Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Dunaújvárosi többség a Hiperkarmában

doszerk - 2015. november 23. 13:50

Három dunaújvárosi zenész is tagja a fennállásának tizenötödik évfordulóját ünneplő Hiperkarma együttesnek. A rock and roll-elemekkel tarkított alternatív rockot játszó banda a közelmúltban lépett fel a városban. Legújabb lemezük dalain kívül eljátszották legismertebb slágereiket is.

A dobos, perkás, gitáros és énekes Zaják Péterrel (Stereo­milk, Galapagos, Hi­per­karma, Zaják és Tár­sa) beszélgettünk a koncert után.

– Három dunaújvárosi származású tagja van a zenekarnak: Var­ga Laca basszusgitározik, Frenk (Torma Gábor) dobol, és jómagam. De nem szabad megfeledkeznünk Birkás Geriről sem, aki a JKE-ben volt énekes. Mondhatjuk, hogy annak idején nála, a konyhában alakult meg a Hiperkarma.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg Bérczesi Ró­berttel, a frontemberrel?

– Még kimondani is szörnyű, olyan régen. 1999-ben játszottunk együtt Cse­pelen egy buliban. Mi akkor a Galapagos, Robi a Blabla együttes tagja volt. Meghallgatva egymást végül összebarátkoztunk.

Volt egy tízéves kitérő a zenekar életében

– Hosszú ideig nem történt semmi a zenekar életében. 2011-ben tettünk egy kísérletet a visszatérésre, de annak akkor nem lett folytatása. Aztán tavaly október végén volt egy bulink, ami nagy sikerrel zárult, idén pedig elindult jubileumi koncertsorozatunk, amelynek egyik állomása volt Du­naújváros.

A Hiperkarma ma is ott van a zenei palettán. Mi a titok, ha van ilyen?

– Azt gondolom, mi mindig is kikapcsolódásként tekintettük a zenélésre. Suli után,  hétvégén összejönni zenélni a haverokkal a papír­gyári, vagy a vasműs garázsoknál hatalmas bulinak számított. Ki tudtuk zárni a külvilágot, csak magunk voltunk és a zene.

Miért éppen ezeket a hangszereket választottad?

– A dob volt az első hangszerem. Barátaim közül Mihók Attilának (a helyi női vízilabdacsapat jelenlegi vezetőedzője — a szerk.) volt akkoriban egy zenekara, ahol dobolt. Mihinek a hosszú kezei miatt látványos mozdulatai voltak. Emlékszem, először egy gumipárnán kezdtem gyakorolni. Lebilincselő volt a dobütővel való ismerkedés, a kezek és az ütők kapcsolata, a fogása, hogyan kell velük dolgozni. El is határoztam, hogy úgy akarok dobolni, mint ő, vagy jobban. Később aztán jöttek más iskolák, de eleinte Attilától vettem órákat.

A Zaják és Társa formáció csak egy kirándulás az életedben, vagy komolyak vele a szándékaid?

– 2007-ben feloszlott a Hiperkarma, céget és családot alapítottam, de mindeközben írogattam a dalaimat. A Minden kezdet könnyű című első lemezünk ars poétikája az, hogy „gyereknek lenni a legjobb a világon”. Úgy érzem, hogy még most is gyermek vagyok, mégpedig dunaújvárosi. Aztán felgyorsult minden, nagyon izgalmas volt a közös munka, és visszahallgatva jónak ítéltük a számokat. Így több, régebben megírt és fiókba zárt dalom készülhetett el. Jó hír a rajongóinknak, már tudjuk, lesz folytatás is. Nagyjából van megint nyolc–tíz számunk, amit elkezdtünk felvenni a Colorstar frontemberével, Keleti Andrissal. Picit más lesz a zenei stílus, kicsit elektronikusabb. A következő hónapokban legalább három számot szeretnék rögzíteni, hogy február körül ki tudjunk jönni egy EP-vel.

Milyen tervei vannak a Hiperkarmának?

– Erről Robi tudna több információval szolgálni. Az biztos, hogy a közeljövőben teljes nagylemezt nem akar készíteni, inkább számokban, kislemezekben gondolkodik ő is.

Milyen érzés volt újra itthon lenni, itthon játszani?

– Nagyon jó. A Duna­újváros című számra nagyon vevők voltak az emberek. Erre nagyon büszkék vagyunk, mert sokat adott nekünk ez a város. Millió próbahely, millió ismerős és persze a fiatalságunk köt ide bennünket. Dunaújváros belvárosában régen jártam, így most, amikor körülnéztem, rám törtek az emlékek. Micsoda bulik voltak... visszagondolva, már tudom, fantasztikus gyerekkorom és tinédzserkorom volt itt.

Most meg már igazi felnőtt vagy...

– Jövő év elején leszek 40 éves. Párommal, Zsófival két kislányunk van, Julianna 4, Hanna 7 éves. 

A rovat további hírei: Kultúra

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 26.

Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten

2025. szep. 26.

Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.

DSTV: ösvényfestő cimborák

DSTV: ösvényfestő cimborák

2025. szep. 25.

Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.

 

Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat

Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat

2025. szep. 23.

A nyár is bővelkedett eseményekben, e hetekben pedig javában tartanak az új tanév első foglalkozásai a Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncos csoportjainál. Új tagokat is toboroznak, de vannak olyan együttesek, amelyek kategóriájuk világbajnokságára készülnek.

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben

2025. szep. 22.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán

2025. szep. 21.

Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása

2025. szep. 20.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.