Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

A Szeretet Hete a Jószolgálati Otthonban

Közélet
Cserna Gábor
szeretet Hete
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 15., 15:08

Hatodik éve rendezik meg a Szeretet Hete elnevezésű programot a Jószolgálati Otthon dolgozói, melyen belül kedden délelőtt tartották a gondozottak karácsonyi ünnepségét is a Liget közi intézményben.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében programokkal kedveskedtek a dolgozók a gondozottaknak a Szeretet Hete keretében, mely hétfőn délelőtt a Sándor Frigyes Zeneiskola harmonikásainak előadásával kezdődött és délután Horváth Jankó fellépésével folytatódott a Bercsényi úti épületben. Kedden délelőtt a Liget közi intézményben egy megható karácsonyi műsort adtak elő és versekkel, énekkel kedveskedtek egymásnak a gondozottak és a dolgozók. Kecskés Rózsa, az intézmény igazgatója elmondta, hosszú év áll mögöttük, melyben a szociális munka napja előtt gálát tartottak, valamint 25 éves születésnapot is ünnepeltek, így a sok munka után ez egy remek lezárása volt az évnek.

Az augusztus óta készített karácsonyi dísztárgyak és ajándékok egytől-egyig mind gazdára találtak, az abból befolyó összeget és a támogatóktól kapott adományokat pedig arra fordították, hogy mindenkinek szebbé varázsolják az ünnepeket. A mézeskalács mellé készségfejlesztő játékok és egyéb hasznos, ám szórakoztató, személyre szabott ajándékok kerültek az intézmény karácsonyfája alá, valamint néhány nagyobb, mindenki által használható ajándék, mint például hangszórók vagy kottatartó állvány.

A rendezvényen részt vett Cserna Gábor, városunk polgármestere is, aki megköszönte mindenkinek azt az emberfeletti munkát, amit a két intézményben, egy alapítvány égisze alatt végeznek a dolgozók, valamint elismerését fejezte ki az iránt, milyen óriási teherbírással és empátiával állnak a dolgozók a gondozottakhoz. Biztosította az intézményt az önkormányzat támogatásáról és hangsúlyozta, bátran forduljanak hozzájuk segítségért, hiszen ezekben intézményekben mindig van öröm és teendő is.

Ezzel párhuzamosan a Bercsényi úti intézményben Molnárné Marika néni mesélt, valamint Klujber Anna fuvolázott, délután pedig a Széchenyi István Gimnázium kórusa látogatott el hozzájuk. Szerdán a Bánki iskola kórusa és Pálfalvi Janó érkezik, míg a Napköziben a dolgozók mesedramatizálással készülnek, valamint Kökényesi Márta, egyik önkéntesük meglepetése következik Lilla-Lexi irodalmi kávéháza előtt. Csütörtök délelőtt Marika néni mond mesét, Tóth Boglárka és Polgár Lilla pedig karácsonyi hangulatot varázsol számukra. A karácsonyi ünnepséget a Bercsényi utcai intézményben ezen a délutánon tartják majd.

2. Galéria
Dunaújváros
Jószolgálati Otthon
Cserna Gábor
műsor
fogyatékkal élők

facebook megosztás

A Jószolgálati otthon ligeti telephelyén a Szeretet hete című rendezvénysorozat részeként karácsonyi műsorral készültek. Az eseményen Cserna Gábor polgármester úr is részt vett, üdvözlésében biztosította az intézmény lakóit az önkormányzat további támogatásáról és gratulált a színvonalas műsorhoz.

Ónodi Zoltán
Jószolgálati Otthon: Szeretet hete - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2015. dec. 15.

A rovat további hírei: Közélet

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Tóth Kálmán

"Rajta, Újváros!": bemutatkoznak a jelöltek – Tóth Kálmán

2024. jan. 25.

Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk következő, negyedik részében Tóth Kálmán képviselő összegzi az elmúlt ciklus közösségi programjait, illetve beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.

Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források

Egyre jelentősebb bevételt jelentenek a közvetlen pályázati források

2024. jan. 25.

Ma délelőtt tartotta idei első, szokásos havi ülését Dunaújváros közgyűlése. Fontos témák sora várt a képviselőkre – a nyílt ülésen harminchat, majd zárt ajtók mögött további egy témában döntöttek. 

Változások a háziorvosi ügyeleti rendszerben

Változások a háziorvosi ügyeleti rendszerben

2024. jan. 25.

Az ügyeleti alapellátás (háziorvosi és gyermekorvosi ügyelet) Fejér vármegyében is kikerült az önkormányzatok feladatai közül február 1-jétől – az Országos Mentőszolgálat látja el a feladatot. Tételes tájékoztató, rendelési időpontokkal!

Harmincnál több tétel a közgyűlési napirendben

Harmincnál több tétel a közgyűlési napirendben

2024. jan. 24.

Jogállás és nemzetiségek, EU-s pályázatok és növényvédelem – fontos tételek egész soráról dönthetnek a képviselők a Városháza közgyűlési teremben csütörtökön délelőtt. Teljes kínálat a hajtás után!

Aki egy élhetőbb városrészért dolgozik

Aki egy élhetőbb városrészért dolgozik

2024. jan. 24.

Egy városvezető és egy önkormányzati képviselő csak akkor tud sikeresen együtt dolgozni, ha ismerik egymás problémáit, feladatait, terveit. Beszélgetni kell, egyeztetni kell, meg kell hallgatni a másikat. Pontosan ezekkel a tervekkel érkezett a Római városrészbe Pintér Tamás polgármester. 

DSTV: a jövő fejlesztései az Innoparkban

DSTV: a jövő fejlesztései az Innoparkban

2024. jan. 24.

A mesterséges intelligencia és a jogi világ összehangolását célzó szervezetről szól a DSTV összeállítása. Dunaújvárosi székhellyel, országos hatáskörrel rendelkező egyesületként alakult meg ugyanis az Innoparkban Mesterséges Intelligencia és Legal Tech Egyesület. Hangkép.

Hodász András lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

Hodász András lesz a Dunaújvárosi Estek vendége

2024. jan. 23.

A népszerű közéleti sorozat újabb népszerű személyiséget lát vendégül – az esemény helyszíne változatlanul a Városháza "C" szárnya emeleti díszterme lesz, szeretettel várnak mindenkit csütörtökön délután. Flyer.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő