Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 26. István Karácsony
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Kaszás Tamás nyerte az Esterházy Művészeti Díjat

Kultúra
kortárs művészet
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2015. nov. 19., 08:00

A 2009-ben alapított Esterházy Művészeti Díj kétévente kerül meghirdetésre, amit idén városunk egyik kortárs művésze, Kaszás Tamás is elnyert. A független szakmai zsűri által a második fordulóba választott művekből pedig kiállítást is rendeztek a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A múlt héten nyílt tárlat jövő év január harmadikáig tekinthető meg. Köztük Kaszás Tamás alkotásával:

-El sem mentem a díj átvételére, egy egészen egyszerű malőr miatt. Nem is számítottam a díjra. Másrészt mivel mindennel összefügg, ezért mondhatom, hogy a doktori iskolát 2013-ban befejeztem, s két év, amíg a folyamatot az ember lebonyolítja. Más projektek miatt a tézisek benyújtására nem volt időm, konkrétan a Sidney biennálé miatt. Igazából, most még elindíthattam. Ez a díj inkább festészeti díj, én pedig nem vagyok kimondottan festő. Mindig a határmezsgyéken dolgozom, és idén kibővítették a pályázatot határterületekkel. Az mindenképpen megilletődöttséget okozott bennem, hogy megvan.

Manfred Wiplinger zsűritag a következőképpen foglalta össze Tamás munkáinak lényegét: „Az orosz konstruktivizmus, a Bauhaus vagy a De Stijl modernizmusával foglalkozik. Ezeknek az építészeti irányzatoknak az volt a célja, hogy esztétikai szemléletváltás segítségével megváltoztassák a társadalmat. Az „Animal Farm” című projektjében Kaszás ezt az átfogó gondolatot az állatvilágra viszi át. A fakereskedelem kezdetével sok madár nem talált megfelelő fészkelő helyet, így egész fajok tűntek el. Ebből kiindulva vonatkoztatta Kaszás az esztétikai avantgárd ötletét madárházakra, és e projektet folytatja a tarka Bauhaus stílusú méhkasokkal („Bee Education Center”).”

Egykori Széchenyi gimnáziumi tanára, Rohonczi István (Roho) többszöri alkalommal dolgozott együtt Tamással nyári alkotótáborokban:

-Abban az időben is olyan csapat jött össze, akik egymást inspirálták. Akkor került fel a Képzőművészeti Egyetemre,az intermédia tanszékre. Sikeresen felvételiztek barátjával, Horváth Tiborral együtt. Nagy szó volt abban az időben, hogy érettségi után bejutnak a művészeti felsőoktatásba. Azért is, mert szinte trend, hogy ilyen művészeti iskolákban nem 18-19 évesen jut be az ember. A lényeg, hogy nagy öröm volt az indulásuk. Tamás nagyon nehéz életpályát választott, sőt, inkább a szociális világ érdekelte már akkor is. Miért ilyen a világ, miért ebbe az irányba halad, mi a helyzet a természetvédelemmel, benne az emberrel? A mai napig is foglalkoztatja, s ez egykori tanárának is jólesik.

A rovat további hírei: Kultúra

"Főszerepben a jazz" – koncert a zeneiskolában

"Főszerepben a jazz" – koncert a zeneiskolában

2024. nov. 25.

Folytatja a jazz koncertek sorozatát a Sándor Frigyes Zeneiskola. A következő koncertre az intézmény kamaratermébe várják a műfaj rajongóit kedden délután.

Visszatér a Tindersticks Magyarországra

Visszatér a Tindersticks Magyarországra

2024. nov. 25.

A Tindersticks tizenhárom év után visszatér Magyarországra. A kultikus brit zenekar 2025. március 2-én a Magyar Zene Házában lép fel - olvasható az intézmény honlapján.

DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán

DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán

2024. nov. 24.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Florian Zeller A fiú című drámáját mutatta be a Bartók Kamaraszínház. A DSTV összeállításában szó esik a produkció kihívásairól, a drámai karakterekről, valamint az előadás üzenetéről is. Hangkép.
 

Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról

Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról

2024. nov. 23.

A városunkban született és felnőtt író, etnográfus mesekutató és -terapeuta lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János iskola közös programjának következő vendége: a Városháza házasságkötő termében kalandozhatunk a mesék birodalmában kedden délután.

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban

2024. nov. 23.

Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült

2024. nov. 22.

Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.

DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában

DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában

2024. nov. 21.

Izgalmas programmal folytatódott az Intercisa Múzeum gasztronómiai sorozata a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A Késdobálótól az Arany Csillagig – vendéglátás az '50-es években című előadással várták a látogatókat. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő