1956. november 4-e: a nap, amelynek hajnalán a szovjet tankok elözönlötték Magyarországot. Szabadságharcunk leverése megkezdődött. Az invázió, a hadüzenet nélküli háború kitervelői nem számítottak jelentős ellenállásra. Tévedtek.
Az előző napokban Pentele élete konszolidálódni látszott: a légvédelmi tüzérezred katonái a felkelők mellé állnak, a munkástanács gyakorolja a közhatalmat, megszervezik a nemzetőrséget, megalakul a nemzeti bizottság. Döntés születik a város katonai védelméről. A boltok ismét kinyitnak.
Az új vezetés igyekszik megteremteni a békés hétköznapok feltételeit. Parlamentereket küldenek a Dunaföldváron állomásozó szovjet hadtest parancsnokához. Megállapodnak vele, hogy egyik oldalról sem kezdeményeznek tűzharcot, s az idegen páncélosok még békés szándékkal sem jönnek a városba. Közösen döntenek arról, hogy másnap, 4-én újabb tárgyalást tartanak, amelyen a szovjet fél és a Dunapentelei Forradalmi Katonai Tanács kidolgozza a város békéje érdekében teendő intézkedéseket. Erre már nem kerülhetett sor…
Hajnalban megindul tíz szovjet hadosztály 150 ezer katonája és seregnyi tankja. A forradalmárok a fővárosban és sok településen felveszik a harcot. Pentelén is megkezdődik a szabadságküzdelem. Mozgósítják a hadra foghatókat, a tüzérségi tapasztalattal bírókat. Szolgálatra jelentkezik háromezer civil fegyveres. Valamennyi orvost és nővért a kórházba rendelik. A pentelei Rákóczi rádió szünet nélkül kétségbeesett üzeneteket, felhívásokat sugároz…
Az egyenlőtlen küzdelem végső kimenetele nyilvánvaló volt – az újvárosiak azonban a rettenetes túlerővel szemben is önfeláldozóan harcoltak. Napokig sikerrel védték a várost. Rájuk, a küzdőkre emlékezünk a nemzeti gyásznapon.
