A jövő nagy sportolói

Szárszó Lajos - 2015. december 19. 8:40

Kiválóan szerepelt az idei szezonban a Dunaferr SE két tornásza, Miklós Dorina és Jakab Noémi, akik a sport mellett a tanulásról sem feledkeztek meg: a 2015-ös tanulmányi és a torna eredményük alapján Fejér megye jó tanulója, jó sportolója címet kapták meg.

Kiválóan szerepelt az idei szezonban a Dunaferr SE két tornásza, Miklós Dorina és Jakab Noémi, akik a sport mellett a tanulásról sem feledkeztek meg: a 2015-ös tanulmányi és a torna eredményük alapján Fejér megye jó tanulója, jó sportolója címet kapták meg. Edzőjük, Török Dániel mutatta be lapunknak a lányokat.
- Miklós Dorina óvodás kora óta tartozik a Dunaferr tornászai közé. Családja kiemelkedően sportorientált, a szülők az élsport irányába terelték. Dorina legfőbb motivációs háttere tehát otthonról jön. Ezt belső ambícióival egyesítve jár edzésekre nap, mint nap, s küzd akkor is, amikor akadályok gördülnek elé. Kitűnő humorának és fejlett szociális képességeinek köszönhetően igazi tagja a szakosztály közösségének. Csapatemberként mindig lehet rá számítani.

- Az iskolában hogyan teljesít?
- Az általános iskola negyedik évfolyamának végén felvételt nyert a Széchenyi István Gimnáziumba. Azzal a céllal ment a „kisgimibe”, hogy a sport mellett iskolai teljesítményét is magasabb szintre emelje. Gyorsan tanul, hamar átlátja a lényeget, ez megkönnyíti a tanulást számára, hiszen így kevesebb idő is elég neki a leckére.
- Az elmúlt egy év alatt milyen sporteredményekkel büszkélkedhet?
- 2014 őszén serdülő korosztályban talajon magyar bajnok lett, majd decemberben, egy Szerbiában tartott nemzetközi emlékversenyen a 4. helyezést érte el az ugrás döntőjében. A Torna Diákolimpia országos döntőjén „A” kategóriában ugráson 3. helyezést ért el, így teljesítményével 2015 első félévében tagja volt az utánpótlás válogatott keretnek.
- Jakab Noémi is a díjazottak között szerepel. Ő mióta tagja az egyesületnek?
- Noémi körülbelül másfél éve tagja a szakosztályunk. Családjával Dunavarsányból költöztek Dunaújvárosba, azelőtt a KSI-ben tornázott.  Jelenleg a Vasvári nyolcadik osztályos tanulója. Amióta itt van nálunk, sokkal határozottabb, magabiztosabb a mozgása, s ez bizony pozitív hatással van versenyeredményeire is. Szorgalmának, elszántságának és edzői folyamatos bátorításának köszönhetően nem csak az utánpótlás keretbe került be, de beválogatták a jövő évi Junior Európa Bajnokságra készülő szűkített (kilenc fős) keretbe is. Ha visszatekintek az elmúlt egy évre, azt kell, mondjam, igazi meglepetés volt ő a magyar tornának.

- Erről a teljesítményéről legtöbbet eredményei mutatnak.
- Idén tavasszal akkor kezdődött a meglepetés-sorozat, amikor összetett diákolimpiai bajnok lett. Ezután az ifjúságiak között felemás korláton megnyerte a Magyar Szerbajnokságot, majd EYOF (Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál) kerettag lett. Felkészülése töretlen volt, így Noncsi bekerült a háromfős magyar csapatba, mely hazánkat képviselte a nívós nemzetközi versenyen. Az őszi idényben sem tétlenkedett, hiszen a Mesterfokú Bajnokságon a pontszerző, 6. helyet szerezte meg összetettben, a gerenda döntőben pedig Makra Noémi és Böczögő Dorina mögött 3. helyezett lett.

A rovat további hírei: Sport

Elszenvedte első bajnoki vereségét a DFC

Elszenvedte első bajnoki vereségét a DFC

2024. okt. 07.

Véleményes gólokkal szenvedett 3-1-es vereséget a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a szezonban továbbra is hibátlan Mór vendégeként a Fejér Vármegyei első osztályban.

Visszavágott a címvédő

Visszavágott a címvédő

2024. okt. 07.

Már az első harmadban nehéz helyzetbe hozta magát a DAB a Brassó ellen, így hiába próbálkozott a folytatásban becsülettel, háromgólos vereséget szenvedett a címvédő otthonában.

Továbbjutott a DFVE a Bajnokok Ligájában!

Továbbjutott a DFVE a Bajnokok Ligájában!

2024. okt. 06.

Mindkét francia ellenfelét magabiztosan győzte le a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Vereséggel startolt a DKSE az Extraligában

Vereséggel startolt a DKSE az Extraligában

2024. okt. 06.

Csak az első szettben tudta megnehezíteni a házigazda TFSE dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga első fordulójában.

Felemás kezdés a BL-ben

Felemás kezdés a BL-ben

2024. okt. 05.

A házigazdát legyőzte, a BVSC-től viszont kikapott a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája selejtezőjének első két találkozóján.

Vereséggel kezdte erdélyi túráját a DAB

Vereséggel kezdte erdélyi túráját a DAB

2024. okt. 05.

Gyergyószentmiklóson kapott ki a szezon első erdélyi vendégjátékának nyitómeccsén az Acélbikák alakulata pénteken délután. 6-1 lett a vége, ennél jóval több kell az eredményesebb folytatáshoz.

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

Idegenben kezdi a szezont a DKSE

2024. okt. 04.

A TFSE vendégeként vág neki az Extraliga 2024/2025-ös szezonjának a DKSE felnőtt röplabda csapata szombaton délután három órától.