Kolbászolás a téren - VI. Pentelei Kolbászfesztivál
Hóesésben, esőben, hidegben, de rendkívül jó hangulatban zajlott a VI. Pentelei Kolbászfesztivál és Disznótoros a Városháza téren. Hatodik alkalommal rendezték meg ezt az eseményt a Pentelei Sport, Kultúra és Hagyományőrző Egyesület szervezésében, valamint az önkormányzat és más vállalkozók támogatásával.
Hatodik alkalommal rendezték meg a Pentelei Kolbászfesztivált a Pentelei Sport, Kultúra és Hagyományőrző Egyesület szervezésében, valamint az önkormányzat és más vállalkozók támogatásával. Mivel a rendezvény már jócskán kinőtte Pentelét, ezért a Városháza előtti tér adott otthont az idei fesztiválnak. Dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára reméli, nem csak Pentelét növi ki, hanem pár éven belül megfelelő hírveréssel, tapasztalattal, bővítéssel, a térségben is meghatározó program lehet a Pentelei Kolbászfesztivál.
Idén kilenc csapat jelentkezett a megmérettetésre, akik lelkesen fűszereztek, kóstoltak és töltötték a kolbászokat 13 órától. Cserna Gábor polgármester elmondta, nem csak a kolbászkészítésben versenghettek egymással a csapatok, hiszen ez a program elsősorban a közösségépítésről, a hagyományok ápolásáról szól, s hogy mindenki jól érezze magát. A szervező csapat tagjai is lelkesen sütöttek-főztek, hogy minél finomabb ingyenes kóstolókat adhassanak a kilátogatóknak, ez több mint száz kiló húst, és több mint ötszáz adag kolbászt jelent. Mialatt a csapatok sütögettek, a színpadon is volt műsor. A kezdés után nem sokkal a Kremini zenekar adta a hangulathoz illő muzsikát, majd a Pentelei Kéknefelejcs dalkör tagjai énekeltek. Diszkóslágerekkel készült Horváth Jankó, és fellépett a Dunaújvárosi Vasas Néptáncegyüttes is. Nagy tömeg gyűlt össze a téren, mindenki megkóstolhatta a hagyományos ízeket, kolbászt, hurkát, szalonnát.
A kolbásztöltő verseny eredményhirdetésre várókat Bihari Gellért humorista szórakoztatta, miközben a zsűri (dr. Dorkota Lajos, Grábics Gábor, Radulovics Bojana, Sztankovics László, Hingyi László és Szabó Zsolt Róbert) véleményezte a sok finomságot. Nem volt egyszerű dolga a zsűrinek kiválasztani a legfinomabbat. Végül a Kusler Csaba, Magyar Zoltán, Jovics Tibor, Sarok Tiborné, Czimmerman Endre, Horváth Lászlóné alkotta Pentele csapata érdemelte ki az első helyezést. A második helyezett a Kárpát-medence csapata lett, harmadikként a Pentelei böllérek végeztek. Három különdíjat is kiosztott a zsűri.
Késő délután már Foki mulatós nótáival szórakoztatta a közönséget, majd a No Control Dance Group táncosai léptek fel. A programot a BeatKohó zenekar koncertje zárta.
A rovat további hírei: Közélet
Még igényelhető a tavaszi szünetre az ingyenes étkeztetés
2025. már. 28.
Dunaújváros önkormányzata idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára.
A város ereje az odafigyelésben rejlik
2025. már. 27.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány az év minden szakában várja a felajánlásokat a menstruációs szegénység visszaszorítására. A nemes kezdeményezést Szabó Zsolt alpolgármester is méltatta és támogatta.
A művészetnek is van, lehet gyógyító ereje
2025. már. 27.
Sokszínű, gazdag kiállítás nyílt a Szertelen Házban. Orsós Gábor első önálló bemutatkozása az alkotó festményeit, rajzait és kerámiáit vonultatja fel. A beszédes, mély tartalmú és olykor megrázó képeken a művész egész élete visszaköszön – megmutatja küzdelmeit és sebezhetőségét.
Svédasztalos lett a gimnázium menzája is
2025. már. 27.
Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.
Az avarégetésnek is vannak szabályai
2025. már. 26.
Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.