
2025. szep. 02.
A Kemi-Ker gárdája nyerte a városi kispályás labdarúgók idei szuperkupáját, miután 3-1-es sikert aratott a tavalyi bajnok Hangover ellen a DLSZ Arénában hétfőn este.
DSTV: világbajnokot köszöntöttek
2025. szep. 02.
Világbajnokot köszönthetett Dunaújváros – Hajdu Jonatán, a DKSE kiváló kenusa a milánói világbajnokságon a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában szerezte meg a szépen csillogó aranyérmet. A versenyen egy ötödik helyet is bezsebelt – a csónakházban köszöntötték a kiválóságot a közelmúltban. Hangkép.
Fiatal kanadai bekk az Acélbikáknál
2025. szep. 02.
Ponterős hátvéddel erősítették meg keretüket a Dunaújvárosi Acélbikák felnőtt jégkorongozói.