Éjszakai autósüldözés a Vasmű úton

doszerk - 2015. november 22. 10:45

A rendőrök egy 37 éves férfit fogtak el, aki megpróbált lelépni az igazoltatás elől. Üldözés, padkázás, menekülés az újvárosi éjszakában.

A járőrök éjjel egy a Vasmű úton haladó Renault típusú gépkocsit akartak ellenőrizni, de a kocsi vezetője - a rendőri jelzés ellenére - nem állt meg, hanem gázt adott és próbált megszökni a rendőrök elől. A Vasmű út és a Dózsa György út kereszteződésében az útpadkának hajtott, defektet kapott, de tovább hajtott. Végül a Vasmű út - Apáczai Csere János utca kereszteződésében állt meg és gyalogosan kezdett menekülni, melynek során egy kábítószergyanús anyagot tartalmazó zacskót dobott el. 

A járőrök utolérték és az Apáczain elfogták a 37 éves férfit. Az egyenruhások az eldobott tasakban mintegy 30 gramm kábítószert találtak, amit le is foglaltak. Az ügyben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.   

A férfival szemben szabálysértési eljárást is kezdeményeztek a rendőrök, mivel érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett, az általa vezetett gépkocsit a forgalomból kivonták, illetve a jogszerű rendőri intézkedéssel szemben ellenszegült.  

A rovat további hírei: Sziréna

Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban

Dunaújvárosi cég is érintett a túlárazásban

2025. jún. 13.

Túlárazással jutott pályázati pénzhez, 3,6 milliárd forint kárt okozott az a férfi, akinek a Fejér Vármegyei Főügyészség indítványozta a letartóztatását minősített költségvetési csalás bűntette és további bűncselekmények miatt. Az ügyben dunaújvárosi cég is érintett, értesült a DO.

Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)

Újra a Duna-parti lépcsősoron versengtek a lánglovagok (galériával)

2025. máj. 31.

Teljes védőfelszerelésben és légzőkészülékben futottak a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hagyományos lépcsőfutó bajnokságán – a viadalnak csütörtökön adott otthont a szokásos felső Duna-parti helyszín.

Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!

Később rendezik a rendvédelmi kavalkádot!

2025. máj. 22.

A várható rossz időjárás miatt elmarad a Rendvédelmi Nap eseménysora a Kultik Mozinál pénteken. A döntés a felvonulást is érinti – azt is későbbre halasztják.

Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása

Életmentő akció – sikeres volt a rendőrök beavatkozása

2025. máj. 20.

Dunaújvárosi rendőrök is részt vállaltak abban a kutatásban, amelynek eredményeként az utolsó pillanatokban sikerült megtalálniuk egy eltűnt férfit a rendőröknek Beloiannisz mellett.

DSTV: nők versengtek a volánnál

DSTV: nők versengtek a volánnál

2025. máj. 20.

Nem mindennapi megméretést szerveztek a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Nők a volánnál című közlekedésbiztonsági versenyen 9 csapat 27 hölgy versenyzője adott számot a tudásáról. Hangkép.

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

Kábítószer hatása alatt bántalmazta szomszédját, letartóztathatják

2025. máj. 18.

Súlyos testi sértés és más bűncselekmény miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki kábítószer hatása alatt bántalmazta egykori szomszédját. A sértett orrcsonttörést szenvedett, értesült a DO.

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

Dunaújvárosi rendőrök vizsgálták a halálos kimenetelű közlekedési baleset hátterét

2025. máj. 14.

A tragédia Vajtán történt még március végén, a baleset során kigyulladt egy autó, a kocsi 24 éves utasa életét vesztette a tűzben. A dunaújvárosi rendőrök nyomoztak az ügyben: bódult állapotban, engedély nélkül vezetett a sofőr, értesült a DO.