Az első kölcsönzési nap
Hányszor fordult már elő velünk, hogy elfelejtettük visszavinni a könyvtárba a könyvet, amit kikölcsönöztünk? Napjainkban már neten is meghosszabbíthatjuk a határidőt.
Gondolná, hogy több mint negyven éve lehet könyveket kölcsönözni és olvasni a városi könyvtárban? Gyönyörű múltja van a József Attila könyvtárnak. Kezdetben a szomszédságban lévő Munkásművelődési Központtal működtek közösen, aztán 1974. november 4-én avatták fel a házat, ahol benépesült minden terem és elkezdte működését az intézmény.
Az országos jelentőségű esemény megmutatta, hogy az összefogásának mekkora ereje van. Hangulatos klubhelységek, előadótermek és a könyvtár várta a városi közönséget. Technikailag a korszak legmodernebb ilyen intézményét adták át. A könyvtárépület a város két könyvtárát egyesítette, így több mint 150 ezer kötet talált új otthonra a jelenlegi székhelyen. A megszokottól eltérően nagyobb teret hagytak a polcsorok között, ahol egy-egy olvasói ligetet is kialakítottak. A gyermekkönyvtár a több mint tízezer kötetével az ország egyik legnagyobbika volt, játékszobával és szakképzett felügyelettel rendelkezett.
A Munkásművelődési Központ átadásának másnapján 5-én nyitotta meg kapuit a könyvtár. Első napjukon közel ezer látogatót fogadtak. Bár a negyven év alatt változtak az olvasói szokások, a József Attila Könyvtár továbbra is a kulturális élet körforgásának részese. Változatos rendezvények, kiállítások színesítik a kötetekkel folyamatosan bővülő kötet könyvtár programjait. Büszkék a helytörténeti gyűjteményükre, amely az eddigi fellelhető összes városunkban megjelent dokumentumot tartalmazza. Mindezeket digitalizálva is megtekintheti bárki. A kornak megfelelően a könnyen kezelhető modern honlapjukon játszi könnyedséggel tudunk határidőt hosszabbítani vagy épp előjegyzést készíteni. De folyamatosan frissülő hírlevelükön minden aktuális eseményről tudomást szerezhetünk.
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap Archívum
A rovat további hírei: Mozaik
A nemzeti parkok is számos programmal várják a látogatókat a hétvégén
2025. már. 14.
A nemzeti parkok számos programmal, köztük a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményekkel várják a látogatókat a hétvégén.
Bormustrára készülnek a Mondbach-kúriában
2025. már. 12.
Dunaújvároson lesz a boros világ szeme április 4-én és 5-én, hiszen a város önkormányzata első alkalommal rendezi meg a Pentelei Bornapok programsorozatát a Mondbach-kúriában. Színes és vonzó kavalkádra készülhetünk – minden érdeklődőt szeretettel várnak!
DSTV: maskarás mulatság a Jószoli bázisán
2025. már. 12.
Ahogy az elmúlt hetekben a város sok iskolájában és intézményen, úgy a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Bercsényi utcai bázisán is megtartották a farsangi mulatságot. Remek program kerekedett, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
Rosti-napok a tripla jubileumon
2025. már. 11.
Az ünnepi gála és a szalagavató után újabb mérföldkőhöz érkezik a jubileumi tanév programsora a Rosti iskolában: a Rosti-napok keretében sűrű kínálattal várják a nebulókat. Filmvetítés és Rosti-túra is szerepel a kínálatban!
Három újabb előadás a Szenior Akadémián
2025. már. 10.
A Dunamenti Regionális Népfőiskolán zajló Szenior Akadémia tavaszi szemeszterének nagy sikerű első előadását még további három követi a tavasz folyamán. Itt a tételes tervezet.
Addig oké, hogy tavasz, de hol van már az áradó víz?
2025. már. 10.
Szép lassan az is megérkezik a DO időjárási szakértőjének friss prognózisa szerint. Várhatóan keddtől fordul csapadékosabbra térségünk időjárása, végre, végre.
DSTV: jótét céllal báloztak
2025. már. 10.
Folytatta a jótékony célú programok hagyományát a BIROK Szabó Magda iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A tavalyi akció sikere után a II. Jótékonysági Magda Bál bevételből elsősorban tovább fejlesztenék a felépített játszóteret, illetve bővítenék a felsősök közösségi tereit. Hangkép.