130 ezer kft. kerülhet nagy bajba
Bár napról napra csökken az érintett cégek száma, jelen pillanatban még mindig közel 130 ezer olyan kft. van Magyarországon, amelyik nem tett eleget annak az előírásnak, hogy 3 millió forintra emelje törzstőkéjét.
Pedig már csak három hónap van hátra a szankciókat maga után vonó határidőig.-hívta fel a figyelmet Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
Már csak három hónapjuk maradt a magyar kft.-knek és nyilvános részvénytársaságoknak létesítő okiratuk átalakítására, hogy az megfeleljen az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) előírásainak. „Az a veszély fenyeget, hogy több tízezer cég nem fog megfelelni ennek a követelménynek a 2016. március 15-i határidőig. Márpedig a mulasztás komoly szankciókat vonhat maga után” – mondja Pertics Richárd, az adatot közzétevő Opten céginformációs igazgatója.
A kft.-k esetében a törzstőkeemelés megtörténhet a tagok saját befizetéseivel vagy apportjával, esetleg új tag bevonásával és befizetésével, vagy pedig a társaság törzstőkén felüli vagyonának bevonásával. Minden ilyen döntéshez a tagok háromnegyedének többsége szükséges. „A pénzbeli hozzájárulás rendelkezésre bocsátása a társaság pénzforgalmi számlájára vagy a házipénztárba történő befizetéssel történhet. Az előbbi befizetésről a számlavezető pénzintézet, az utóbbiról a társaság ügyvezetője állít ki igazolást, amelyet a változásbejegyzési kérelemhez csatolni kell. Az ügyvezető nyilatkozatának érvényességéhez ügyvédi ellenjegyzés vagy közokiratba foglalás szükséges” – emeli ki Bán Gergely ügyvéd, a Bán és Karika Ügyvédi Társulás vezetője.
Ha a tagok apporttal rendezik a törzstőkeemelést, az erről szóló taggyűlési határozatnak tartalmaznia kell az apport tárgyát és értékét, valamint azt, hogy a teljesítésre mely személy jogosult. Az apport értékét a tagok szabadon állapíthatják meg, ám ha az apport tárgyát tudatosan felülértékelnék, az ebből fakadó károkért egyetemleges felelősséggel tartoznak.
Törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés, ha a társaság rendelkezik ilyen vagyonnal, amely e célra fordítható. További feltétel, hogy a felemelt törzstőke nem haladhatja meg a társaság saját tőkéjét. A törzstőke felemelésének fedezetét a társaság hat hónapnál nem régebbi fordulónappal készült beszámolója vagy közbenső mérlege alapján kell igazolni.
„Ha az érintett kft. nem kíván vagy nem tud az új tőkekövetelménynek eleget tenni, három lehetőség közül választhat: átalakulhat olyan társasággá, amelyre a Ptk. nem ír elő minimális tőkekövetelményt (közkereseti társaság, betéti társaság), egyesülhet más társasággal (természetesen az egyesüléssel létrejövő társaságnak is meg kell felelnie az új, szigorúbb tőkekövetelményeknek, amennyiben kft.-vel történik az egyesülés), esetleg határozhat a társaság megszüntetéséről (fizetőképes cég esetében végelszámolással, fizetésképtelen társaságnál felszámolással)” – ismerteti a lehetőségeket Bán Gergely.
A jogszabály szerint az érintett cégeknek 2016. március 15-ig meg kell hozniuk a szükséges határozatokat, és az ettől számított 30 napon belül be kell nyújtaniuk a változásbejegyzési kérelmet a cégbíróságnak. A változásbejegyzéshez jogi képviselet is szükséges, ennek költségeivel is számolni kell. „Kis utánaszámolás után nyugodtan állíthatjuk, hogy mindez összességében több milliárd forint adminisztrációs terhet ró a cégvilágra” – mondja az Opten igazgatója.
Pertics szerint azonban összességében a cégvilág egésze jól jár a változtatással, mert a törzstőke megemelése azt eredményezi, hogy a tulajdonosok nagyobb súllyal vállalnak felelősséget cégeik jogszerű működéséért és fizetési fegyeleméért. Ez nemcsak akkor jelent pozitív változást, amikor számon kérhetővé válik a fizetési késedelembe kerülő társaság, hanem már azzal is hozzájárul a lánctartozások számának és időtartamának csökkenéséhez, hogy meg sem alakulnak azok a kft.-k, amelyeket tulajdonosaik eleve a „piszkos munka elvégzésére” hívtak volna életre. „Ez határozott kormányzati törekvés, amelynek az eredményei már meg is látszanak a cégalapításokban” – értékel az Opten szakembere.
Ha a vállalakozások a fenti határidőig nem készülnek el a szükséges változásokkal, életbe léphetnek a törvényben foglalt szankciók, amelyeknek első lépéseként a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhet a társasággal szemben a törvényes működés helyreállítása érdekében.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Hamarosan startol a szabadstrand-szezon
2025. jún. 04.
Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.
Tartalmas évtizedek után kerek évforduló
2025. jún. 04.
Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.
Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál
2025. jún. 03.
Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő.
Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg
2025. jún. 03.
Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!
Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban
2025. jún. 03.
A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután.
Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)
2025. jún. 02.
Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.
Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral
2025. jún. 02.
A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!