Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról

Öcaline - 2024. november 23. 16:00

A városunkban született és felnőtt író, etnográfus mesekutató és -terapeuta lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János iskola közös programjának következő vendége: a Városháza házasságkötő termében kalandozhatunk a mesék birodalmában kedden délután.

Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Boldizsár Ildikó író, meseterapeuta, akivel Gyurkity Kata, a Kálvin Iskola igazgatója beszélget saját meséiről – az eseménynek kivételesen nem az ICA-D ad otthont, a program vendégeit Városháza "C" szárnya dísztermébe, vagyis a házasságkötő terembe várják november 26-án, kedden délután.
Boldizsár Ildikó Dunaújvárosban született és felnőtt József Attila-díjas szerkesztő, mesekutató, író, kritikus, esszéista, etnográfus, meseterapeuta; a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója, a dunaújvárosi gimnáziumi éveket követően az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika-magyar-népművelés szakán végzett. 2010-2014 között a Meseterápia Központ szakmai vezetője volt. 2014 januárjában megalapította a Metamorphoses Meseterápiás Egyesületet, amelynek elnöke. 2018-tól az Eszterházy Károly Egyetem alkotó-fejlesztő meseterápia szakirányú továbbképzésének oktatója, majd a Semmelweis Egyetem akkreditált meseterapeuta képzésének vezetője.
A 17 órakor kezdődő program során elsősorban Boldizsár Ildikó szépirodalmi munkássága lesz a téma, de természetesen szóba hozzák a Metamorphoses Meseterápia alapvetéseit is. Gyurkity Kata az alábbi idézettel ajánlja a keddi beszélgetést minden érdeklődő figyelmébe:
"Az első száz évben felhők rohantak az égen, virágok nyíltak és hervadtak el, könnyű szellők és tomboló viharok váltották egymást. A Nap kisütött, aztán elbújt, majd újra kibukkant, s a nappalokat rendben követték az éjszakák. Aminek nőni kellett, megnőtt, aminek menni kellett, elment. Ritmusa volt a születésnek és az elmúlásnak, és ebben a ritmusban minden élőlény megtalálta a helyét." (Boldizsár Ildikó: Az igazi vándorút  – részlet)

A beszélgetés nyitott, ingyenesen látogatható – minden érdeklődőt szeretettel várnak. Mesés lesz!

(Illusztráció: ICA-D – facebook)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D

2025. dec. 01.

A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.

 

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban

2025. nov. 30.

Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

DSTV: ezer szín a Bartók aulájában

2025. nov. 29.

A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.

DSTV: széktárlat a múzeumban

DSTV: széktárlat a múzeumban

2025. nov. 26.

Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.

 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"

2025. nov. 23.

Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!

MMK: irodalmi teadélután

MMK: irodalmi teadélután

2025. nov. 22.

Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.

DSTV: József Attila nyomában

DSTV: József Attila nyomában

2025. nov. 22.

Formabontó irodalmi esttel várták az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. "Szívünkből suhanó szelek" címmel a József Attila 120 emlékév kapcsán Prieger Zsolt és Nagy Katica verses, zenés előadása emlékezett a költőre. Hangkép, verstár.