Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Hat évtized emlékei a Hild iskolában

Oktatás
Hild iskola
évforduló
kiállítás
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2015. dec. 03., 13:18

Idén ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját a Hild iskola, mely alkalomból kiállítás nyílt a harmadik emeleti aulában.

Már a bejárattól sorban állnak a régi újságcikkek, oklevelek, díjak a falon, és nem fogynak el egészen a harmadik emeleten nyílt kiállításig sem, annyi emlék és nagy eredmény köthető a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumhoz. Pedig a kiállításig vezető folyósokon és lépcsőfordulókban csak az új épületbe költözés, vagyis az 1994 óta megjelent cikkeket állították ki a tanulók által készített grafikus és asztalos munkák, kavics-mozaikok, alaprajzok, vagy az intarziaszakkör munkái mellett.

Fent azonban már nincs a falon egy centiméter szabad felület sem, annyi mindennek kellett helyet szorítani. Többek közt a régi Hild napoknak, az ács-állványozó és festő tanulóknak munka közben, a nyolcvanas évekbeli építőtáboroknak, a korábbi, Dózsa György út 35. szám alatti iskolaépület bővítésének, és hatvan évről lévén szó: bizony a város és a Vasmű építésének is, amiben jókora részt vállalt annak idején az iskola is. Az aula egyik falán csak a sporteredmények emlékei sorakoznak, amiket a tanulók, fiúk és lányok a hosszú évek alatt elértek például röplabdában, tornában, vagy labdarúgásban. De helyet szorítottak egy büszkeségfalnak is, valamint azoknak, akik az intézmény életének emblematikus alakjai voltak ez alatt a hosszú idő alatt.

Kolics Gábor, az iskola igazgatója megnyitójában elmondta: "Emlékezni kell az elődökre is, akik lerakták a város és az intézmény alapjait, akik több ezer fiatalt oktattak, nem csak a szakmákra, hanem az életben való helytállásra is. Akik végeztek, sokan már boldog, megelégedett emberek, akiknek gyerekük, akár unokájuk is jár ide. Nekünk közös felelősségünk megtenni, hogy terelgessük jó irányba a gyerekeket. Aki fontos alakja volt az iskola hatvan évének, annak most kicsit megmozdul a lelke, és mindenkinek, aki része volt az intézménynek."

A nagy évfordulókat, eseményeket felelevenítő kiállítás az iskola harmadik emeleti aulájában és az oda vezető folyosókon, lépcsők mellett, bárki számára megtekinthetőek, nem csak az intézmény egykori és mostani diákjainak.

A rovat további hírei: Oktatás

Hetven tehetség napja

Hetven tehetség napja

2017. máj. 18.

Idén már hetedik alkalommal rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen a Tehetségnapot, melyen hetven előadó mérette meg magát nyolc különböző szekcióban.

Erdélyi élmények, határtalanul

Erdélyi élmények, határtalanul

2017. máj. 15.

A Dózsa iskola hetedikes tanulói nemrég érkeztek haza Erdélyből, ahová a Határtalanul program keretén belül jutottak el negyvenen. Hétfő délelőtt élménybeszámolót tartottak évfolyamtársaiknak és a hatodikosoknak, akik jövőre indulnak majd útnak.

Jönnek az ingyen tankönyvek

Jönnek az ingyen tankönyvek

2017. máj. 14.

A diákok 85 százaléka ingyen kapja a tankönyveket a következő tanévtől, a kormány döntése értelmében a tankönyvek ingyenességét a 9. évfolyamig kiterjesztik - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkára vasárnap Budapesten.

Búcsúztak a hallgatók

Búcsúztak a hallgatók

2017. máj. 11.

Csütörtök este tartották az egyetem hallgatói a 2017. évi Szalamandert, hogy együtt búcsúzzanak a város közösségétől, utcáitól.

Az idei érettségi diákszemmel

Az idei érettségi diákszemmel

2017. máj. 10.

A történelem írásbelikkel folytatódtak ma az érettségi vizsgák a középiskolákban, középszinten 1243 helyszínen 68 699 diák, emelt szinten 112 helyszínen 5655 diák adott számot tudásáról.

Kannibálok a koleszban

Kannibálok a koleszban

2017. máj. 10.

Kedden tartotta a Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Kollégiumi Napot a campuson, ahol a sörpong, csocsó és foci mellett az Animal Cannibals is megmozgatta a hallgatókat.

A töri írásbelivel megy tovább az érettségi

A töri írásbelivel megy tovább az érettségi

2017. máj. 10.

Ma a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák. A diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő