Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Széchenyi kezdte a szalagtűzők sorát

Oktatás
Széchenyi István Gimnázium
szalagavató
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 12., 08:55

Megtették az első lépést a széchenyis végzősök a ballagás felé vezető hosszú, rögös úton, ugyanis a városi középiskolák közül elsőként a gimiben tartották meg a szalagavatót.

Idén is a Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont a Széchenyi István Gimnázium szalagavató ünnepségének pénteken délután öt órától. A lelátó, de még a széksorok közti lépcső és a korlátok mögötti hely is dugig megtelt a csarnok szülőkkel, családtagokkal, barátokkal, barátnőkkel, ismerősökkel, hogy megnézzék a 2008-ban és 2012-ben indult osztályok szalagtűző ceremóniáját.

A felvezető műsor közel száz perce alatt láthattak a nézők verses előadást, kortárs táncelőadást, de Republic dalt és Mozart fuvolára írt művét is, bizonyítva ezzel az intézmény művészi sokszínűségét is. A végzős évfolyam osztálytáncai kapták azonban a legnagyobb tapsot, mind a négy osztály kitett magáért és laza, vicces koreográfiát adott elő. A szalagtűzés előtt az "A" és "B" osztályokból 17 pár táncolta el a hagyományos bécsi keringőt, tökéletesen kihasználva a küzdőtér méretét. A harmincnégy táncos pazar látványt nyújtott a lelátóról. Maga a ceremónia a szokott módon zajlott le, és a nézőtér kialakításának hála mindenki mindent és mindenkit tökéletesen látott. A fiúk elegánsak feszítettek az öltönyben, a lányok pedig gyönyörűek voltak, nekik bizonyára nem öt perc volt elkészülni mire sikerült a sminket és a frizurát a így elkészíteni, de megérte, és az itt készült képeket, videókat biztos, hogy minden családban bármikor öröm lesz újra elővenni.

2. Galéria
szalagavató
Széchenyi István Gimnázium
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Idén is a Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont a Széchenyi István Gimnázium szalagavató ünnepségének pénteken délután öt órától. A lelátó, de még a széksorok közti lépcső és a korlátok mögötti hely is dugig megtelt a csarnok szülőkkel, családtagokkal, barátokkal, barátnőkkel, ismerősökkel, hogy megnézzék a 2008-2012-es évfolyam szalagtűző ceremóniáját.

Sándor Judit
Szalagavató a Széchenyiben - 2015 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2015. dec. 12.

A rovat további hírei: Oktatás

Egy picit belekóstolhattak az ovik életébe a kicsik

2023. ápr. 11.

Nyitott napokat rendeztek március utolsó napjaiban a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodáiban, azzal a céllal, hogy a leendő kiscsoportos gyerekek, illetve főleg a szüleik már előzetesen is betekinthessenek az intézmények életébe és ezzel könnyebb legyen az óvodaválasztásuk. 

DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban

2023. ápr. 09.

Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban

2023. ápr. 07.

Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.

Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is

2023. ápr. 04.

A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!

Felvételi pontokat ért a rudasos siker az országos döntőn

2023. ápr. 03.

A Pannon Egyetem viadalán remekeltek a dunaújvárosi középiskolások – a Rudas csapatának harmadik helyével ráadásul pluszpontok is jártak az egyetemi felvételihez!

Célegyenesben az óvodai beíratás

Célegyenesben az óvodai beíratás

2023. ápr. 01.

A témával kapcsolatban részletes összegzés jelent meg a város hivatalos oldalán – mintegy utolsó figyelmeztetésként közöljük a hétfőn, illetve kedden esedékes eseményhez kapcsolódó tudnivalókat.

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban

2023. már. 29.

Bemutatkozó programsort szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagycsoportos óvodások s szüleik megismerhették az intézmény képzési programját – külön is az angol tagozat, valamint a rajz és vizuális nevelés stúdiuma részleteiről. Hangkép.
 
  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő