Városi darts élet - Visszavágóra jöttek a paksiak
Lassan egy éve, hogy városunkban elindult az MMK falai között a darts mozgalom. Sorra nyerik az amatőr versenyeket, hétvégén épp egy visszavágó mérkőzésbe csöppentünk.
Országos sikerek előtt áll a Dunaújváros Darts Klub, amely az MMK-ban tölti heti két „edzését”. Jelenleg sajnos dömsödi színekben versenyzik két helyi, Körmendi Mihály és Kertész Péter, akik idén a budapesti II. osztályt nyerték. Jövőre nekiugranak az első osztálynak, és a tervek szerint 2016-ban a helyi tagokból még hatan szeretnék kipróbálni magukat a profi ligában. Mivel a városi szervezet még nem bejegyzett a Magyar Darts Szövetségnél, a többi újonc is dömsödi színekben indul. A klub nem titkolt szándéka, hogy 2017-ben már bejegyzett klubként Dunaújvárost képviselhessék, de ehhez szponzori segítségre van szükségük. Az amatőr versenyeken sorra szép eredményekkel, kupákkal, oklevelekkel térnek haza. Tavaly majd harminc fővel indult a darts klub, jelenleg 15-20 fő képviseli a kemény magot, akik rendszeresen eljárnak a foglalkozásokra. A családias, baráti hangulatot más sem mutatja jobban, hogy klubesteken kívül is összejárnak egymásnál gyakorolni.
Szombaton tartották a Paks elleni visszavágójukat. A verseny délelőtt 10-től egészen este 6-ig tartott, ahol a városiak saját főztjükkel kínálták a paksi vendégeiket. Pakson 35 játékossal álltak neki a küzdelemnek, ebből 18 újvárosi képviselte a helyi klubot. Ott sikerült az első és a harmadik helyet befoglalni a dobogón, miszerint: 1. Molnár András DDC (Dunaújvárosi Darts Club) 2. Tibai Attila PDK (Paksi Darts Klub) 3. Turbuk Zsolt DDC. A helyi fordulón 19 városi és 13 paksi csapott össze. Itt az első és a második helyet tudhatja magáénak a klub: 1 Molnár András DDC 2. Kertész Péter DDC 3. Tibai Attila PDK. A legnagyobb kiszálló díjat Tibai Attila 102 dobással nyerte. A Lúzer kupát- ami a csoportkörök vesztesei alkottak- Wolf György DDC nyerte, a páros versenyt pedig Tibai- Nagy Attila paksi páros nyerte a Molnár- Kertész páros ellen. Minden helyezett érmet, oklevelet és serleget kapott. Az időjárás is nekik kedvezett, hisz igazi borongós dobálós idő volt.
A rovat további hírei: Sport
Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink
2024. nov. 25.
Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.
DSTV: játékkal emlékeztek
2024. nov. 24.
2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.
Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink
2024. nov. 24.
Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Pontszerzés idegenben
2024. nov. 23.
Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.
A vége már sima volt
2024. nov. 23.
Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.
Ez igen, győzelem az éllovas ellen!
2024. nov. 23.
Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.
DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe
2024. nov. 22.
Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.